Sokakat őrületbe kergetnek a rákoscsabai mester fajátékai. Ördögkeresztjeivel keveseknek sikerül megbirkózni. Az iparművészeti nagydíjas Csézli Lukács nem véletlenül nevezi magát „hangulatjavító kisiparosnak”.
Egy vásáron figyeltem fel rá. Asztalkáján natúr fahasábokból keresztet formázó kockák, madzagon csüngő faformák és parkettaszerű kis lapocskák voltak. Utóbbiakból számokat, betűket, kalapácsot, rombuszt, halacskát és még sok más egyebet lehetett kirakni. Már akinek sikerült.
Körbeállták, ő türelmesen magyarázott, ám a felnőttek többsége ráncolt homlokkal gyorsan odébb állt, míg a gyerekek hamar összerakták az ördögkeresztet, zsiráffá, pisztollyá nyújtották a kockakígyót, s rájöttek arra is, miként tudják a madzagos ördöglakatra a karikát visszahúzni.
Most rákoscsabai családi házuk kerti asztalára is ezeket pakolta ki a 65 esztendős férfi, aki negyven éve egy faipari üzem technikusaként látott életében először ördögkeresztet.
– Egy idős asztalos kollégám tette elém – meséli. – Nézd meg, fiam, mi ez, és mosolyogva elment. Én szétszedtem, de összerakni nem sikerült, s a kudarc miatti mérgemben félretettem. Akkor még nem tudtam, amit az öreg mester igen, hogy ez egy ősrégi, székelybogként, székelyfurfangként is ismert gyerekjáték, ami feledésbe merült. Arról sem, hogy körfűrésszel, szalagcsiszolóval, ácskötéssel könnyen elkészíthető, összerakni viszont csak kemény logikával lehet. Később, mikor asztalosinasokat tanítottam, bevettem a tananyagba az ördögkeresztet, majd évek alatt, mire a Kiss Áron Játéktársaság tagja lettem, legalább száz új variációját találtam ki. Az Amatőr Átrium fesztiválján 2006-ban ezért kaptam iparművészeti fődíjat.
Csézli Lukács „ördöngös” fajátékait mára számtalan oklevéllel, elismeréssel jutalmazták. Időközben tagja lett a Pest megyei Népi Mesterségek Egyesületének, gyakori résztvevője az Óbudai Múzeum vásári rendezvényeinek. Tavaly „professzionális játékkészítőként” kapott dicséretet egy országos pályázaton, s az egyik kiadványban hosszan méltatták „komoly szellemi erőfeszítést, ügyességpróbát igénylő míves munkáit, melyek valóságos kihívást jelentenek nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is”.
– Főleg az utóbbiaknak! – somolyog rám a mester, majd így folytatja: – Ezt azért magam se hittem volna! Hiszen az ördögkeresztet nem én találtam ki, mint Rubik Ernő a kockáját. Igaz viszont, hogy továbbfejlesztése saját kútfőből történt. Az egyik legtrükkösebb változatára például egy hajnalon jöttem rá. Üvöltve felültem az ágyban, szinte derékszögben, szegény feleségem majd frászt kapott, azt hitte, betörtek hozzánk. Talán nincsenek véletlenek. Annak idején azért lettem asztalos, mert ez volt a legközelebbi szakiskola Rákospalotán, ahol felnőttem. Aztán persze a szakmát megszerettem, nyugdíjasként meg a fajátékok megszállottja lettem. Ez olyan hobbi, hogy haszna szinte semmi, sokszor az anyagköltség, a munkadíj se jön vissza abból a pár száz forintból, amit egy-egy darabért kérek. De ebben nem a pénz, hanem a játék a lényeg.