Babázás mesterfokon

Emília Tipegője minden értelemben családi intézmény. Reggelente saját otthonuk nappalija alakul játszóházzá, mikor a fonott kosarak tengernyi játéka ellepi a szőnyeget. Míg a háziasszony a konyhában az ebédre való gyümölcslevessel szorgoskodik, a napköziben dolgozó, óvónőnek tanuló lánya, Anikó terelgeti a pöttöm sereget. A létszám maximum hét fő, esetükben ennyit engednek a szabályok. Általában másfél éves korukban kerülnek ide a gyerekek, és az óvodáig maradnak. Valami nem stimmel, Zsófi majd’ egy fejjel kilóg a sorból. A magyarázat egyszerű: korábban itt cseperedett, és most, az oviszünet idején itt tölt pár hetet – „vészhelyzetben” erre is van lehetőség.

Óriási igény van a bölcsődés korúak napközbeni elhelyezésére, mivel az anyukák nem maradnak otthon szülés után három évig, hanem korábban – önként vagy muszájból – viszszamennek dolgozni. A nők már terhes kismamaként megkeresik Emíliát, hogy a születendő utód egy-másfél éves korára helyet foglaljanak a Tipegőben. Érdekes, hogy a társasházban egy emelettel feljebb működik egy másik családi napközi, a Boribon – ezt házigazdánk húga, Etelka vezeti, aki nővére példáját látva vágott bele a „babázásba”.

A Pere család nem szívesen kezdett volna önálló vállalkozásba annak minden járulék-, adó és egyéb pénzügyeivel a vállukon, ezért inkább csatlakoztak a Fehér Kereszt Egyesület családi napköziket működtető hálózatához. Az összesen nyolc napközi munkavállalói az egyesülettől bért és költségtérítést kapnak a gyerekek után, valamint a szervezet intézi a szerződéseket a szülőkkel, az önkormányzattal, gondoskodik a biztosításról és az üzemorvosról. Emíliáéknak így „csak” arról kell gondoskodni, hogy ezen a napsütéses délelőttön lekerüljön a pulóver a kis Blankáról, és Bendegúznak is jusson lábhajtásos kismotor az udvari versenyhez…