Forintos boldogság – női szemmel

Angus Deaton és Daniel Kahneman szerint tehát úgy havi másfél millió forinttal megszabadulunk a napi gondoktól, de hiába lenne ennél több jövedelmünk, már nem javítana sokat a mindennapos közérzetünkön.

Na ja, ennyi kéne
Aszonta a főnök, mondjam el a véleményemet erről a hírről. Egyetértek-e azzal, hogy a jó közérzetemhez közel másfél millió kell havonta. (Persze, ha igazán fontos lenne neki a jó közérzetem, nem kérdezne. Hanem cselekedne.) Naná, hogy egyetértek. Pont ennyi kéne, egy centtel se kevesebb vagy több.
De azért eszembe jut a régi vicc. A kókuszpálma árnyékában heverészik egy bennszülött. Egy misszionárius kapacitálja, menjen dolgozni, akkor majd lesz pénze. – Na, de mire költeném a pénzem? – vakargatja a hasát a férfi. – Hát például elutazhat egy gyönyörű tengerpartra és hűsölhet a pálmafa alatt… – Na ja, de most nem azt csinálom?
Igen, én is vásárolnék egy házat, üldögélnék a kertjében. Aztán, hogy ne unjam halálra magam, egy idő múlva bemennék a szerkesztőségbe és írnék egy cikket. Na ja, de most nem azt csinálom?!
Ujlaki Ágnes

Pofára esés
Még hogy tizenhétmillió egy évre?! Kikérem magamnak! Hát akkor, hogy lesz meg a hófehér négykarikás terepjáróm, amit most dobtak piacra? Számolj csak, Béluskám! Ígértél egy karibi vitorlázást. Aztán ott a szokásos Seychelles decemberben. És a melleim?! Jesszusom, ez közös érdek. Tudom, hogy két éve csináltattam, de változik a divat. És a belső combomról még nem is beszéltem. Állítólag felment a leszívás ára. Aztán ott az Operabál. Nekünk kötelezettségeink vannak. Csak nem gondolod, hogy megúszod egy kétszázezres kölcsönzéssel a ruhát, mint tavaly? Idén megvarratom. Másfél millióból kijön, a dekoltázsnál Swarowski kristályokkal. Huszonkét évesen nem jelenhetek meg akármiben.
Most miért nézel így rám? Dehogy vagy pocakos, kopasz meg öreg. Senki nem mondaná meg, hogy elmúltál hatvan. Hát persze, hogy örökké szeretlek. Igen. Akkor is szeretnélek, ha egy vasad se lenne.
Micsoda?! Ó, te szemét állat! Te szerencsétlen vén dög! Hogy mehettél tönkre?!
Kemény Krisztina

Kalickába vele!
Okoskodó korban élünk, az ember „tudományos alapon” zárná a kalickájába a boldogság kék madarát. Egy Bhután nevű buddhista királyságban például kiötlötték, hogy a „bruttó nemzeti összboldogság” is mérhető, s jobban mutatja a polgárok jólétét, mint a GDP. A helyi király kikérte magának, hogy belőlük a Nyugat fogyasztásmániás, bankok által nyírható birkákat csináljon, s ezért távol tartotta a multikat és a turistákat is. Más kutatások szerint az irigység tesz boldogtalanná, ám ha a szomszédnak is kevés van, nem fáj a nincs. Ezért éppoly elégedettek a zárt közösségben élő amisok és az inuit indiánok, mint a gazdag amerikaiak.
Mivel azonban a tudomány szent dolog, nem szeretnék a kontárság hibájába esni. Én igazán nem vagyok egy költekező alkat. (Egy-két cuccba persze belebotlik Éva lánya a nagy leértékelések idején, de ez most mellékes.) Jó lelkiismerettel viszont akkor tudnék meggyőzően cikkezni arról, milyen hatással van rám, ha havonta cirka másfél millió forint landolna a számlámon, ha kipróbálhatnám. Persze szigorúan csak a tudományos kísérleteim idejére, mondjuk egy-két-három hónapra. Majd mesélek, ha hazajöttem a Karib-tengerről!
Palágyi Edit

Nézőpont kérdése
Havi másfél millió? Bőőőven elég lenne a boldogsághoz. Még sok is. Nekem nem is kéne ennyi. Én nem akarok mást, csak hogy valaki fagyassza be végre azt a nyomorult svájci frankot. Amikor ugyanis építkezni kezdtem, még nagy mellénnyel kopogtattam a bank ajtaján – 158 forintnál. Úgy 180-ig a szemem se rebbent, de a 200-as lélektani határnál már kezdett szorítani gyomortájon. Ma pedig, mikor 220 és 230 között ingázunk, potenciális orvosi eset vagyok.
Ezenkívül jó lenne, ha a jövedelmemből jutna évente néhány külföldi kiruccanásra is. Ugyanis az én vadonatúj életpályamodellem szerint egy magamfajta szerkesztőnek járna úgy negyedévente néhány szigorúan betűmentes hét a tengersok kézirat után – szigorúan tenger mellett! Azt is bírnám, ha a jövőben nem csak az ördög viselne Pradát, ahogy egy amerikai filmben Glenn Close teszi. Egyszer s mindenkorra felejtsenek el végre közepesen silány „márkás" táskáikkal szenegáli testvéreim a szombati piacnapon – csak márkaboltban vásárolok majd. Jut eszembe: a kocsit is le kéne cserélni. Persze ilyen vészterhes időkben csakis forintalapú hitel érdekel! A légkondit már úgy megszoktam – csak nem adja alább az ember?! És régóta izgatja a fantáziámat a bőrülés – mégiscsak könnyebb tisztán tartani!
Igazából nekem nem is kéne pénz. Csak egy helyes kis plasztikkártya. Hogy ez havonta mennyiben van, majd adja össze a bankom…
Szijjártó Gabriella