Erdély megrontója vagy tündérkirályfi?

Tizenkilenc évesen segítségükkel megszerezte a fejedelmi trónt. A kor zaklatott politikai és vallásai viszonyai között Erdélyben igyekezett megőrizni a békét, védte a magyar protestantizmust és az alkotmányt. A nyugalom azonban látszólagos volt, mert erőszakos kormányzásával maga ellen ingerelte az erdélyi arisztokráciát és a szászokat. Erkölcstelen magánéletével elidegenítette legjobb híveit is. Megszüntette a szászok önkormányzatát, megszállta fővárosukat, Szebent. Havasalföld elfoglalásával kivívta a törökök haragját, a Porta hadjáratot indított hatalmának megdöntésére. Noha belpolitikai helyzete megszilárdult, megbékélt a bécsi udvarral, majd a szászokkal is, a törökök már nem bíztak benne, s a kolozsvári országgyűlésen Bethlen Gábort választották fejedelemmé. Négy nap múlva, 24 esztendősen Váradnál a felbérelt hajdúk mint „a haza megrontóját” meggyilkolták. Tehetsége és ereje mellett hiányzott belőle a mérséklet és a taktika. Ellentmondásokból gyúrt egyéniségét erősen átrajzolva Móricz Zsigmond az Erdély-regénytrilógia Tündérkertjében örökítette meg. Czine Mihály irodalomtörténész szerint „a történelem Báthoryja elsősorban saját gyengeségeinek lett az áldozata. A maga főhősének sorsában Móricz a magyar történelem tehetetlenül lázadó hősét rajzolta meg.” Nekrológjában így siratta el: „Igazi tündérkirályfi volt, de a tündérek nem e világra valók… Aki emberfia magasabb szellemekkel fog kezet, belepusztul a szerencsébe…”