Évfordulók

„Ölts arcodra lelket és igaz betűket”

ABCLovass Ildikó2008. 11. 06. csütörtök2008. 11. 06.
Évfordulók

Református pap apja kétszer is visszahozatta otthonról megszökött fiát, de a 200 esztendeje született Galambos Gábor harmadszor is nekiindult, hogy Egressy Gábor (1808–1866) néven színész legyen. A Nemzeti Színház első együttesének egyik óriása Rozsnyón és Kassán vándorszínész. Kolozsvári jutalomjátékán elsőként játszotta a Bánk bán címszerepét. 1837–1866 között megszakításokkal a Pesti Magyar, majd a Nemzeti Színház tagjaként játszott és rendezett. A Nemzeti első Shakespeare-előadásán a Lear király címszerepét formálta meg. Kora legműveltebb magyar színészének tartották. Repertoárja 358 szerepből állt. A drámákban átlényegülő művészként a bonyolult lélekrajzi feladatokat kereste. Tehetségét Petőfi 1844-ben így méltatta: „Születtél volna boldogabb hazában, / Hol érdemeknek kedvezőbb az ég: / Dicsőségednek fényes ragyogása / Egy félvilágra elsugárzanék.” 1848. március 15-én ő szavalta a Nemzeti Színház közönségének a Talpra magyart. A szabadságharcban aktívan részt vett, majd Törökországba emigrált. Távollétében halálra ítélték. Hazatértekor Arany János köszöntötte: „Ölts arcodra lelket és igaz betűket, / Magasztos erényt, mely buktában se csügged, / Ábrázolva nékünk!” 1855-ben léphetett fel ismét. Vérbeli színházi emberként a színjátszás elméleti és gyakorlati kérdései is foglalkoztatták. Ő alapította az első magyar színházi folyóiratot. A Színi Tanoda tanáraként színészmesterséget tanított. Több angol és német drámát magyarra fordított. Előadás közben a színpadon szélütés érte, és aznap este meghalt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!