Cseh Tamás születésnapján

Megszámoltam: a műsorújságban 64 amerikai filmet találtam a Magyar Kultúra Napján. És hat magyart.

BulvárUjlaki Ágnes2011. 01. 27. csütörtök2011. 01. 27.
Cseh Tamás születésnapján

Az RTL Klub, gondolom, a Való Világ szereplőivel köszöntötte a Himnusz születésnapját – igaz, ők mindnyájan magyarok és büszkeségeink. Az ATV-n Sas Józsi és Fásy Ádám fémjelezte a napot. A tv2 pedig, nagy ötlettel, egy hollywoodi kalandfilmet kapott elő: a néhány évvel ezelőtt forgatott Attila, a hun címűt (tthon Attila, Isten ostora címmel láthattuk).

Hát, mit mondjak... Az egész hun történelem néhány asszony lába között fordul meg. Az, hogy Attila csaknem két méter magas, kék szemű, s amikor Rómában turistáskodik, kiválóan cseveg latinul császárlányokkal, még hagyján. De hogy hadi cselekedeteit is leginkább a szex vezérli, az már kissé szabad történelemkezelésnek tűnik. No de, már csak ez a régi hősök sorsa: a legelvetemültebb forgatókönyvíró is szabadon használhatja őket. Még jó, hogy a hun-magyar kontinuitásban manapság már csak a tv2 műsorszerkesztői hisznek.

Három közszolgálati csatorna közül kettő is Cseh Tamással ünnepelt, vagyis a rá való emlékezéssel. Két különböző emlékest felvételét láthattuk – igaz, az m1-en másnap és a kiadott műsortól eltérően –, nagyjából hasonló hangulatban. Őt is megidézték, de főként meghatott zenész- és színésztársak emlékeztek, s énekelték a dalait. A színészek kicsit jobban, mint az énekesek – Kulka János például nagyon szépen –, de mindnyájan összesen nem voltak olyan jók, mint az eredeti. Pedig nem neki volt a legjobb hangja. De ő volt a Cseh Tamás. Aki véletlenül éppen a Magyar Kultúra Napján született. Úgyhogy ez így nagyon rendben volt...

A témáról többet olvashat a Szabad Föld január 28-án, pénteken megjelenő 4. számának 40. oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek