Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Egy szupermarketben dolgozom, megyeszékhelyen, csoportvezetői beosztásban, de további részleteket nem mondanék, mert itt többen is olvassák a lapot. Tehát: a főnökömre van panaszom, ő az, aki miatt már nem szeretem a munkahelyem. El is mennék innen, de manapság nemigen ugrálhat egy negyvenes nő.
A főnök – nevezzük Jánosnak – nálamnál néhány évvel idősebb. Kibírhatatlan a modora, nem telik el úgy félóra, hogy ne üvöltene valamiért, ha nagyon dühös, elég trágárul is. Az a furcsa, hogy alapjában véve emberséges, nem is rosszindulatú, ha kell, kiáll a beosztottjaiért. De az állandó ordítozását nehéz elviselni. Nem egyedül vagyok így ezzel a részlegünkön, van olyan kolléganő, akit naponta megríkat, más viszont csak a vállát rándítja. Volt itt próbaidőn egy új kolléganő, aki három napig tűrte János modorát, aztán viszszaüvöltött – másnap repült. Sokszor, ha jókedvű, ki lehet jönni a főnökömmel. Ugyanakkor néha már úgy érzem, ha legközelebb ordítva szidja az anyámat, én pofon vágom. A lelkemnek jól is esne, de aztán mi lesz a munkahelyemmel?
Üdvözlettel: Magdolna

Kedves Magdolna!
Nem hiszem, hogy el kellene tűrnie, ha főnöke – vagy bárki más – trágárul szidalmazza. Ebből akár ügyet is csinálhatna, ha lenne bátorsága hozzá. Ha mindnyájan – az ott dolgozó két tucat nő – összefognának, sarokba lehetne szorítani az illetőt. Bizonyára van Jánosnak is főnöke, akihez fordulni lehet. Mindez annál eredményesebb lehet, minél többen állnak össze. Igaz, ennek is van kockázata, különösen a „szervezkedési” időszakban. És hát persze mindig akad olyan, aki – akár félelemből, akár szolgalelkűségből, akár közönyből – megbontja az egységet.
De talán érdemes lenne megpróbálni előbb még valamit. Azt írja, főnöke egyébként nem rossz ember, még igazságérzete is van. Mivel – az időnkénti anyázásoktól eltekintve – amúgy nincsenek rossz viszonyban, talán lehetne alkalmat találni egy zavartalan beszélgetésre. Akkor elmondhatja neki, nem dühösen, nem sírva, hanem nyugodtan, hogy jó főnöknek tartják, de nagyon zavarja önöket az ordítozás, a trágárkodás. Úgy kell vele beszélni, hogy érezze, nem őt magát utasítják el, hanem csak ezt a csúnya hibáját. De ha egyik megoldáshoz sincs bátorsága, akkor se nyeljen tovább, keressen inkább másik munkahelyet.
Tisztelettel: