Pesti srác a Corvin közből

Milyen volt visszamenni a Corvin közbe? 

– Gyönyörű és érzelmileg felkavaró. A forradalom leverése óta nem jártam ott. Nagyon erősen megrohantak a képek, emlékek. Azoknak a csodálatos napoknak az emlékei, amikor fegyverrel harcoltunk a magyar szabadságért. 

Hogyan csatlakozott a forradalomhoz? 

– Akkor 16 éves gimnazista voltam. Nagyon érdekesen alakult az az év, ugyanis 1956 szeptemberétől Hatvanban lettem kollégista. Előtte Budapesten éltünk, és egy diáktársammal, hallva a tüntetésről és a forradalomról, elindultunk a fővárosba. A kíváncsiság vitt minket. Amit ott láttunk, még annál is csodálatosabb és egyúttal megrázóbb volt, mint amit elképzeltünk. 

Rögtön érte meghatározó élmény? 

– Igen, sosem felejtem el, amit akkor láttam, nagyon elevenek bennem a forradalom napjairól a képek, benyomások. Egy sebesültet szállító autót vettem észre, egy fiatal sebesült férfi feküdt rajta. Körülötte géppisztolyos fegyveres felkelők voltak, akik védték őt. És hívogattak engem is: gyere, állj be közénk. Ez volt a döntő pillanat. A hívás. Tudtam, nekem ott a helyem, ahol a magyar szabadságért harcolni kell. Egy pillanatig sem tétováztam, hívott a haza. Ahogy az unokámnak is mondtam, én még olyan korban éltem, amikor a szabadságért harcolni kellett. Mi Rákosi Mátyás rémuralma alatt nőttünk fel. Fantasztikus, hogy a mai fiataloknak már nem kell a szabadságért harcolniuk. Amiért mi az 1956-os forradalomban küzdöttünk, mára már valóság. 

Milyen családban nőtt fel? 

– Szeretetteljesben. Édesapám villanyszerelő volt az 1950-es években, és azért nem tudott a szakmájában előrelépni, mert nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba. Abban a világban ellehetetlenítették azokat, akik nem voltak a rendszer hívei. Ebben a légkörben éltünk. Otthon, a mi világunkban jó volt, de a mindennapokba így is beszivárogtak a diktatúra eseményei. Már gyerekként tudtuk, mit szabad mondani és mit nem. Már kisgyermekként meghatározta a gondolkodásomat, hogy amint lehetséges lesz, nekünk a szabad, független Magyarországért kell küzdenünk. És 1956-ban elérkezett a várva várt pillanat. 

A 2024-ben készült kisfilmben unokájával a pesti srác szobra előtt állnak, kézen fogva a Corvin mozi előtt. 

– Igen, csodálatos pillanat volt. Megmutathattam az unokámnak azt a helyet, amely meghatározta az egész életemet. A Corvin közben kaptam fegyvert a bajtársaimtól, és ott harcoltam velük. Több szovjet tankot is felgyújtottunk, hatástalanítottunk. A szobor a bajtársaimra, a fiatal fiúkra emlékeztet, akik rettenthetetlen bátorsággal életüket áldozták a magyar szabadságért. Nagyon fontos, hogy ma már a pesti srác szobránál emlékezhetünk, mert ez a mi forradalmunk igazi jelképe. Egy közülünk való fiúról mintázták a szobrot, aki a legdrágább kincsét, az életét adta a hazánkért. Nagyon bátrak voltak ezek a srácok, nem féltek semmitől. 

Milyen volt ez a felkelőcsoport? 

– Elszántak és tettre készek voltunk, egyúttal vidámak és felszabadultak. Nagyon reménykedtünk abban, hogy csak pár napig, esetleg hétig kell kitartani. Ugyanis hallgattuk a Szabad Európa Rádiót meg az Amerika Hangja adását, és mindig azt mondták, magyar szabadságharcosok, tartsatok ki, mert hamarosan jön a nyugati segítség. És mi nagyon hittünk, bíztunk ebben. Sajnos aztán nem jött. 

Hogyan harcoltak a szovjet tankok ellen? 

– Molotov-koktélokkal. Ez azt jelentette, hogy egy üvegbe benzint töltöttünk, a tetejére rongyot tettünk, meggyújtottuk és rádobtuk a tankokra. Azok felgyulladtak. A pesti szűk utcákban esélyük sem volt a tankoknak. Összehangoltan dolgoztunk, mi, fegyveresek egymást segítettük. Köztünk nem voltak veszekedések vagy viták. Sokan váltak hőssé azokban a napokban, adták fiatal életüket a hazáért. Mi megtettünk mindent, ami tőlünk tellett. 

