A kutyatartás filozófiája

Hogy miben is különbözik kutyatenyésztő és -szaporító: erről szólunk sorozatunk következő részében – ígértem a múlt héten. Ámde, mint annyiszor, ismét csak közbeszólt a mindig aktuálisabb élet; így hát a kutyaválasztásos anyag, szíves elnézésüket kérve, késik.

Család-otthonSzücs Gábor2008. 11. 07. péntek2008. 11. 07.
A kutyatartás filozófiája

Amiért hátrább sorolódott a sorozat, annak oka egy svájci illetékességű tudóska, bizonyos Klaus Petrus, aki fiatal kora ellenére akkora hülyeséget mondott, hogy a világ szinte összes lapjában vezető hír lett. (Lám, nálunk is…) Amúgy eddig nem tűnt mindenben tökéletlennek ez a Petrus – amúgy professzor volna őkelme –; a nyelvek filozófiájával foglalkozik, meg az értelem filozófiájával, meg még a XVII–XVIII. század filozófiájával, s mindezt svájci egyetemeken okítja is. Ám pechére van neki egy kutyája, s ez okból érezhette, itt volna az ideje megfogalmaznia a kutyatartás filozófiáját is.

Röviden: nem kellett volna…
Fő tézise: be kell tiltani a háziállatok tartását, mert a kutya egy szabad lélek, mi pedig a háziasítással rabságba fogtuk lelküket. Különösen döbbenetes, amit a vakvezető kutyákról állított: szerinte ezeket az állatokat az ember úgy használja, mint annak idején a rabszolgákat.
Azt hiszem, Petrus professzor jelen életszakaszában meglehetősen sikertelen lehet, hogy ekkora baromságok publikálásával igyekszik felhívni magára a figyelmet. A kereskedelmi tévéket és a bulvárújságokat tanulmányozva megtanultuk mi már: ha nincs valós teljesítmény mögötted, botrányokkal, hagymázas ötletekkel is címlapokra lehet kerülni.

A kutya ugyanis, kedves Petrus, az egyetlen lény a világon, amely saját falkája helyett az embert választotta társául. Igen, bármilyen furcsa – ő választott, s nem mi. A farkasős, az például miért nem él velünk? És, hogy együtt vagyunk, ennek már lehet akár százezer esztendeje is. Az együttélés következménye a kölcsönös alkalmazkodás, amelynek az eredményeként mi megtanultunk kutyául, miközben ő teljes egészében érti az emberi életet. Meglehet, a főemlősöket tartja az általános közvélekedés az emberi fajhoz legközelebb álló lényeknek, de mi azért jó, ha tudjuk: a kutya a világ legszocializáltabb állata. Különösen igaz ez a vakvezető kutyákra, akik olyasmiket tudnak – például figyelik a náluk jóval magasabb emberüknek a fejmagasságát veszélyeztető akadályokat is –, amit semelyik más élőlény sem tud. Ezek sorában a legkülönlegesebb, hogy képesek cserélni a vezető és a vezetett szerepet, amire ugyancsak nincs példa az állatvilágban.

A mai kutya és a mai ember együttélésük teremtménye. Sem nekik, sem nekünk nincs már közünk az őstermészethez. A kutya „felszabadítása” nagyjából annyi sikerrel járhat, mint egy újszülött „Maugliasítása”.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek