Mazda CX-7: valami Amerika

Mármint, hogy crossovert, merthogy a japánok szerint az ő autójuk az. SUV-nek hívják a Touareget meg az X5-öst, ezt a legnagyobb Mazdát meg egy keresztezésnek köztük és az egyterűek között. Teljesen mindegy, hogy autótani besorolása mi, a CX-7 nagy és mégsem csúnya, sőt kifejezetten harmonikus, lágyan ívelt formákkal feldobott, nyugalmat árasztó a külseje. Ez a hazai utakon annyit tesz, hogy első látásra nem asszociálnak bűnözőre a forgalom résztvevői, amikor feltűnik a tükörben. A forma tehát nagyon el lett találva, úgy drabális az autó, hogy egyáltalán nem tűnik annak, miközben szélesnek és laposnak mutatja magát. Egy dolgot azért majd megírok a gyárnak: az átlátszó divatosnak tűnő hátsó lámpatest három éve kiment a divatból, és egyébként sem illik az autó stílusához.

Kívülről tehát túlmutat a konkurencián, belül viszont sajnos elúszik a kezdeti előny. A beltér japánosan logikus felépítésű és nagyon precízen van összerakva, de még így sem közelíti meg az európai gyártók minőségét, méghozzá azért mert olyan gyenge műanyagból van a műszerfal például, hogy egyszerűen nem jó ránézni. Ahogyan minden más az ember keze ügyébe akadó dolog kőkemény plasztik. Az a baj, hogy ebben a dologban a konkurencia nagyon sokkal előrébb tart, gondolok itt egy Tiguan-ra, CR-V-re vagy Q5-re. A műszerek szépek, bár a piros-kék világítás nekem kicsit vásári, a középkonzol tetején lévő két kijelző közül a színes a fedélzeti számítógép adatait mutatja, a narancssárga pedig a hifiről tájékoztat. Nem értem miért nem elég a színes, mert ez így kicsit furán mutat, ráadásul mp3-at hallgatva nehezen azonosíthatók az egyszerű kijelzőn a számcímek. Nagyon szép a világos belső, a bőrülés meg nagyon kényelmes, igaz hogy ebben az időben kicsit izzasztó. Belül egyébként érdekes módon nem érződik akkorának, mint kívülről, persze van hely, el lehet férni, de nem észrevehetően nagyobb egy 6-os Mazdánál. A csomagtartó sokmindent elnyel, de teljesen sivár, rögzítésre nincsen mód. Mindezzel együtt inkább érzi magát belül az ember egy nagy kombiban, mint városi terepjáróban.

A nagy dízelautó igazi európai unikum, máshol vagy olcsóbb a benzin, vagy az embereknek nincs autója. Így került be az eredetileg benzinesnek tervezett autóba a 2,2-es dízel, amit már ismerünk más Mazdákból. Azért mondom, hogy eredetileg benzinesnek tervezték, mert a 6-oshoz képest itt rosszabb a hangszigetelés és a rezgés is jobban átjön az utastérbe. Ezt leszámítva rendben van, a 173 lóerő bőven elég, de a hosszú utazást szereti igazán, nem a városi tempót. Vegyes használatban 8,1 literből jöttünk ki, ami nagyon rendes dolog tőle.
A váltó kicsit akad, szerintem az elmúlt egy év számtalan tesztútja alatt szerzett sebek miatt, az útja meg jó hosszú, a sportos váltásokban nem partner. A futómű ezekkel a szép nagy kerekekkel az, amit bármilyen autó alatt elviselnék. Szereti a sportos fordulásokat, nem jön zavarba egy észre nem vett fekvőrendőr miatt és nagyon pontosan irányítható.

Igazából az a baj, hogy a CX-7 nem nekünk, európaiaknak (pláne nem nekünk, magyaroknak) készült, hanem az Egyesült Államok polgárainak. Ahol a sportos kinézet a fontos, nem pedig a beltér anyagainak minősége. Ja és a rossz hír: nálunk bizony tíz millió a Revolution felszereltségű (ami kellhet benne van az elektromos ülésektől a cd-váltóig) CX-7, míg a tengeren túlon kevesebb, mint 5 millió Forintnak megfelelő dollár. Vicces, ugye? Az ottani fizetéseket nem is irigylem annyira, inkább csak az autóárakat.

Bármelyik fotóra kattitntva megnyílik a képgalériánk!