Fityegő kellék csupán az övcsat?

Néhány napja elterelésbe keveredtem, a szemközt jövők is meg-megállva araszolgattak. Egy idő után feltűnt, hogy a túloldali vezetők meglehetős hányada „feltűzött” övvel autózik. Röpke felmérésem szerint 10-ből 4 nem használta. Országúton! (A tumultust levezénylő rendőrök orra előtt…)

Amúgy először 1965-ben láttam biztonsági övet. Családunk ismerőse külföldről hazatérve egy amerikai Ford Falconban feszített – naná, hogy elvitettem magam egy körre. Bekucorodtam, ő pedig rögtön a derekamra kattintotta az akkoriban még csak kétpontos biztonsági övet. Elmondta: ez az izé korlátozza a mozgásban, van úgy, hogy ösvényt nyom a hasába, de nincs az a pénz, amiért az ülése mellett hevertetné. Fotóalbumban látta: agyontört járgányokból is élve szabadítottak ki a sérülteket, ha óvta őket a heveder. Némi bizonytalankodással vegyes tisztelettel kapcsolgattam ki-be az övet (melynek a krómozott csatjára is rápingálták a márka emblémáját, mutatván: szerves része az autónak).

Telt-múlt az idő, s mifelénk is előírássá váltak az övek. Először az első két ülésen, aztán hátulra úgyszintén. A régebben vett kocsikba is beszereltették, s lassacskán mindenki tudomásul vette, mint az autózás természetes kellékét. Megvallom: utáltam, tiszta szívből. Ki az a bolond, aki jószántából tesz lakatot magára, mi több, minden egyes utazásnál – legyen az bármennyire is rövidke – kötelező feladatként nyomogatja a csatot a zárjába, mert hátha megcsípi a járőr…

Az áttörést nálam akkor jött, amikor kiderült: a casco biztosítás mit sem ér, ha a döntő pillanatban nem volt becsatolva az öv. Ezért a véremmé vált, hogy beszállván magamra zárom az ajtót, s a következő mozdulattal ugyanígy teszek az övvel is. Sőt: addig nem indulok neki, míg az utasaim hasonlóképpen nem cselekednek.

Tán a barátom története a legmegszívlelendőbb. Egy időben gyakran autóztunk együtt, leginkább az ő kocsiján, aminek a vezetését sokszor átengedte nekem. Sem pilótaként, sem utasként soha nem kapcsolta be az övet, mondván: magában és bennem is tökéletesen megbízik. Egyszer megálltunk egy baleset helyszínén, odafutott, hátha szükség van az orvosi tudására. A vétlen vezetőt már ápolásba vették. Az utasát vagy húsz méterrel arrébb találták meg. A kitört szélvédőn át addig repült. Semmi esélye nem maradt a túlélésre.

Barátom elgondolkozva ült vissza, önkéntelen s természetes mozdulattal csatolta magára a biztonsági övet. Attól fogva sosem feledte el.