Jogi esetek

A szülők elváltak, közös lányuk az anyához került, aki a gyereket az apja ellen nevelte. Ahogy nőtt a lány, egyre kevésbé szívesen járt az apához, a kötelező láthatáson kívül nem is beszélt vele, sőt ott sem volt hajlandó apjával szóba elegyedni. Minden alkalommal kényszeredetten ment vele, mintha börtönbe vinnék: csendben végigülte a hétvégéket, azután hazament. Amikor a lány nagykorú lett, egyetemre ment. Az ezzel kapcsolatos költségekhez az apa is hozzájárult tartásdíj formájában, a bíróság által előírt kötelező kapcsolattartás azonban megszűnt. Így az apa nem kapott meghívót a lánya ballagására, felköszönteni nem tudta a születésnapján, minden közeledése elutasítással találkozott. Ezért két és fél év után kérte a bíróságot, hogy ne kelljen neki tartásdíjat fizetnie munkaképes korú lánya után, aki nem áll vele szóba. A lány természetesen ellenkérelmet nyújtott be azzal, hogy tanulmányai folytatásához szüksége van a tartásdíjra, és annak megfizetésére az apát továbbra is kötelezzék.
„Tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.” Ez a szabály abból indul ki, hogy a gyermek nem jogosult kevesebbre azért, mert szülei elváltak – hiszen ha együtt maradtak volna, mindent megtennének azért, hogy a legjobb oktatásban részesüljön. Lehet, hogy a tartásra köteles szülő magától azt mondaná: kezdjen dolgozni az a gyerek, mit flancol még az egyetemen is az én költségemre. A törvény azonban előírja neki, hogy bizonyos határok között köteles a nagykorú tanulmányait is segíteni, azaz tartásdíjat fizetni.
Ugyanakkor ez már nem olyan feltétlen kötelezettség, mint a kiskorú gyermek számára fizetett tartás. A jogszabály azt is kimondja: ha a gyermek erre a tartásra érdemtelen, akkor kifizetését meg lehet szüntetni. Ugyanis a nagykorú gyermek – legalábbis a törvény elképzelései szerint – már önállóan tud dönteni abban a kérdésben, hogyan kíván viszonyulni a szüleihez. Kérdés volt azonban: hogyan értelmezi a bíróság az érdemtelenséget? Ugyanis a lány jelen esetben aktívan semmit nem tett apja ellen: nem sértegette, nem bántotta, egyszerűen nem vett róla tudomást.
A bíróság arra jutott, hogy egy felnőtt embertől, aki a tartást elfogadja, elvárható az is, hogy annak a családi kapcsolatnak megfelelően viselkedjen, amelyre alapozva rendszeres járandóságot követel. Ezért a lány passzív magatartása megalapozza az érdemtelenséget: az apának nem kell többet tartásdíjat fizetnie.