Kockás fülű nyúl, vagy amit akartok

Világos ünnep előtti vészjelzés: sebesen fogynak a naptárlapok. Az okos szülő, nagyszülő (jelen esetben keresztszülő) legelőször is tájékozódik. Például roppant furmányosan igyekszik rávenni a tizenegy éves fiúgyermeket, hogy írjanak együtt levelet a Télapónak és a Jézuskának.
Hidegzuhany. „Ne fáradj, pénzt kérek” – válaszolja habozás nélkül a felkészült kiskamasz. Kiszámolta, ha mindenki ad egy ezrest, netán kettőt, abból bővítheti „lepukkant” számítógépe memóriáját. (Megjegyezném: két éve sincs, hogy családi összefogással, a Sulinet program keretében beköltözött az akkor vadonatúj gépezet.) Pótterv is született: az esetleges maradék forintokból egy új, kimondhatatlan nevű játékprogram állna a házhoz. „Nagy a család, mindenkinek jobb így, ha megússzátok ennyiből” – hangzik az ideológia, és a büdös kölyök még arról is biztosít, hogy a „bizniszelt” fociprogramnak legalább annyira fog örülni, mint anno én a Jézuskától levélben kért síró babának.
Ilyen tájban sűrűbben nosztalgiázik a hárompróbás keresztanya. Feléled benne a gyerekkori emlék, amikor december 7-én este apával együtt szerelte össze a terepasztalt (vajon a három lánya közül melyiknek szánta?!), majd rögtön másnap izgatottan készültek a városba, a TRIÁL-ba, hogy újabb darabokat szerezzenek be az NDK-kisvasút már meglévő mozdonyai mellé. A karácsonyi napokat pedig a térbeli mesekönyvek édesítették meg: Hófehérke halovány orcával fekszik az „igazi” celofánkoporsóban, körülötte térdelnek a mozgatható papírtörpék. Az örök életű, kockás fülű nyúl vászontalpát többször is meg lehetett foltozni, mert bírta az anyag. És meg is kellett. Mert kockás fülű nyúl csak egy volt – és nem egy a sok közül.
A keresztanya nosztalgiázik – és lenyeli, mit olvasott az oly sokat szidott interneten. A kétévesnél fiatalabb amerikai gyerekek kilencven százaléka és a három hónaposnál fiatalabb kisbabák harmada rendszeres televízió- és DVD-néző. Édesanyjuk ugyanis hisz benne, hogy a bébiknek szánt tévéműsorok és filmek hasznosak gyermekük fejlődéséhez. A mi számaink sem jobbak. A magyar kamaszok heti 20-25 órát töltenek a képernyő előtt – legyen az a tévé vagy a számítógép monitora.
A keresztanya nosztalgiázik – aztán a játékboltban összeszorított foggal válogat a most menő műanyag dinók, a szivárványszínű Teletubbie-k és a szörnyszülött Pokémonok között. Szíve szerint lenhajú, kerek pofis babát venne, mégis azon morfondírozik, hogy a lovagló Barbie-t vagy a görkorisat tegye a kosarába. Legfeljebb arra próbál ügyelni, hogy az „egyszálbélű” baba azért mosogathasson is a gördülő lábbeliben, ha leendő kis tulajdonosa netán hagyományos papást-mamást játszana vele…