Bűnről bűnre

Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy mi, így tízmillióan, ahogy vagyunk, gyűljünk össze a Vérmezőn, és addig senki ne menjen haza, míg meg nem beszéljük, kinek mi baja van a másikkal. Mert hogy sistereg az indulat ember és ember között, az biztos! Éjszakai buszon egy fiatalember utazott hazafelé, jegy nélkül. Útközben egy ellenőr elkapta és megbírságolta. Pechje volt szegény fejének, hamarosan újabb ellenőri csoportba botlott, akiknek mutatta a tisztes summáról szóló büntetést, ám azt menetjegyként nem fogadták el a BKV „bérmunkásai”, akik leszállították az utast, megverték, összerugdalták, mivel ők voltak többen, és azon a négykerekűn ők képviselték a hatalmat.
A napokban kisebbfajta felkelés tört ki egy építkezésen. Az alvállalkozó nem fizette ki a munkásait, ezért azok visszabontották azt, amit addig felépítettek. A helyszínen megjelentek az adós vállalkozó kigyúrt biztonsági őrei, akik ugyan a bontást nem tudták megakadályozni, ám egy kredenc méretű egyenruhás – no, mi mást tegyen tehetetlen dühében? – nekirontott az egyik televízió munkáját végző operatőrének és néhány ütéssel adta tudtára, hogy „itt nem kamerázunk, értve vagyunk!?” Előttem van a nekivadult biztonsági ember ábrázata, amint buldogként vicsorog az ártatlan médiamunkásra, és eltűnődöm azon: honnan az az iszonyú gyűlölet az eltorzult ábrázaton? Hiszen a kolléga nem akart mást, mint ország-világ elé tárni egy nem mindennapi eseményt: „Hát lássátok, feleim, a munkások ezúttal nem építenek, hanem rombolnak. Hogy aztán igazuk van-e, döntse el a hálás utókor…” Ennyit akart az operatőr, semmivel sem többet: megmutatni, hogy mi minden is történik köröttünk egy huszonnégy óra alatt. Hogy ez miért váltott ki fékezhetetlen indulatot az „őrzőben”, azt talán maga sem tudja. Kinek akart megfelelni az őr? A munkaadójának? Mivel? Azzal, hogy már születésekor megakadályozza a híradást arról, ami megítélése szerint nem hízelgő a „főnökre”? Vagy egyszerűen csak a felgyülemlett indulat tört magának szabad folyást?
Sajnos, ma már ott tartok, hogy félek az egyenruhától. Legyen abban parkolóőr, biztonsági ember, ilyen-olyan rendfenntartó közeg. Pedig egyenruhájuk azt jelezné: „figyelem, emberek, itt a törvényesség meg a biztonság!” Azért mondom, csak jöjjünk össze a Vérmezőn, és beszéljük ki magunkat. Már csak azért is, hogy ne féljünk egymástól!