Meggyilkolt lány a beállított helyszínen

– Ön Molnár Miklósné?
– Igen, én vagyok.
– Van önnek egy Beáta nevezetű lánya?
– Igen, van.
– Akkor megkérném, hogy fáradjon velem – mutatta fel az asszonynak a rendőrigazolványát egy nyomozó a kecskeméti vasúti pályaudvaron 1999. szeptember 16-án.
– De hát miért? – kérdezte önkéntelenül Molnár Miklósné.
– Majd a főkapitányságon megmondjuk.

Molnár Miklósné pedig engedelmesen indult a férfival. Engedelmesen, de annál feszültebben. Hogyne hiszen már reggel is, amikor a férje benyitott a lánya szobájába, avval fordult hátra:
– Bea nem jött haza.

Egyből beléállt az ideg. Hiszen előző reggel még avval köszönt el a lánya, hogy este fél tíz felé itthon lesz. Délutános műszakba indult Kecskemétre, a Fodor cukrászdába, ott nyolckor zárt, kilenckor már a vonaton kellett lennie, s szűk fél óra alatt pedig hazaérkeznie. Este ugyan észrevették, hogy nem érkezett időben, de semmi gond, elvégre Bea egy 31 éves, egészséges nő, biztos bement valamelyik barátjához, gondolták a szülei, s nyugodtan lefeküdtek.

– Ön Molnár Miklósné? – kérdezte egy másik nyomozó, amikor a rendőrautó megérkezett a főkapitányságra.
– Igen, én vagyok – bólintott az asszony. – És van egy Bea nevű lányom is.
– Otthon volt az éjszaka?
– Nem volt otthon. Tudnak róla valamit?
– Kérem, foglaljon helyet – ültette le a nyomozó az anyát, s kiment.

Ő pedig, ha lehet, még idegesebb lett. Biztos, hogy elütötte egy autó Beát, és most kórházban van, csak nem akarják megmondani neki. Mert a cukrászdába, ahol ma neki kellett volna nyitnia, nem érkezett meg, ez bizonyos. Hiszen még reggel odatelefonált, de ott sem tudtak róla semmit. Aztán egész délelőtt telefonálgatott ide-oda, a rokonoknak, barátoknak – mindhiába. Délután bevonatozott a barátnőjéhez Kecskemétre, csak éppen egy kicsit dumcsizni a Lépcsős presszóba, az állomásra – persze itt is Bea eltűnéséről folyt a szó –, s már éppen készülődött hazafelé, amikor megszólította a nyomozó.

A rendőrségen meg már órák óta üldögél, a szoba olyan, mint egy méhkas, ki-be járkálnak, néha ránéznek, s a türelmét kérik. Persze, hogy állandóan csak Bea jár az eszében. Az például, amikor hosszú évekig varrónőként dolgozott. Aztán munkahelyet váltott, mert kevesellte a pénzt. A Szuperinfóban olvasta, hogy a Fodor cukrászat munkatársat keres. Bea pedig jelentkezett, s be is vált. A főnöke még azt is megígérte neki, hogy taníttatja, meg szállást ad neki Kecskeméten, hogy ne kelljen ingáznia. Különösnek is találta az anya a lány túl gyors előrelépését… Na, mindegy, csak mondanának már valamit a nyomozók.

Este fél 7-kor ismét benyitottak a szobába, ezúttal ketten is. Egyikük mellé állt, a másik férfi pedig leült az asztalhoz, s kezdte elölről:
– Ön Molnár Miklósné?
S aztán következtek a már ismert kérdések, van-e Bea nevezetű lánya, meg hogy otthon volt-e éjszaka. Az asszony pedig megadó türelemmel válaszolgatott.
– Legyen erős! – nyúlt végül a férfi az aktaköteg alá, majd kihúzott egy fényképet, s az anya elé tartotta. A képen egy nő feküdt a földön, szeme fennakadva. Látszott rajta, hogy nincs az élők sorában. – Ez az ön lánya?
– Beácskám! – fordult le a székről az anya. A mellette álló férfi – egy orvos – a fal melletti heverőre fektette, s telefonált a mentőknek.

