Randiguruk előnyben

– Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt felelte, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel – így viccelődött a maga baján a híres rendező-színész, Woody Allen. Ám a dolog nem is annyira tréfás: sokan érzik úgy, hogy képtelenek elfogadtatni magukat másokkal, és az a legbölcsebb, ha kolostorba vonulnak vagy remetének állnak.

– A pártalálás nehézségeivel nem csak az izzadó tenyerű kamaszok bajlódnak – tudtuk meg Lázár Gergelytől, aki randidoktorként ad tanácsokat azoknak, akiknek nem sikersztori a szerelmi élete. Leginkább a 20–30 év körüli férfiak és nők fordulnak hozzá, de akadnak, akik 40–50 éves korukban érzik úgy, hogy elkél a segítség. A leghasznosabb persze, ha már serdülőkorban beletanul a fiatal a másik nem meghódításának titkaiba, így sok kudarcot megspórolhat magának. Van olyan, aki azzal a határozott céllal jön, hogy tanítsák meg ismerkedni, és ez sem varázslat: vannak jól bevált kommunikációs gyakorlatok, szociális készséget fejlesztő technikák. A legfontosabb az önismeret és persze a türelem, hiszen időt kell adni a személyiségünknek arra, hogy megérjen a változásra.

Honnan sejti egy jóképű, intelligens, magabiztos fiatalember, hogy micsoda balfogá­sokra képes egy gátlásos kamasz vagy egy ötvenes özvegy, aki harminc éve nem sietett találkára? – faggatom Lázár Gergelyt. Elárulja, hajdan ő is sok negatív tapasztalatot szerzett, kezdve attól, hogy a lány el sem jött a randira. „Amikor egyetemistaként felkerültem Budapestre, a magánéletem nagyjából úgy nézett ki, mint egy vízszintesen sípoló EKG-egyenes” – magyarázza. Férfiasan bevallja, elkövette az összes elkövethető hibát: féltékenységi jelenetet rendezett vagy épp büszkeségét félredobva, térden állva könyörgött a leányzónak, hogy ne hagyja el. Ma már ezeket se bánja, hiszen innen szép felállni.

– Az a nagy kérdés, szeretjük és elfogadjuk-e a hibáinkat és a bénázásainkat – mondja a randidoktor. Az önirónia ugyanis része az egészséges személyiségnek. Bölcsebb, ha utólag viccet merek csinálni a cikis helyzetből, s ezzel együtt saját magamból is. Csak úgy lehetek hiteles személyiség, ha vállalom a rossz tulajdonságaimat éppúgy, ahogy a jókat.

Irigykedve nézzük az amerikai filmeket, ahol a magukra maradt középkorúak is lazán hozzák össze egyik randit a másik után – az se baj, ha csak egy jó hangulatú vacsora lesz belőle. Mi ezt is túlgörcsöljük, talán ezért élnek ilyen sokan magányosan. Sok kapcsolat amiatt van már az elején halálra ítélve, mert nem is azért randizunk, mivel megértünk egy új kapcsolatra és szeretnénk megismerni valakit. Gyakran csak afféle „sebtapasz” az új ismeretség, és azt várjuk tőle, hogy külső megerősítést adjon vagy elűzze a magányt. Még rosszabb, ha csak az elvesztett ex emlékét próbáljuk így elködösíteni. Ha vállalnánk legalább egy rövid időre azokat a kellemetlen érzéseket, melyek a magányosságból az egyedüllét állapotába vezetnek, akkor nem görcsölnénk, és sokkal jobb döntéseket hozhatnánk a társkeresés során, véli a randidoki.

Akad, aki azért nem mer ismerkedni, mert képtelen kibékülni magával, mondván: szörnyen pattanásos, avagy túlsúlyt cipel. A randidoktor szerint kétféle ember létezik. Az egyik túl akarja élni az életet, a másik viszont meg akarja azt élni. A beletörődés az első csoportnak való, hiszen leélhetünk akár ötven évet azzal az önsajnálattal, hogy „úgyse tetszettem senkinek”. Aki azonban fel meri adni a kényelmét valami újért, azzal már csak izgalmas dolgok történhetnek. Sokan úgy érzik, egy bizonyos kor után kínos társra vadászni. Ám ha megtanuljuk magunkat függetleníteni a pletykás szomszéd vagy ismerős kéretlen véleményétől, akár nyolcvanévesen sem lesz ciki a randizás.

Az ismerkedés olyan, akár egy sakkjátszma: sok múlik a jó nyitáson. Akadnak, akik örökre elakadnak annál a mondatnál: „Mizu, jössz táncolni?” A profik viszont lehengerlő dumával, stílusosan cserkészik be a kiszemelt hölgyet. A siker nem az otthon bemagolt mondatokon, hanem az önbizalmon, a laza fellépésen múlik. Kamasz fiúkkal megeshet, hogy csak spiccesen mernek leszólítani egy leányzót, s ezzel éppúgy bakot lőnek, mint a nyugdíjas öregúr, aki az aranyérműtétje részleteivel próbálja lebilincselni szíve hölgyét az első – és valószínűleg utolsó – randin. Egy amerikai „szakkönyv” rámenős lányoknak is ajánl nyitó mondatokat. Például: „Elvesztettem a telefonszámomat. Nem adnád kölcsön a tiédet?” Ha tutyimutyi a fiú, állítólag hasznos lehet, ha a nő így tér a tárgyra: „Most menjünk fel hozzám, és csináljuk végig mindazt, amiről a barátnőimnek azt mondtam, már rég megtettük.”

Hogy is mondja Woody Allen? „Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.” Nos, efféle csereberére nem sok esély van. Viszont aki megtanulja jól érezni magát a bőrében, és kész arra, hogy megismerje, elfogadja a másik nemet, az társat is nagyobb eséllyel találhat. Ha nem a gátlásaink és görcseink ellen küzdünk, hanem hiszünk abban, hogy a céljaink valóra válnak, akkor a félelmet felváltja a szeretet, biztat Lázár Gergely. S akkor végre megeshet a „nagy találkozás”.