Fogyóban vannak a szakik

Szobafestő-mázoló vagyok. Ez a szakmám. Ezzel keresem a kenyeremet. A szakmámban otthon vagyok. Add, hogy jól érezzék magukat az általam festett szobákban a lakók, derűsek legyenek és vidámak. Szívesen térjenek haza munkájuk végeztével. Az ő házuk legyen az ő váruk. S hogy így hozzájárulok én is ahhoz, hogy településünkön egyre több legyen a derűs és vidám ember, köszönöm, Uram. Ámen.
A fenti részlet a szobafestők és mázolók imájából való, amit az ipartestületük büszkén hirdet. E „békebeli” imádság egybefogja, mit kívánhat magának a szakmáját becsülő, abban sikerélményt találó ember. Sajnos a legtöbbünk hiába fohászkodik, hogy egyszer az életben ilyen mesterrel találkozhasson. Ismerjük viszont az utca végéről több ezer forintos kiszállási díjért érkező lakatost, a napszámban hűsölő kőművest, a csöpögő csapot hátrahagyó vízszerelőt.
– Hiába mondom a diáknak, hogy gyere, csináld, érdemes dolgozni. Nem akar éjszakáig hajtani, egész hétvégén gürcölni. Inkább odébbáll, mert máshol könnyebben boldogul – panaszkodik Zsák József, egy gyöngyösi étterem igazgatója, aki évekig tanította a jövendő felszolgálókat és cukrászokat. Az egykori szakoktató szerint nemcsak a vendéglátástól, hanem általában a kétkezi munkától ódzkodnak a fiatalok. Inkább megszereznek egy bármilyen diplomát, amivel az állástalanok táborát gyarapítják.
Szerencsére akadnak nagyra törő ifjak is: tavaly a fiatal tetőfedők veszprémi világbajnokságán magyar aranyérem született a magastető-kategóriában, és a lapos tetőn serénykedők is ezüstöt hoztak. Igaz, ez is egy olyan szakma, amit túl kevesen választanak.
A napokban tartották az országos szakképzési tanévnyitót, és ott is elhangzott: főleg a szakképzés megújításától várhatjuk, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Hogy valóban olyan szakmákat tanuljanak ki a fiatalok, amikre szükségük van a cégeknek, s amikkel sikeresen elhelyezkedhetnek a végzősök. A fejlesztés jegyében hozták létre a Területi Integrált Szakképző Központok hálózatát is.
Ács-állványozó, CNC-forgácsoló, sőt kőműves – sorolja az egyre sokasodó hiányszakmákat az egri TISZK ügyvezetője, Takács Zoltán. A hat egri partneriskolát összefogó központ most, a tanév elején kezdett működni, többek közt azért, hogy jobb feltételeket biztosítson például a nyomdászok, villanyszerelők, forgácsolók gyakorlati képzéséhez. Miközben a kétkezi szakmák oktatását igyekeznek színvonalasabbá tenni, évről évre egyre gyengébb képességű tanulók kerülnek a szakiskolákba. Ezért az egri központ pszichológust, fejlesztőpedagógust is alkalmaz, hogy az esélyegyenlőség jegyében felzárkóztassa azokat a diákokat, akik tanulási nehézségeik miatt képtelenek lennének lépést tartani a társaikkal. Olyan műszereket is beszereztek, amik segítenek a pályaalkalmasság mérésében. A vizsgálat eldönti, hogy valaki kézügyessége, képességei alapján péknek vagy műszerésznek termett. Kifejlesztettek digitális tananyagokat, hogy az a diák, aki épp hiányzik az órákról, otthon is pótolhassa a lemaradását.
Az ideális az, ha jól képzett és az élethoszszig tartó tanulásra nyitott fiatalok kerülnek ki a szakiskolákból. Egy magyar átlagosan háromszor kényszerül élete során szakmaváltoztatásra, de a kontinens nyugati felén a 7-9 pályamódosítás sem ritka – magyarázza Angyal Árpád képzési vezető. A munkahely reményében költözni is kell – akár a megyehatáron túlra, akár külföldre. Az egriek elnyertek egy olyan pályázatot, melynek révén finnországi gyakorlatra vihetik a tanulókat. Nem azért, hogy ott verjenek gyökeret, hanem hogy mozgékonyak legyenek, és világot lássanak. Ahogy a hajdani segédek tették, akik vándorlevéllel a zsebükben indultak útnak, és külhonban lesték el az új fortélyokat.