►

– Egy munkába induló férfi találta meg a város határában háromnegyed hatkor – tájékoztat Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának a vezetője. – A vasúthoz közel feküdt, ott, ahová a prostituáltak is gyakran viszik a partnerüket.
A nőt csaknem teljesen lemeztelenítették, szétszaggatott bugyiját az egyik faágon találták meg, táskája, iratai eltűntek.

Az első feladat tehát az áldozat személyazonosságának a megállapítása volt. A nyomozók szerencsére találtak a zsebében egy szalvétát a cukrászda emblémájával, így már délelőtt tudták, hogy az áldozat Molnár Beáta.

Hamar levonták a következtetést is: a helyszín beállított, a gyilkosság nem ott történt, ahol a holttestet megtalálták, csupán odaszállították, hogy prostituáltnak véljék a nyomozók. Ezért rángatták le róla a bugyit is, és vették el a táskáját, mintha rablógyilkosság történt volna. Ám ha az, akkor miért hagyták az áldozaton az ékszereit?

A nyomozók vélelmét a beállított helyszínről erősítette a boncolás eredménye: Molnár Beátát megfojtották, mégpedig egy autóban. Erre a térdhajlatában található bevérzésből következtettek. S ami még fontosabb: a körme alatt ugyanannak a férfinak a DNS-ét találták meg, mint akinek a spermamaradványát a bugyiján. Ugyanakkor nemi erőszakra utaló nyomot nem találtak a testén.

A következtetés: Molnár Beáta ismerhette, még pedig nagyon is jól, azt a férfit, akinek a kocsijába a cukrászda zárása után beült, s akivel akkor – de még valószínűbb, hogy egy nappal korábban – közösült, s aki megfojtotta.

Igen ám, de ki volt Beáta bizalmas barátja? Ilyenről ugyanis a környezete nem tudott. A nő szívesen meghallgatta mindenkinek a búját-baját – ám magáról nemigen mondott semmit.
A nyomozók ennek ellenére több szóba jöhető férfit találtak Beáta régi barátai és a cukrászda alkalmazottai között, akiktől mintát vettek, s akikről ezáltal egyértelművé vált, hogy kizárhatóak az elkövetők köréből. Ezek után mintát vettek az apja baráti társaságának a tagjaitól is, akikkel Bea hetente találkozott a lakóhelye közelében lévő Akvárium büfében. Ismét csak eredménytelenül.
Közben felfigyeltek arra, hogy Bea telefonkártyáját, ami az irataival együtt eltűnt, többször is használták. Az ismeretlen telefonáló általában a városi újságban, az Irányárban meghirdetett albérletek után érdeklődött.

Sajnos azonban a kártya használójának végül nem akadtak a nyomára.

►

– Pedig egyáltalán nem kizárt, hogy ez az információ vezet el a tetteshez – hallgatom Rácz Attila nyomozót, aki Molnár Beáta aktáját az elmúlt évben porolta le.

Az iratok újbóli átböngészése közben ugyanis feltűnt neki, hogy volt olyan ismerőse az áldozatnak, aki abban az időben albérletet keresett, de mivel nem volt jogosítványa és gépkocsija, kizárták az esetleges elkövetők közül. De gyanús a nyomozónak az a férfi is, akit kézen fogva láttak sétálni Beával, s az is, akiről csak utóbb derült ki, hogy jó barátja, jóllehet annak idején tagadta ezt. A három férfi közül kettőtől már vettek mintát, a harmadikra pedig várnak, hogy hazatérjen külföldről.
– Mikor küldték fel a már meglévő mintákat? – kérdezem Rácz Attilát.
– Idén januárban. Hamarosan talán megérkezik a válasz, s ha van találat, akkor esetleg egy tízéves adósságunkat törleszthetjük Molnár Beáta gyilkosának a kézre kerítésével.

A sorozat legújabb darabját – Csecsemő a halott anyán címmel – a Szabad Föld ma megjelent 44. számában olvashatják!