Róluk szól a hír

ABC2009. 07. 31. péntek2009. 07. 31.
Róluk szól a hír

GEORGE W. BUSH ikerlányairól jelent meg botránykönyv Amerikában. A szerző szerint Jenna és Barbara sok fejfájást okozott szüleinek. Jenna szeretett iszogatni, és amíg nem érte el a nagykorúságát, még hamis igazolványt is képes volt használni, hogy a bárokban kiszolgálják. Egyszer még kórházba is került alkoholmérgezéssel. Barbara pedig mindig le akarta rázni az őt kísérő biztonságiakat, ezért hajmeresztő közlekedési manővereket hajtott végre minden szabály áthágásával.

CARLA BRUNI, a francia köztársasági elnök felesége naponta több mint 200 ezer forintnak megfelelő összeget költ el virágra az adófizetők pénzéből. Az Élysée-palota minden vázájába és kaspójába naponta friss virágot tesznek, és az előző napit a szemétbe dobják. Az igen jelentős személyes vagyonnal is rendelkező elnöki pár nem csak virágokra pazarol. Tavaly például mintegy egymillió forintot fizettek ki csak bírságként az időben be nem fizetett villanyszámlák miatt. A francia számvevőszék elnöke jelentésében négymillió forintnyi összeget kért vissza Sarkozy elnöktől, mondván, hogy azt személyes kiadásokra fordította. A virágpénzt nem kell visszafizetni, de önmérsékletre intették a házaspárt. Azóta csak a felét költik erre a célra.

DR. CONRAD MURRAY bűnösségét emlegeti az amerikai sajtó, s most már hivatalosan is vizsgálatot indítottak Michael Jackson háziorvosa ellen. A doktort azzal vádolják, hogy mindenben eleget tett Jacko követelőzésének, bármennyi és bármilyen gyógyszert felírt, végül halálosnak bizonyult adagot adott be neki.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek