A barátom játékszere lettem!

Huszonöt éves lány vagyok. A főiskolán tanított egy fiatal oktató, nálam hat évvel idősebb, nőtlen férfi. Nagyon jól néz ki, kedves, okos – hát bizony sok lánynak nagyon tetszett, nekem is. De ő, mint mondta egyszer, nem foglalkozik egy lánnyal sem, amíg az a diákja. Amikor végeztem, az azt követő nyáron – ennek három és fél éve – véletlenül összefutottunk egy szórakozóhelyen, beszélgetni kezdtünk. Aztán telefonok, SMS-ek, e-mailezések naphosszat, egy-két randi – végül összejöttünk. Gyengéd és lelkes volt, én meg szerelmes, mint az ágyú. De csak egy hónapig tartott a kapcsolat, aztán kedvesen elmagyarázta, hogy most könyvet ír, arra kell koncentrálnia, majd jelentkezik. Hát én várhattam azt a jelentkezést! Kénytelen voltam megérteni, hogy a szerelmem finoman lekoptatott. Sírtam, bánkódtam, de aztán beletörődtem.

Elkezdtem járni egy fiúval, és egyszer a színházban összefutottunk a volt kedvesemmel. Másnap felhívott és addig duruzsolt, amíg felmentem hozzá. Egy hétig mindennap így ment, a boldogságtól repültem, de az¬¬tán a valóságban is. Közölte, nem tud¬ja még elkötelezni magát. Nem foly¬tatom, ez azóta így megy. Hónapokig felém se néz, én várom a hívását és semmi. Aztán egyszer csak megszólal a telefon, ő hív és én rohanok...
Három éve erről szól az életem. Néha összeszedem a maradék büszkeségem, és nemet mondok. Akkor belelendül és ostromol, amíg csak megtörik az ellenállásom. Jön egy újabb boldog hét, aztán megint semmi. Hogyan keveredjek ki ebből a megalázó kapcsolatból? Vagy várjak még, hátha ő is rájön, én vagyok az igazi?

Üdvözlettel: Anita

Kedves Anita!
Ha közelről nézném ezt a kapcsolatot, azt mondanám, ez a szegény kis¬lány milyen szerelmes és vigasztalnám, majd csak elmúlik egyszer... De ha távolabbról nézem, ahogyan kívánta, szívesen megráznám magát! Egy ilyen kedves, okos lány nem tarthat fenn ennyire méltatlan és megalázó kapcsolatot, mert ez lélekölő. Van a férfiaknak egy olyan típusa, aki szeret birtokolni. Akkor is, ha nem kell neki komolyan a nő. Ha látja, hogy az szabadulni próbál, ránt egyet a köteléken. Aztán ismét lazít. Csak kapni akar – szerelmet, rajongást –, adni nem.

És van még egy olyan gyanúm, hogy maga azt gondolja, nem elég jó ehhez a férfihoz. Ezt azonban felejtse el. Ön egy értékes ember, és nem egy önző férfi játékszere. Azt mondom hát kívülről: tegye ki a pontot.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes