Olvasóinkkal ünnepeltünk

Vannak köztük, akik évtizedek óta előfizetői a Szabad Földnek, s olyanok is, akik néhány éve. Gyakori, hogy a családon belül „öröklődik” az előfizetés, erre példa a most Békés városban élő Tasi Ju­­lian­na, a gödöllői Szent István Egyetem ma már nyugdíjas, egykori dékánhelyettesének levele, aki ezt írja: „Nem tudom, édesanyám hány évtizeddel ezelőtt fizetett elő az újságra, de nagyon régen. Őt sajnos idén július 29-én eltemettük, 92 éves volt. Már nem látott közelre a szembetegsége, a makula­de­ge­ne­rá­ció miatt, de még nem sokkal a halála előtt is rendszeresen felolvastam neki a lapot. Ma már én fizetem elő…”. S szeretettel gratulál a nyolcvan évhez, ami – olvassuk sorait – „…nagyon kevés sajtóterméknek adatik meg. Amelyik újság ezt megéri, az biztosan nagyon érdekes és hasznos információkat nyújt olvasóinak. A Szabad Földnél ez mindenképpen így van…”. 

Dusek László, aki annak idején általános iskolai tanárként lett a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja és alelnöke, 85 éves és réges-régi előfizetőnk. Tápiószentmártonban ismerkedtünk meg egy Szabad Föld-esten csaknem harminc évvel ezelőtt, és most is szülőfalujában él, onnan küldte jókívánságait. Kiemeli lapunk sokszínűségét és írásaink közvetlen, személyes hangját. Kár, hogy sokan nem ismerik a Szabad Földet, akiknek pedig bizonyosan tetszene – mondja, mikor telefonon beszélgetünk. S hozzáteszi: érdemes volna jobban reklámozni a magyar vidék lapját – s nem csak vidéken. 

A szadai Szabó István, aki többdiplomás agrármérnök, még csak 54 esztendős, de családjával együtt ő is régi előfizetőnk. Szereti a lapot, mert sok mindenről szól és érthető módon, s valóban egy vidéki életszemléletet sugall – így összegzi véleményét, mikor találkozunk. István többek közt a Magyar Talajtani Társaság lelkes tagja, s most éppen Az év talaja pályázatuk népszerűsítéséhez kér segítséget. 

Nagy Andrásné Karcagról írt, s örül, hogy ünnepi összeállításunkban felidéztük az elmúlt évtizedeket. Őrzi azok emlékét, akikről írtunk, „Buga doktor sok jó tanácsát például ma is alkalmazom” – tudjuk meg a leveléből. Különösen kedveli a lapban azokat a történeteket, amelyek a régi időkről szólnak, ilyenkor eszébe jut a gyermekkora, a fiatal évei. „Kívánom az egész szerkesztőségnek, hogy ezt a 80 éves, ›öreg‹ újságot még sokáig tartsák ›fiatalon‹" – fejeződik be a levele. Ezt kívánja Nagy Istvánné is Balmazújvárosról, aki e hónapban tölti be a hetven évet, s lapunkhoz – mint írja – értékközpontúságáért és emberségéért ragaszkodik. 

A péceli Szabó Attiláné szinte egyidős lapunkkal, 1945 júliusában született. Negyvennyolc éve, hogy olvassa, és számos levele jelent meg, ma is sok mindenhez hozzászól. Az Írjunk együtt újságot! rovatban – Bajor Nagy Ernő rovatában – megjelent cikkéért 26 évvel ezelőtt ajándékba kapott szakácskönyvet most is gyakran előveszi, s a Szabad Földet minden héten megvásárolja – vagy megveteti gyermekeivel – egy trafikban. 

A Vas vármegyei Mersevátról Bali István súlyos műtét, s hosszas gyógyulás után jelentkezett. Neki is több levelét közöltük – köszöni, hogy gondoztuk őket –, de ma már 84 éves, és nem tudja, még meddig élhet. Az ünnepi szám különösen érdekes volt – írja –, de ő mindegyiket elolvassa ezután is, amíg csak a látása és szellemének frissessége engedi – ezzel búcsúzik. 

S ilyenkor elszorul a torkom, hisz az évek során nem egy olvasónktól köszöntem el úgy, hogy tudtam, ez volt az utolsó beszélgetésünk. Volt, aki a Tisza partjáról, más az osztrák–magyar határ mellől, és olyan is, aki Svédországból hívott, hogy köszöni a szerkesztőségnek az együtt töltött éveket. Mert úgy érezte mindig, hogy egy nagy család vagyunk, s számára sokat jelentett, hogy ennek a családnak ő is tagja lehetett. Aztán már csak a halálhíre érkezett, s mi megint elvesztettünk valakit, aki hozzánk tartozott. 

S talán soha annyi telefonhívást nem kaptunk, mint most, augusztus 29-e után, amikor ünnepi számunk, címlapján a nagy 80-assal megjelent. Eleinte nem is számoltam, de aztán strigulákat húztam a füzetembe, eddig 116-ig jutottam. Aki hív, még most is gyakran azzal kezdi, örül, hogy megértük ezt a szép kort. S miközben dicsérik a lapot – bár mi sohasem gondoljuk, hogy már „tökéletesebbek” nem is lehetnénk –, elmondják gondjaikat-bajai­kat. És hívnak, ha pénteken vagy szombaton nem érkezik meg az előfizetett újság, vagy nem tudnak időben előfizetni rá, mert nem kapják meg a csekket, s ha reklamál, „ide-oda küldözgetik az embert”. Rási László miskolci olvasónk például – aki negyven éve járatja a lapot, s tartalmával meg van elégedve – valóságos előfizetési „rémtörténetet” mesél el. Mások arról panaszkodnak, hogy a közelükben levő újságárusoknál vagy a lapokat árusító üzletekben, benzinkutaknál sem lehet megvásárolni a Szabad Földet, pedig igény volna rá. 

Miközben a jövőben is igyekszünk minél frissebb, érdekesebb, tartalmasabb lapot készíteni, reméljük, sikerül elérnünk, hogy aki el akarja olvasni – és bízunk benne, hogy a fiatalabb korosztályokból is egyre többen lesznek –, az időben hozzájuthasson. Akár előfizetőként – ami hosszabb távon a legelőnyösebb –, akár úgy, hogy példányonként megveszi. 

És köszönjük, hogy olvasóinkkal együtt ünnepelhettünk, köszönjük a jókívánságokat! Mindent megteszünk, hogy bizalmuknak – amelynél számunkra nem lehet semmi fontosabb – ezután is megfeleljünk.