Mikor hogy érett az elme?

Szerkesztessék egy beszéd a tudományok hasznosságáról, valamint adassék elő azon következmények, melyeket az emberek társalkodása eredményez! – többek között ezt a feladatot kapták az „első fecske” magyar érettségiző diákok 1851-ben a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Akkoriban még minden iskola évente saját maga határozta meg a tételeket: az igazgató terjesztette fel, és azt az érettségi elnök hagyta jóvá. Az úgynevezett nyilvánossági jogot el nem nyert gimnáziumok tanulói számára pedig kijelölték azt a hét várost (Pest, Buda, Pozsony, Sopron, Kassa, Nagyvárad, Temesvár), ahol érettségi vizsgát tehettek – magyar vagy német nyelven, katolikus-protestáns vegyes bizottság előtt, írásban és szóban egyaránt. 1851-ben a vizsgatárgyak: anyanyelv, két latindolgozat, görög, matematika és egy nem kötelező idegen nyelv.
A maturát (a latin szó érettségi vizsgát jelent) először 1788-ban, Poroszországban vezették be, s az egyetemi felvételt kívánta szabályozni. Magyarországra – pontosabban a „magyar örökös tartományokba” – osztrák közvetítéssel került, mikor is a szabadságharcot követő központosítás keretében a bécsi udvar a nyílt germanizálás eszközét alkalmazta. Nem maradhatott ki ebből az oktatás sem, 1849 végén elrendelték a Magyarországon is érvényes tanügyi szabályzatot: az Entwurf alapvetően a nyelvi-irodalmi-történelmi irányultságot részesítette előnyben.
A tételek jól tükrözik az adott kor társadalmi, politikai és nem utolsósorban pedagógiai szemléletét – hívja fel a figyelmünket Munkácsy Gyula, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgató-helyettese. Igaz ez a tézis még a látszólag politikafüggetlen természettudományos ismeretekre is! A léghajó elterjedése idején például gyakoriak voltak az ezzel összefüggő geometriai számítások, háborús időkben pedig a lövedékek röppályájának kiszámításával kapcsolatos feladatok.
„Készítendő párhuzam Mohi és Mohács közt. Velős tömör rajzban adandók azon országos körülmények melyek mind a két nemzeti katasztrófát megelőzték. A két végzetes csata igen rövid érintése után magvas tartalomban adandók a két katasztrófa országos következményei.” Ne csodálkozzunk, hogy a Hódmezővásárhelyi Református Főgimnáziumban 1893-ban, a szabadságharc leverése és a kiegyezés után évekkel még mindig nemzeti sorstragédiáinkat elemezték a végzősök.
Trianon végképp nem hagyta érintetlenül a vizsgatételt összeállító tanárok lelkét! Mohi és Mohács mellé felsorakozott Trianon mint nemzeti sorscsapásunk újabb szimbóluma. A Budapest III. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnázium diákjainak dolgozata 1920-ban a következő címet kapta: A magyar nemzet joga eredeti országhatáraihoz. De a maturálók a következő évben sem szabadulhattak a témától: Ne bántsd a magyart! címmel kellett elmélkedniük. A Budapesti Református Főgimnázium tétele 1924-ben már-már imaszerűen hangzott: Hiszek Magyarország feltámadásában.
A nőket mintha megkímélték volna a „magvas témáktól”.  Vagy lebecsülték a képességeiket?! Az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziumának végzősei mindenesetre a sorsfordító időkben például a középkori szerzetes és a protestánskori reformátor szerepéről értekeztek a magyar művelődésben.
Apropó: nők! Mérföldkő a feminizmus történetében az 1895-ös esztendő, mikor királyi rendelet jelent meg arról, hogy nők is felvehetők az egyetemek bölcsészeti és orvosi karára, valamint gyógyszerészeti tanfolyamaira. Ez a gyakorlatban egy másik rendelet által vált kivitelezhetővé, mely szerint a lányok – mint magántanulók – a fiúgimnáziumokban magánvizsgát, illetve magánérettségit tehettek. De szigorú feltételeket is szabott a rendelkezés: a tanteremben a lányoknak külön kellett ülniük, a tízperces szünetekben pedig a „leányszobában” kellett tartózkodniuk. Becsöngetéskor a tanárral együtt mehettek be a tanterembe, a kicsöngetéskor pedig a tanár kíséretében el kellett hagyniuk a termet. Ez a rendszer egészen a koedukált középiskolák elterjedéséig, 1950-ig állt fenn.
Biz’ isten örülök, hogy (maholnap húsz éve) túl vagyok a maturán! Mert mit is kezdenék például a Gyöngyösi Állami Koháry István Gimnázium 1948-as, az államosítást dicsőítő tételének kérdésével: Hogy használható fel az atomenergia a szocializmus építésében?

Akiknek nem volt
Művészekre gyakran már gyermekkorukban is jellemző az a fajta érzékenység és befelé fordulás, amit az iskolarendszer nemigen tart tiszteletben. Így hát se szeri, se száma az iskolában bukdácsoló, rosszul tanuló zseniknek. Néhányuk még az érettségivel sem bírkózott meg. Thomas Mann, a hatalmas műveltségéről és tárgyi tudásáról is ismert, nagy német író érdeklődését például egyáltalán nem tudta lekötni a közoktatás. Éppen csak hogy elvégezte a gimnáziumot, érettségit azonban már nem szerzett. Nem volt rá szüksége sem a Nobel-díjhoz, sem a számos egyetemi díszdoktori címéhez. čmile Zola matematikából megbukott matúráján, másodszor már nem kísérletezett. Egyszerű, paraszti sorsa miatt nem tanulhatott tovább sem Szabó Pál, sem Veres Péter – írói világuk így is teljes. (Utóbbinak a honvédelmi miniszterséghez a négy elemi talán mégiscsak kevéske...) A mai írók közül Nádas Péter nem rendelkezik érettségivel, legmagasabb iskolája: fényképész szakmunkásképző. Gyakran a politika lendített a sorsokon. A kelet-európai rendszerek logikája szerint négy elemi és egy cipész segédlevél elég volt ahhoz, hogy Nicolae Ceausescu Románia ura legyen. De ez már egy másik történet.