1953-ban, amikor Kelet-Berlinben tört ki a felkelés, akkor a szovjetek a tankok erődemonstrációjával elfojtották az eseményeket. Erre hazánkban a magyarok bátorsága, leleményessége miatt esélyük sem volt. És hol aludtak, pihentek a harcok szüneteiben? 

– A Corvin moziban. Az épületen még kint volt az utolsó mozielőadás plakátja is. Ez egy tiszta forradalom volt, ott segítettünk egymásnak, ahol tudtunk. A lakosság is támogatott bennünket. Olyan is előfordult, ahogy hidegedtek a napok, hogy a lakosság hívott be bennünket egy-egy meleg levesre, teára. Ők így tudtak hozzájárulni a forradalomhoz. 

Milyen idő volt október 23-án? 

– Szép, napsütéses, verőfényes idő. Hullottak a fákról a színes levelek, sárgák, vörösek. Nem fáztunk egyál­talán. Ahogy aztán hidegedtek a napok, november elején már fáztunk. Kaptunk pufajkakabátokat is a Corvin közben. Mi voltunk a legnagyobb felkelőcsoport. 

Az említett kisfilmben unokájával együtt a lyukas zászlót viszik, papírból kivágva. Mit jelentett a lyukas zászló? 

– A lyukas zászló a forradalom szimbóluma volt. Már az első nap kivágtuk a zászlóból a gyűlölt Rákosi-címert. Ez nagyon felszabadító érzés volt, ahogyan az is, hogy a Sztálin-szobrot, a zsarnokság jelképét ledöntötték a felkelők. A gyűlölt Rákosi-képek lekerültek a falakról. A vörös csillagot is leszedték az épületekről. A címerünk a Kossuth-címer lett. Mindez a szabadságot jelképezte számunkra. Akkor megtörtént olyan is, hogy egymásnak idegen emberek ölelkeztek össze az utcán. Ez volt a szabadság. Pénzt lehetett gyűjteni úgy a forradalom áldozatainak és családtagjaiknak, hogy az utcán voltak a pénzesdobozok, benne a 100 Ft-osok. Nagy pénz volt az akkoriban, mégsem vette el onnan senki. A rászorulók kapták meg. A boltokból sem loptak, a felkelők felügyelték az élelmiszerek kiosztását. A vidékiek is fantasztikusak voltak, hoztak élelmiszert, az édesanyáknak, akiknek csecsemőjük volt, tejet. És amikor megérkezett a teherautó és azt mondták, azok menjenek tejért, akiknek kisbabájuk van, ezt is betartották az emberek. Senki sem próbált csalni, előnyhöz jutni. 

Mi történt 1956. november 4-én hajnalban? 

– Hatalmas dübörgésre ébredtünk. Beözönlöttek a szovjet tankok. Mi ellenálltunk nekik, de a segítség nem jött. Éreztük, kezd a helyzet reménytelenné válni, ezért több bajtársammal nyugatra indultunk. Akkor még nyitva volt a határ, szerencsénk volt. Akik pár nappal később indultak, azokat elfogták és visszaküldték, majd a megtorlás, a börtön, az életfogytiglan, a halálbüntetés várt rájuk, pedig ártatlanok voltak. Én Németországban jártam egyetemre, a Goethe-Universitätre Frank­­furtban. Megnősültem, gyerekem született. De gyötört a honvágy, a szívem mindig hazavágyott. Amint lehetett, hazalátogattam. Az 1970-es években Balatonakaliban vettem házat, majd a rendszerváltoztatás után visszatértem az immáron szabad világba. Litéren telepedtünk le a családommal. 

Mi az ön számára a forradalom jelentősége? 

– Ezáltal tudott Magyarország megváltozni. Nem is tudom elképzelni azt, hogy olyan világ lehetne még ma is, mint a Rákosi-korszak, mert az egyszerűen kibírhatatlan volt. Elindult a forradalommal egy olyan folyamat, amely 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján vált teljessé, és a rendszerváltoztatáshoz vezetett. A mai fiatalok remélhetőleg felismerik, hogy a már kiharcolt szabadságot, demokráciát és szuverenitást érdemes mindenáron megvédeni. A rólam forgatott film is azt jelentette számomra, hogy megmutathattam az unokámnak azt a helyet, ahonnan elindult egykoron a szabadság. A hősök nemhiába áldozták életüket, hiszen nekünk ma már nem kell küzdenünk a szabadságért, szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk, amely nekünk, forradalmároknak a célunk volt 1956-ban.