
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Ahogy az életről, úgy a halálról is sokféleképpen gondolkodunk. Egyesek szerint az élet védelme ellentétes a halálba segítéssel. Mások viszont amellett érvelnek, hogy betegként igenis jogunk van eldönteni, mikor elég a szenvedésből. A magyar jogszabályok tiltják a kegyes halál minden formáját – az élet azonban mintha ezt olykor felülírná…
Kép: Eutanázia, kegyes halál, kórház ,betegség, szivmonitor, kardiológia, szivsebészet, kórterem, növér, orvos, intenziv osztály 2009.01.29. fotó: Németh András Péter
Ahhoz, hogy boldogabban élhessünk, beszélnünk kell a halálról – állítja Bitó László orvoskutató-író, aki a közelmúltban társadalmi párbeszédet kezdeményezett e kényes témáról. Az eutanázia (ami kegyes vagy könnyű halált jelent) alkalmazása szerinte most is élő gyakorlat Magyarországon, csak éppen nincs hozzá törvényi felhatalmazás, és nem illik róla beszélni.
A tisztánlátás érdekében nem árt tisztázni a fogalmakat: az eutanáziának két fajtája van, attól függően, hogy cselekvéssel vagy mulasztással valósul-e meg.
Az aktív eutanázia egy tevőleges cselekmény, mikor is gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel a gyógyíthatatlan betegek szenvedéseit lerövidítik.
A passzív eutanáziának két formája van. Az egyik esetben nem is a beteg, hanem az orvos dönt a halálról: meddig, milyen eszközökkel köteles azt a beteget életben tartani, akinek élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg? Itt az orvosi kötelesség (a doktor ugyebár gyógyításra esküdött fel) és az emberhez méltó szép halál kerül a mérleg két serpenyőjébe. Ha az orvos afelé hajlik, hogy az élet működésének erőszakos fenntartása már nem az élet meghosszabbítását, hanem a haldoklás elnyújtását jelenti, megkímélheti betegét a további szenvedésektől.
A passzív eutanázia másik esete lényegében az, amiről az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényünk is rendelkezik. Magyarországon létezik a gyógykezelés visszautasításához való jog. Például jó előre rendelkezhetem úgy, hogy ha leáll a szívem, ne indítsák újra. A keserves, fájdalmas kórságban szenvedő ember sem nevezi magában paszszív eutanáziának, amit tesz. Ő legfeljebb annyit érez, hogy kimerült, belefáradt, nem bírja tovább. Feladja a reményt, és el sem fogadja a kínzó, de talán életet hosszabbító kezeléseket. Nincs ereje küzdeni, mert arra gondol: a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés úgysem ér semmit, s végül dupla szenvedést kell kiállnia. A magyar társadalom jelenleg megosztott a kérdésben, de a felmérések szerint a lakosság jó része hajlik az aktív eutanázia bevezetésére. Bitó László egy új fogalmat vezetett be: az eutelia jó véget jelent. A Boldogabb élet – jó halál című könyv szerzője az önrendelkezési jogot teszi mindenek fölé, elfogadja vagy megengedi az eutanáziát, de csak akkor, ha ez volt a halálos beteg „kívánsága”.
A szeretet kizárja, tiltja az emberi élet kioltását, amely a szenvedés, az elkeseredés vagy bármilyen drámai helyzet megoldásának hamis módja – vélekedik dr. Hámori Antal etika- és jogtanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Szerinte inkább olyan intézmények működését kéne támogatni, melyek szakszerű fájdalomcsillapító kezeléseket nyújtanak, megadva a betegeknek a szükséges emberi segítséget és lelki vezetést. Ilyen a hospice-mozgalom.
Azzal Bitó doktor is egyetért, hogy kell egy „intézmény”: az átsegítő szolgálat. Az ő olvasatában az átsegítés kérése önkéntes lenne, szabad akarattal, tiszta fejjel, szellemi képességeink teljes birtokában hozott szándékkal történne. Ha valaki úgy érezné, közeledik a vég, felkérné az egyik hivatásos segítőt, támogassa őt még elintézetlen ügyeiben, és ha gyógyíthatatlan beteg, hozza meg majd idejében a végső döntést.
Igen, ez ma még megdöbbentően hangzik. Mégis elgondolkodtató, hogy amíg fél évszázaddal ezelőtt sokkal hamarabb meghaltak bizonyos betegségekben az emberek, ma életben tudják őket tartani az orvosok. Miközben szenvednek, néha méltatlan körülmények között vegetálnak.
Kérdés: érdemes ilyen áron élni?
Engedni kéne, hogy mi magunk válaszoljunk.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu