Piros medence

Épp ilyen piros, zománcos alkalmatosságban melegítette a sparhelten a mosogatóvizet. Alkalomadtán persze paprikát, paradicsomot is moshatott benne a lecsóhoz, vagy épp a kertből hozott, kovászolni való uborkával pakolta tele. Tűz gyúlt a szememben, mikor megpillantottam. Vége az elmoshatatlan műanyag tálak korszakának, ezentúl nálam is a zománcos szolgál. Néztem az árcédulát, és nem hittem a szememnek, mikor a termék nevénél ezt a feliratot betűztem: „medence”. Gyerekkori emlékektől eltelve értem a kasszához, zsákmányommal a kézben. A pénztáros, egy javakorabeli hölgy, elakadt a számolásnál.
– Hisz ez egy vájdling! – csodálkozott rá a felismerés örömével. Zavarodottan betűzgette a címkét, majd visszasietett a polchoz, s miközben a mögöttem állók lázongtak, többször is ellenőrizte az áru nevét. Érthetetlen, a gyártó szerint ez tényleg medence volna?
Diadalmasan vittem haza a kis pirost, és próbaképp feltettem fiamnak a keresztkérdést: mi ez? A tizenéves bámult egy nagyot, és kivágta: valami edény. Eztán már meg sem kérdeztem tőle, mi jut eszébe arról a szóról: sparhelt…