Gyilkosság a plébánián

Ahogy újból és újból lejátszódott a paloznaki plébánián házvezetőnőként dolgozó Balázs Anna képzeletében az 1991. augusztus 26-ra virradó éjszaka, a kezet találta a legkülönösebbnek. Hogy miért, azt magának is csak sokára tudta megmagyarázni.

De lássuk, mi is történt azon az éjszakán, amit aztán már soha többé nem tudott kitörölni az emlékezetéből? Éjjel fél egy lehetett, amikor felriadt álmából. Szeme azonnal felpattant, a villany is fel volt kapcsolódva, a szobában pedig többen álltak. Kiáltani akart, önkéntelenül is, ám ahogy nyitotta volna a száját, úgy szorult rá egy kéz.

– Csönd! – pisszegte elfojtott hangon a kéz gazdája. Balázs Anna rémülten nézett fel rá, ám csak egy fejet látott, az arcot háromszögletű fehér kendő takarta el.
Ekkor valaki az ablakhoz lépett s behajtotta az egyébként mindig nyitva lévő spalettát. Őt pedig az oldalára fordították, és hátulról megkötözték a kezét, jó szorosan.
– Hol van a pénz? – mordult rá vékony hangon a kéz gazdája, aki egy pillanatra elengedte a száját.
– Nem tudom – nyögte Balázs Anna. – Apáca vagyok… szegénységet fogadtam… semmim sincs.
Az álcát viselő arcok ekkor egymásra néztek, bólintottak, kettő pedig kiment a szobából. Ám annak a bizonyos kéznek a gazdája mellette maradt, sőt a száját is betömte egy zsebkendővel, de úgy, hogy kapjon levegőt. Sőt, rátett egy párnát is, de nem szorította az arcára. A legkülönösebb pedig az volt, hogy időnként felemelte a párnát, s rászólt:
– Pislogjál!
Talán azt szeretné tudni, hogy élek-e, gondolta magában a 77 éves apáca, s pislantott egyet.
– Jól van – hagyta rá a kéz gazdája, s néhány perc múlva ismét megpislogtatta.
Egyáltalán nem volt jól semmi, a távolból ugyanis mintha kiáltásokat, nyögéseket hallott volna Balázs Anna. Mit tehetnek ezek a martalócok, tépelődött magában.
Azok pedig, ki tudja mennyi idő után visszaérkeztek, és valami érthetetlen nyelven beszéltek egymáshoz. A kéz gazdája felállt, s mindhárman sietve távoztak.
Balázs Annára pedig szörnyű éjszaka várt, hiába is próbálta kiszabadítani magát a gúzsból. Végre reggel hét óra felé hangokat hallott:
– Nusi! – kiáltotta Müller Bözsi. – Kezdődik a mise. Mi történt, talán elaludt a plébános úr? Nyissatok ajtót!
– Nem tudunk – kiabálta Balázs Anna. – Törjétek be!

Hamarosan megérkezett Zucketter asztalos, aki pillanatokon belül kinyitotta a plébánia ajtaját. Előbb Balázs Annát szabadították ki a gúzsból, majd továbbindultak, hogy megkeressék a plébánost. Ahogy közeledtek a szobája felé, úgy nőtt bennük az aggodalom: egymás után nyitottak be a helyiségekbe, látták, hogy a szekrények kiforgatva, minden szétszórva. Végül a hálószobába nyitottak, ahol rettenetes látvány fogadta őket: a 72 éves Csontos Gyula vérbe fagyva, agyonverve feküdt az ágyában.
Rajta már nem tudott segíteni a mentő, Balázs Annát viszont kórházba szállították, ahol hamarosan felépült. A támadást tizenegy évvel élte túl. Közben sokszor érezte a száján a kezet, ami azon az éjszakán elnémította.
Olyan finom, gyönge kéz lehetett. Mintha egy nőé lett volna.

►

– Ezt a lehetőséget mi sem zárjuk ki – gondolkodik el Szappan Csaba bűnmegelőzési osztályvezető, egykori nyomozó a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
A feltételezés azonban sajnos nem vitte előbbre az ügy felderítését, amely a kifejezetten a nehéz esetek közé tartozik, hiszen Csontos Gyula plébánost rengetegen ismerték a környéken. Közülük több mint száz tanú vallomását jegyzőkönyvezték is.
– Három szálon igyekeztünk közelebb jutni az elkövetőkhöz, akik készpénzt, ezüst étkészletet és műszaki cikkeket vittek magukkal – magyarázza a rendőr. – Megvizsgáltuk, ki tudhatott arról, hogy a plébános előző héten adott el egy házat Veszprémben. Kutattunk azok után is, akik rendszeresen vállaltak az egyház szőlőjében idénymunkát. S végül utánanéztünk azoknak, akik már követtek el hasonló bűncselekményt. Sajnos egyik szál sem vezetett eredményre. Egy viszont bizonyos: több értékelhető tenyér- és ujjlenyomat maradt az elkövetők után, úgyhogy reszkethetnek, ezt nyugodtan megírhatja.

►

A paloznaki plébánián senki sem nyit ajtót, csupán két mérges kutya vigyázza az épületet az illetéktelenektől. A túloldalon lévő polgármesteri hivatal előtt viszont egy férfi Mikulás-csomagokat pakolászik.
– Emlékszem az esetre, hogyne, nagyon felkavarta a falut. De azok közül már senki sem él, akik felfedezték a gyilkosságot, sem Müller Bözsi, sem Zucketter asztalos – válaszolja a kérdésemre. – Viszont az édesanyám talán többet tudna mondani, ő rendszeres járt a misére.
– Tudja, az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy ettől kezdve mindenki gyanakodva nézett a másikra Paloznakon – kínál hellyel a diótörésben megzavart idős néni, aki saját biztonságára hivatkozva kérte, hogy ne írjam meg a nevét. – Különösen az egyik családra, amelyre nagyon ráillett a Nusi által adott személyleírás.
– Kikre tetszik gondolni?
– Ezt még magának sem árulhatom el.
– De azért a nyomozóknak megmondta, ugye?
– Persze, a Csaba nyomozó tudja.
– Akkor mégsem ők lehettek, mert aki képbe került, attól vettek ujjlenyomatot.
– Igen? – kerekíti el a szemét az asszony. – Hát akkor tényleg nem ők lehettek. Pedig egészen mostanáig azt hittem…
Terjedt más hiedelem is Paloznakon a gyilkosokról. Mégpedig az, hogy Balázs Anna rájuk ismert – csak nem merte elárulni, hogy kik támadták meg. Azt mondta, majd amikor a halálát érzi, akkor megmondja, kik voltak. Látogatták is sűrűn a helybéliek a budapesti Ménesi úton, az irgalmasrendiek Szent Vince házában, ahol az utolsó éveit töltötte, hátha mond már végre valamit, de ő csak hallgatott. Végül magával vitte a titkát a sírba – ha ugyan volt neki.

►

Csontos Gyula legközelebbi rokona, az unokaöccse Balatonfüreden lakik, a Gyöngyvirág utcában. Forrás Károly némileg szabódott ugyan a telefonban, de aztán hamar belátta, hogy a nyilvánosság a gyilkosok kézre kerítését segítheti.
– Ő már a negyedik Csontos Gyula a családban, aki nem természetes halállal halt meg – jegyzi meg csendben a férfi. – Az első vendégfogadós volt Erdélyben, még a 19. század-ban, őt is meggyilkolták, aztán egy hajós, aki eltűnt a tengeren, egyet meg a feleségével együtt vertek agyon Németországban. Ők egyébként Veszprémben laktak, s a haláluk után költöztünk a plébános úr közelébe, hogy segítsünk neki.
Forrás Károly leginkább olyasvalakikre gyanakszik, akik bejáratosak voltak a plébániára, hiszen a gyilkosok a zegzugos épületben azonnal rábukkantak a házvezetőnőre, majd a plébános hálószobájára.
– Lakott itt Füreden egy romániai család, afféle szobafestők, akik dolgoztak a plébánián is, s a gyilkosság után szinte köszönés nélkül tűntek el a környékről. Na, azokat kellene jobban megszorongatni!
– Szegény Gyula – kapcsolódik a beszélgetésbe a férfi neje. – Senkitől sem tagadta meg a segítséget, bárki fordult is hozzá. Jó ember volt, nem ezt érdemelte volna...