Több mint anyós?

A nemen kívül mást nem mondtam neki, de szörnyen éreztem magam. Hetekig rettenetes állapotban voltam. Nem szóltam neki sem, meg a lányomnak sem. Nagyon féltem a lányom boldogságát. Nem tudom, mit tegyek, melyikükkel beszéljek róla. Vagy próbáljak úgy tenni, mintha semmi nem történt volna? Most, egyelőre ez van, de elhallgathatom-e a lányom elől? Miközben ő gyanútlan boldogságban él? Ez emészt: beszélni vagy hallgatni? Mit gondol róla?

Üdvözlettel: Zsófia

Kedves Zsófia!

Valóban nagyon kellemetlen ez a helyzet, sőt több is annál. Néha megesik, hogy a fiatalos anyós és a mohó vő túllépik azt a határt, amit családi viszonylatban szigorúan tilos túllépni. Ebből csak baj származhat, mindig kiderül! S ilyenkor nemcsak a fiatalok házassága bomlik fel, hanem az anya is elveszíti a lányát. Mert az ilyesmit soha nem bocsátja meg a gyermek – és joggal.

Ön megrendült a veje közeledésén, ami – itt most nem részletezendő módon – eléggé otrombán történt. Nyilván akarata ellenére került ebbe a szituációba. De ha nagyon őszintén magába néz: nem adott semmi rá okot? Nem történhetett az, hogy esetleg a fiatal, vidám anyós kedvességét, kedélyes modorát kacérkodásnak vette az emberi kapcsolatokban tapasztalatlan fiatalember? Ha így volt, akkor ezt mindenképpen tisztázni kell. De ha nem, akkor is.

Egyszer át kell ezt beszélni. De semmiképpen nem a lányával, hanem mindenekelőtt a vejével. Keressen erre egy nyugodt helyzetet, üljön le vele, mondja el, hogy azóta emésztődik, de nem akarja tovább magában tartani... Ha a veje normális ember, akkor bocsánatot fog kérni, talán ad valami magyarázatot is.

Azt gondolom, a lányának most ne szóljon. Valószínűleg a férjének hinne, aki letagadná a történteket. A vő esetleg azt hazudná, hogy ön kezdett ki vele. Ha meg elismerné, akkor is nagy baj lenne belőle. A lánya mindenképpen sérülne, és még az is lehet, hogy ön ellen fordulna. De a vejével nagyon komolyan értesse meg, hogy még egyszer nem néz el semmi hasonlót. Reméljük, több ilyen vagy másmilyen dobása nem lesz – bár erről sajnos nem vagyok meggyőződve.

Minden tapasztalatom azt mondja, hogy a problémákat ki kell beszélni, mert a kezeletlen seb elfekélyesedik. Úgy gondolom, ez is egy olyan történet, ami felett nem lehet szó nélkül elsiklani.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes