
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Egyetemista olvasónk egy mindössze 10,5 négyzetméteres szobában él Budapesten albérletben. Levelében azt kérte, hogy ezt a kis területet segítsek úgy kialakítani számára, hogy az itt töltendő öt év alatt kényelmesen tanulhasson és élhessen egyaránt.
A beépített sarokbútor sok tárolóeleme elrejti a tankönyveket, jegyzeteket. A konyhában már megszokott rolós szekrény itt is rendkívül praktikusnak tűnt, hiszen egy ilyen kicsi szobában felhalmozott sok-sok tárgy olykor zavaró lehet – így a rolót lehúzva pikk-pakk rendezett szobát varázsolhat a szoba lakója. A legnagyobb gondot a fekvőhely okozta. A fiatalember el akarta kerülni a szűk kollégiumi szoba hatását, ezért egy kétszemélyes kanapéval oldottuk meg a problémát. Ez a kanapé nappal fotelnek is használható, este pedig ki lehet húzni, és akár franciaágynak is megfelel. Ezáltal nappal tágas szoba, este kényelmes háló a helyiség. A színekkel is igyekeztem érzékeltetni, hogy ez egy fiúszoba. A fal halvány okkersárga, a bútor meleg dohánybarna, a vízszintes munkalap acélszürke. A bútorhuzat és az ablakroló ugyancsak szürke-barna csíkozású, a szőnyegpadló szürkés árnyalatú. A szék zöld kárpitja fokozza a szoba kellemes, otthonos érzetét.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu