Felgyújtotta feleségét

A féltékenység a szerelem mutáns érzése: azt féltjük, akihez tíz körömmel ragaszkodunk. Így tudtuk eddig, ám a karancslapujtői férfi esete után ezt nehéz elfogadni. A hetvenéves ember ügyében a közelmúltban ítélkezett a Nógrád megyei bíróság, és életfogytiglanra ítélte a „lapujtői Nérót”, aki százesztendős korában kérheti büntetésének felülvizsgálatát.

ABCPalágyi Béla2009. 07. 16. csütörtök2009. 07. 16.
Felgyújtotta feleségét

A férj gyakran bánt durván a feleségével, ütötte-rúgta, ilyenkor léptek közbe a gyerekei, és az asszonyt elmenekítették. 2007. június 17-én is fegyelmezésre készült a családfő, ám a párja, érezve a veszélyt, átmenekült a szomszédba, és bebújt az ágyba. Az ember hosszasan kereste, majd amikor a kertben kapálgató szomszédja elárulta a nő rejtekhelyét, a férj szörnyű haragra gerjedt. Magához vett két liter benzint, és azzal indult az asszony megregulázására. Kirángatta az ágyból, majd lelocsolta az üzemanyaggal, zsebéből elővette az öngyújtót és meggyújtotta a szerencsétlen nőt. A szomszéd segített eloltani a lángoló áldozatot, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett. Még volt annyi ereje, hogy hazavánszorgott és lefeküdt. Bár egyre rosszabbul lett, a férje csak két nap elmúltával hívott mentőt hozzá, így az orvosok már nem tudtak rajta segíteni, tíz nap múlva meghalt. Nem ez volt az első próbálkozása a benzinnel emberünknek: egy ízben a fiát locsolta le a gyúlékony anyaggal, ám mire lángra lobbantotta volna, kivették a kezéből a gyufát és a papírt. A vád több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és emberölés, s ezen még az sem enyhített túl sokat, hogy az orvos szakértők közepes fokú szellemi leépülést állapítottak meg nála.

A legkegyetlenebb halál a tűzhalál. Hosszú, kínos szenvedéssel búcsúzik az élettől az, aki elszenvedi. Néró római császár felgyújtotta Rómát, tettével be is került a történelembe. A békésnek látszó családi házak tetői alatt olykor véres drámák íródnak!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek