Augusztus 20. kutyaszemmel

Bár az idei kilövéseket a hírek szerint a „visszafogottság” jegyében rendezik, ám a fellőtt rakéta nem tud visszafogottabban robbanni; igaz, ha kevesebbet lőnek a magasba, az azért kutyaszempontból mindenképpen kedvezőnek mondható.

Mert ugyanis augusztus 20. nemcsak nemzeti ünnepünk, hanem a Nagy Kutyarettegés kettes számú napja, ugyebár nem feledve a szilveszteri őrületet. És mivel az utóbbi években mindkét nap robbanthat¬nékja rátört már a városokra, sőt a kisebb településekre is, mondhatjuk, hogy a durranások okozta frász országos méreteket öltött a négylábúak társadalmában. Aminek aztán egyenes következménye, hogy ilyentájt kutyák százai menekülnek világgá, akár több tíz kilométert is megtéve néhány óra alatt, hogy aztán soha többé ne találjanak haza.

Ha jól emlékszik, a Kutyapostás írt már erről az ősi és kigyógyíthatatlan páni félelemről, ami a kutyákat az égzengés, a villámlás, illetve a tűzijátékok miatt torkon ragadja. Vélhetően valamelyik prehisztorikus génjük lép ilyenkor működésbe, hogy eszébe juttassa a százezer évek óta tartó rettegést az üvöltő vihartól, a fülsiketítő csattanással lesújtó villámtól, a leghangosabb ősragadozó bömbölését is százszorosan felülmúló mennydörgéstől. És ilyenkor menekülni kell, mindegy, hogy hová, csak menekülni a pusztulás elől…

Persze vannak szerencsésebb kutyák – és szerencsésebb gazdik –, akiknek a vihar semmiség. A Kutyapostás barátjának húszdekás York¬shire terrierje vihar esetén kiáll az ajtóba, és a maga módján küldi el a francba az égi harsonát, míg a postás berni pásztora, a 65 kilós Simon vihar esetén szorosan a Kutyapostás testére mászva remeg és retteg, liheg és szűköl, míg csak tart az égzengés. Vagyis ugyan élnek közöttünk valóságos kutyahősök is, de azért a négylábúak legtöbbjében munkál az a bizonyos prehisztorikus, vagyis történelem előtti időkből származó gén, így hát rettegnek a vihartól.

Mit tehetünk? Miután a tűzijátékok általános beszüntetése egyelőre nem aktuális – sőt, a házi tüzes ünnepségekről hozott tilalmat is állandóan megszegik a magukkal nem bíró újgazdagék –, összesen csak egy-valamit tehetünk: maradjunk együtt kutyánkkal égzengés idején, vagyis holnap is. A gazda jelenléte akár vihar van, akár égi röppentyűk kavalkádja, mindenképpen megnyugtatóan hat a rémült négylábúra. A fővárosban élőknek pedig ajánlom: kapcsolják be a tévén a tűzijáték közvetítését, vegyék hangosra az adást, így az élő hangokat elnyomja a tévéből érkező durrogás, ami valamiért nem érdekli kutyánkat. (Meglehet, túl sok piff-puff filmet néznek?)