Toklászszezon indul!

Ami ráadásul az idén a szokásosnál is előbb érkezett; hja, nem volt tél, fű, fa, virág előbb ébredt. És persze ez az alattomos kis lándzsa is korábban jelentkezett, amely oly csúnya, s csak nehezen operálható sebeket képes ejteni négylábú barátainkon. A kisebb méretűekben az orron és a fülön is, a nagyobbakban pedig leginkább a lábon, az ujjak között. De veszélyben van az aprócska növénynyavalyástól szinte minden testrészük, a nyakuk, a mellük, még a hátuk is…

Nem írnám le ezt évről évre, ha csökkenne akár a kiirtott toklászok, akár a toklászsebekkel orvoshoz forduló kutyások száma, de évek óta sem az egyik, sem a másik nem következik el. Holott a parlagfű irtása – hál’ istennek – egyre jobban terjed, ám a közöttük megbúvó toklászok jelenlétére, úgy látszik, még jó ideig számíthatunk. Vagyis, kéretik irtani, s ha erre nincs lehetőségünk, akkor viszont naponta és minden séta után ellenőrizzük kutyánk fent említett testrészeit, nem akadt-e beléjük az apró, de kíméletlen lándzsa-százezrekből egy-két példány. (Már persze ez azoknak szól, akiknek a kutyája nem csak betonon szokott sétálni…) Hogy egyre kevesebbszer mondhassa el a Kutyapostás állatorvos barátja: „na megyek, hogy újabb toklászokat mentsek meg az őket gonoszul körbefogó kutyaszervektől…”

Köszönettel tartozom Alvic Istvánnénak, Ena néninek kedves leveléért. Már-már zavarbaejtő szeretettel ír a Kutyapostákról, „amiket mindig kivágok és összegyűjtök”, cserébe pedig elküldte a Szeretet című kis hetilapot, amit a Szent Gellért Kiadó ad ki, és amelyben szép és megható kutyás történetek sorakoznak. Azt hiszem, a sajátja sem lehet kevésbé érdekes, hiszen „sok-sok állaton segítettem mindenféle formában, menhelyeket pénzzel (kicsivel). Két kidobott kutyám van, egy vizsla és egy félig farkas, ja, és 8-10 sündisznót etetünk a férjemmel, és mindig izgatottan várjuk a tavaszt, vajon nem felejtették-e el az evőhelyüket…”

És azt is megtudhattam az egyik elküldött írásból, hogy „Mellesleg a japánok nagyon szeretik a kutyát. Egyik hívő társnőnk minden levelében megemlíti négylábú barátját. A nagy kobei földrengés után pedig majd egy egész oldalon írt róla – miközben a férjét egyetlen sorban elintézte, pedig szeretik egymást…” Csoda? Miért, férjbe-feleségbe tán mégis csak ritkábban megy a toklász…