Pálinkával ünnepeltek

Úgy tartják, hogy Márton napján libahús meg bor dukál. Nem mindenütt érvényes azonban a mondás. Szatmárban, Beregben semmiképp, itt ugyanis kevés a bor, van viszont pálinka, méghozzá bőven. Persze Szatmárban meg Beregben is voltak egykor híresen nagy szőlők. Szatmárban Avasújváros, Szatmárhegy, Krasz­nabéltek környékén, Beregben pedig Mezőkaszony, Beregszász, Nagymuzsaly határában hatalmas nagy táblákban értek a fürtök, de aztán jött az átkozott Trianon, s azokat is elcsatolták tőlünk. És a helyzet azóta se változott. 

Így aztán a maradék Szatmár és Bereg Márton tiszteletére is pálinkával koccint. De nem akármilyennel ám! Szilvával meg almával, amikből sehol másutt nem terem annyi, mint pont itt, a Felső-Tisza mentén. A minőségre is odafigyelnek. A felső-tiszai pálinkák legfőbb őre a most húszéves Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend, amely a húszéves fennállását az idei Márton-napon ünnepelte, méghozzá a Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfaluban. 

A skanzenben jó sokan gyűltek össze. Akinek esze volt, persze gyalog ment, hogy megkóstolhassa az idei pálinkákat, amiket a lovagrend lovagjai értékeltek az ünnepség előtti napokban. E sorok írója különféle okok miatt autóval volt kénytelen megjelenni a jeles eseményen. Az autót pedig egészen messzi volt kénytelen hagyni, de bosszúságát korán maga mögött hagyta, mert a múzeumfaluba vezető úton olyan, kerítésre aggatott népi bölcsességeken derülhetett, amiket csak itallal locsolt jókedvében kiabálhatott a férfiember. Például: „Azért adtam három pengőt, hogy a farod járjon rezgőt.” Vagy: „A menyecske drága lélek, / Ád ő nékem, amit kérek. / A menyecske drága kincs, / Sohase mondja, hogy nincs.” 

Ezúttal se mondta egyetlenegy menyecske se a párjának, hogy nincs. A legtöbb férfiember kezében decis, féldecis pálinkáspohár fehérlett – egyik se volt üres. Pedig a pálinkamustra végeredményének kihirdetése még el sem kezdődött. De ezzel se kellett sokáig várni. A kék palástba burkolózó lovagrend tagjai hamarosan kibukkantak a múzeumfalu közepén álló kisdobronyi református templom mögül, felmentek a színpadra, s kezdetét vette a ceremónia, amit Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója, maga is híres pálinkafőző dinasztia tagja vezetett. 

Sorra szólította ki a lovagokat, hogy számoljanak be az idei esztendő szilváskerti tapasztalatairól. Azok elmondták, hogy sajnos a tavaszi fagyok sok településen letarolták a fákat. Pedig nagyon szép termés ígérkezett, csak aztán jöttek a hidegek, a nyáron pedig beköszöntött a csapadék nélküli forróság, s a légköri aszályban összeaszalódott sok kertben a szilva. A mennyiség így elég gyengécskére sikeredett, ám a minőség igen jó lett. 

Aki tehette, meg is kóstolhatta az idei év legjobb párlatait. Az a lovagrend minősítette őket, mely az egyik legrégebbi pálinkás hagyományőrző egyesület hazánkban. Tagjai közt találunk polgármestert, pálinkafőzőt, kereskedőt, múzeumigazgatót, újságírót, cégvezetőt, tehát az élet különböző területeiről érkeztek. Egy­valami azonban összeköti őket: a hagyományok tisztelete, az elkötelezettség Szatmár és Bereg iránt, s az eredetvédett szatmári szilva- és szabolcsi almapálinka régi hírnevének helyreállítása és minőségének folyamatos javítása. 

Az eltelt két évtizedes munka meghozta a gyümölcsét. Magyarországon jelenleg tizenöt eredetvédett pálinka található, melyek közül öt az Európai Unió egész területére kiterjedő, közösségi oltalmat élvező földrajzi árujelzőnek is megfelel. A szatmári szilva- és a szabolcsi almapálinka mind a két címmel rendelkezik. A mustra végén a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke, Mihályi László személyében új lovagrendi tagot is választottak, s átadták a rend életműdíját is, amit ezúttal a Magyar Rádió riportere, Zsoldos Barna érdemelt ki.