Anya táncmulatságba jár

Amikor a költözés mellett döntöttünk, elhatároztam: hatévnyi száműzetés után annyi majd jár nekem, hogy ismét trenírozzam magam, helyre tegyem a kondíciómat. Minden távol volt tőlünk, még a torna is külön attrakciónak számított volna a fiúk mellett. Az meg nem az én műfajom, hogy önszántamból a négy fal között ugrabugráljak csak azért, hogy visszanyerjem leánykori alakomat.

Jól jött, mikor az egyik barátnőm felhívott azzal, hogy flamenco tanfolyam indul, menjek vele. Az ország legprofibb oktatója tartja, ráadásul fickó sem kell hozzá. Nem kell tehát Lacit magammal ráncigálni, aminek valószínűsége a nullához közelített volna. Ha előrukkoltam volna az ötlettel, bizonyára annyit mondott volna, mint Boldó: Iksz-ipszilon.

Flamenco? Tökéletes – villant át az agyamon. Dübörög a latin zene, átszellemülten verem a cipőmet a földhöz. Megbeszéltük, hogy Nanyó is besegít az esték zökkenőmentes lebonyolításába. Nálunk érzelmileg ez a legnehezebb időszak, mert Boldó és Bencó velem alszik el.

– Akkor én nem alszom, hanem inkább megvárlak – kiabálták szinte egyszerre.
– Kibírják, hogy hetente kétszer az apjukkal alszanak el – lépett közbe Nanyó.

Elérkezett a nagy nap. A fiúknak kikészítettem a vacsorát és a pizsamájukat, magamnak pedig bepakoltam egy bő szoknyát egy magas sarkú cipővel. Olyat, amilyenben még nem nagyon láttak a gyerekeim. Bencó elém állt, s csak annyit kérdezett: Anya, miért mész táncmulatságba? Kissé megdöbbentem, de gondoltam, úgy sem érti, ha azt mondom, csupán táncolni tanulok. Ráadásul öncélúan. Inkább azt mondtam, hogy valójában tornázni fogok. – Akkor én is megyek bukfencezni – s máris nyúlt a cipőjéért. – Gyerekek oda nem jöhetnek – hadartam gyorsan, majd puszit nyomtam az arcukra, és kiviharzottam az ajtón.

Az autóban felcsavartam a zenét. Szabadnak éreztem magam. De alighogy megérkeztem, eszembe jutott: vajon kimostam Boldó hálózsákját? Kizárt, hogy Laci megtalálja. Telefon elő, pánikszerű tárcsázás. A hálózsák már a gyereken van, közölte Laci, s máris rohant mesélni.

A flamenco zseniális, a zsigereimben éreztem a táncot, a zenét. Amikor vége lett, vágtattam az autóhoz. Siettem, mert biztos voltam benne, üvöltés vár otthon, a fiúk nem esznek, nem veszik föl a pizsamát, tüntetőleg nem alszanak, engem várnak s követelnek: anya nélkül moccanni sem lehet. Még az se érdekelt, hogy az autó orra beleakadt a kocsiföljáróba. Úgy rohantam fel a lakásba, hogy lélekben már arra készültem, el kell simítanom a fölborzolt estét.

– Alszanak, mint a bunda – mondta Laci, aki a tévé előtt hasalt és meccset nézett. – Egy hangos szó el nem hangzott egész este – tette hozzá. – Ugráltunk, fociztunk, bohóckodtunk. Ettek, lubickoltak, s a lovagos mesék után szinte egyszerre beájultak.

Hogy nem viccel, abból jöttem rá, hogy Boldó még álmában is kuncogott.