
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

„Ez nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet.” (1Pét 3,21)
A keresztény ünneplés középpontjában a húsvét áll. Jézus feltámadásának misztériuma kétezer éve, évről évre a megújulást kínálja fel egy negyvennapos bűnbánati időszakon keresztül. Ez az időszak hamvazószerdával veszi kezdetét, és a megtérésre, valamint az Úrral való végső nagy találkozásra hívja fel a figyelmet. A hamvazást követő hat vasárnap közül az első a bűnbánat általi megtisztulást és a hitben való megtérést állítja a középpontba. A nagyböjt lelkülete nem egészségmegőrző program. Távol áll tőle a wellness és a fitnesz világa. A negyvennapos pusztai magányba vonuló Jézus követésére invitál. Ahhoz, hogy képesek legyünk befogadni üzenetének lényegét – az Isten országáról szóló tanítást –, el kell vonulnunk Vele. Márpedig „Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17), amelynek befogadása és életté váltása kizárólag a tiszta lelkiismeret által lehetséges. A lélek méregtelenítése, az emberi kapcsolatok átláthatóvá tétele, a Jézusba – mint Megváltónkba – vetett hitünk megerősítése a cél. Életünk mindhárom területe ki van téve a bűn fertőzésének. Az önmagammal, embertársaimmal és az Úrral való kapcsolatom a csend, a magány és a lemondások által rendezhető. Az anyagiakról és az élvezetekről való lemondás, az elcsendesedés segíti fölerősíteni a lelkiismeret szavát. Azét a lelkiismeretét, amelyben Isten szava hallható, mely megmutatja: kövesd a jót, és kerüld a rosszat!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu