Tudós doktor fényképezőgéppel

Gyermekként lenyűgözte édesapja munkája, aki remek gyermekgyógyász volt, korának egyik legkiválóbb sebészprofesszora és urológusa. Oktatói elköteleződésében, illetve a művészet iránti vonzalmában pedagógus édesanyja gyakorolt rá nagy hatást. Szülei tízéves korában kezébe adták a fényképezőgépet, amivel tücsköt, bogarat és a természet megannyi részletét fotózta. Préselt növényekből összeállított, fotókkal még teljesebbé tett növénytani és rovargyűjteménye bekerült alma matere, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium biológiai szertárába. A szárított leveleket, virágokat az idő ízeikre szedte, de a fényképek maradandó emlékek. 

Miután a Szegedi Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett, a szentesi kórház sebészetén dolgozott, itt tette le először a sebész-, majd másodikként az urológia-szakvizsgáját. Tisztelettel és hálával mesél hajdani főnökéről, dr. Bugyi István nagy tekintélyű urológus-sebészről, aki mellett tizenhét évet töltött. Támogatásával idehaza elsőként szervezte meg a veseköves betegek gondozását, ami azt jelentette, hogy a kivizsgálás, a diagnózis­felállítás, az operálás és az utókezelés mind egy kézben összpontosult. 

Megalapította a szentesi urológiai osztályt, amelynek osztályvezető főorvosává nevezték ki. Orvostudományi kandidátusi címet szerzett, 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 1988-tól hét évig a kecskeméti megyei kórház urológiai osztályának élén állt, majd 1995-től a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatói tisztségét töltötte be. 2010-től professzor emeritus kitüntető címmel folytatja munkáját. Bár ma már nem áll a műtőasztal mellett, továbbra is foglalkozik betegekkel, szakmai iránymutatással segíti kollégái munkáját, orvostanhallgatóknak adja át hat évtizedes tapasztalatát. 

Szakmai pályafutását mindig a pontosság, a következetesség, az igazságosság, a becsületesség jellemezte. Műtéti tevékenységével több területen forradalmasította a gyógyítást, kezei alatt sikeres orvos­generációk nőttek fel. Legjelentősebb tevékenysége a vesekövek endoszkópos eltávolítása, amit elterjesztett hazánkban és több európai, ázsiai országban. Munkáját elismerések sora kíséri: többek között Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet és Medicina Nívódíjat kapott, 2007-ben Debrecenben az év emberének választották. De a legbüszkébb a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésre, melyben 2009-ben részesült, ennek tanúsító oklevele kiemelt helyet kapott az irodájában. 
Vitrinjében köteteinek sokasága lenyűgöző munkabírásáról árulkodik: tizenhét szakmai könyv jegyzi a nevét szerzőként, társszerzőként, szerkesztőként. Hallgatóknak szóló oktatási anyagai lényegre törően, közérthető módon adják át az ismereteket, professzorként ezeket saját maga készítette fotóival tette még szemléletesebbé, befogadhatóbbá. 
Gyermekkorából megmaradt szenvedélyét, a fényképezést sem hagyta hátra az évek során. Tizenegy fotóalbuma jelent meg, képei számos folyóiratban, illetve hazai és külföldi tárlaton szerepeltek. A Debreceni Egyetemen megnyitott Hortobágytól Hargitáig című kiállításának képanyagából válogatva ugyanezzel a címmel egy könyve is napvilágot látott. Járva az alföldi tájat, fokozatosan megismerte a pusztát és a pásztorok életét. A jó barátjává lett ökológussal, Aradi Csabával együtt barangoltak, megcsodálták és megörökítették a természet történéseit – ebből állt össze a Hortobágy című képeskönyv. És egy másik, Barangolások a Hortobágy „mellyékén” címmel. 

A harmadik kötet bemutatóján elhangzott egy mondat: „Felhívom a szerzők figyelmét a kismesterségekre…” Ennyi elegendő volt a professzor úrnak, hogy „észrevenni a szokatlant” életszemléletével tovább folytassa a munkát. Bár a fényképezést „csupán” hobbijának nevezi, tehetséggel művelt tevékenységét szakmai berkekben is elismerték, Brassai Művészeti Díjjal és Holló László-díjjal. Fotóival képes megmutatni a megannyi érzést rejtő arcot, egy emberi sorsot, a természet rezzenését, mindazt, ami a lelkét őszintén megragadja. Művészetkedvelő emberként szereti a festményeket, és életét végigkíséri a zene szeretete. De képes meglátni a csodát a legapróbb hétköznapi dolgokban is. 

Az utóbbi években a Debrecenben és a környéken meglévő kismesterségek felkutatásával foglalkozott. Ebből szintén két album született. Tovább bővítette a kört: eljutott óvodákba, ahol a gyerekek kézműveskednek, találkozott hangszerkészítő idős emberrel és kovácsmesterrel, aki egyetlen vasdarabból művészi tárgyakat formál kalapácsával. A nemrégiben megjelent Kismesterségektől nagymesterekig című kötetében gyermeki kíváncsisággal, tudós pontossággal rögzíti a mulandó pillanatokat, összekapcsol lelkeket, miközben emlékeztet arra, hogy az alkotás – legyen az gyógyító műtét, kosárfonás, fényképezés – mindig a természet, az ember és a közösség iránti tiszteletből és szeretetből fakad. 
A találkozások számára nagyon sokat adnak: élményt, emberismeretet. S megerősítik hitét abban, hogy az értelmes foglalatosság jóvá tesz. Nem mellesleg nyolcvanöt évesen is aktívan sportol: az Országos Urológus Teniszbajnokság megalapítója, és most is hetente kétszer két órát teniszezik. Hogy a világra való rácsodálkozás szívében máig megőrzött képessége tartja-e szellemi-lelki frissességben, vagy a Jóistentől kapja az erőt, hogy fiatal maradjon – ennek eldöntését már a kedves olvasóra bízzuk.