Lakatos Márk is változtatna magán?

– A legnagyobb közhelyek egyike vagy ön szerint igaz, hogy mindenki szép?
– Már csak azért is igaz, mert nincs két egyforma ember. A megismételhetetlenség, az egyediség mindenkit széppé tesz, de nőkben és férfiakban egyaránt ezt tudatosítani kell. Kevesen merik felfedezni magukat, és még kevesebben merik vállalni önmagukat. Bár olyan korban élünk, ahol nagy szerepet tulajdonítanak az egyéniségnek, az individualizmusnak, mégis ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, hiszen virtuális fogyasztói közösségek jönnek létre, sokan úgy gondolják, be kell tagozódniuk valamiféle tömegbe. S ha ez létrejön, könnyebb beskatulyázni őket, és manipulálni lehet a szokásaikat is. Nem véletlenül szerveződnek olyan mozgalmak, melyek segítik visszatalálni az embereket saját magukhoz.

– Egyszerűnek látszik: ne akarjunk ugyanolyan lenni, mint a másik.
– Azért ez ennél komplexebb kérdés. Sok mindenben hasonlítunk egymáshoz, és számos dolog létezik, amiben közösséget tudunk vállalni másokkal. Külső és belső jegyeinket vizsgálva is lehetnek azonosságok, lásd a rokonlelkek kérdéskörét. Ettől függetlenül minden ember az univerzum speciális koktélja, és nekünk igazából erre kellene büszkének lennünk.

– Ezt hangsúlyozza forradalmi módon ön is?
– Nem szoktam forradalomban gondolkodni, hozzám közelebb áll a provokáció. Az emberek félelmeik, gátlásaik és komplexusaik által vezérelve gyakran támadóvá válnak azokkal szemben, akik a saját útjukat járják. Az ilyen agresszív illetőket remekül lehet provokálni! Én ezt meg is teszem, borzasztóan szórakoztat, és termékenynek találom. Nekem mindig is tetszett, ha valaki felkavarta az állóvizet. Ezért rajongom például a szürrealista művészekért. Igenis meg kell piszkálni a hosszú ideje bebetonozott előítéleteket, skrupulusokat, negatív erőket, hiszen így érhetünk el változásokat.

– De ebből csak baja származik!
– Szerintem meg a javamat szolgálja. Sokat megtudok az emberekről, a viselkedésükről, a szemléletükről. Természetesen az a jó, ha a provokációval elérek valamit, de ellenkező esetben sem zuhanok magamba. Ha az életben problémákkal kell szembesülni, netán oda kell állni a tükör elé, sokan menekülnek előle. Én azt is eredménynek tartom, hogy megosztó személyiségnek tartanak. Szeretnek és utálnak.

– Hozzátartozik a provokáció, az extrémitás a mesterségéhez?
– Nem feltétlenül. Őszinte viselkedésem a munkámban, a megnyilvánulásaimban is tetten érhető. Szerencsére nem minden stylist egyforma, mások bizonyára kevesebbet mutatnak meg személyiségükből az alkotásaikban.

– És ha azt mondják, az meg túl sok, amit ön megmutat?
– Életem bizonyos szakaszára eljutottam oda, hogy csak azokra figyeljek, akik fontosak számomra. Aki a látókörömön kívül esik vagy nem tartom mértékadónak a szavait, az nem számít. Amióta erre rájöttem, másképp kezelem a pozitív és negatív kritikát, a tanácsot és a rosszakaratot, a féltést és a gonoszságot. Mindent a helyén tudok mérni. Ugyanakkor az is igaz, gyerekkorom óta van bennem megfelelési kényszer. Kamaszként nem értettem, miért bántanak azért, mert túlsúlyos vagyok. Melegségem miatt is igen hamar szembetaláltam ma¬gam a társadalmi elutasítással. Gondoltam, ezeket úgy kompenzálhatom, hogy mindenkinek a kedvében járok és megpróbálok mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kapni. Még ekkora butaságot! Nem lehet, és nem is kell így élni.

– Nem haragszik meg, ha azt mondom, a másság többféle értelemben is érvényes önre?
– Igaza van, alkotóként is más akarok lenni. Ami pedig a szexuális orientációmat illeti, sosem titkoltam, hogy tizennyolc éves lehettem, amikor elfogadtam a nemi identitásomat és képes voltam róla nyíltan beszélni. Igaz, Madridig kellett utaznom azért, hogy itthon minden függőben lévő szálat elvarrhassak. Amikor hosszas vívódás után rájöttem, mik azok az értékek, melyeket saját magaménak vallhatok és büszke lehetek rájuk, onnantól kezdve egészen másként tudtam az életemet élni. Az ember a választásait mindig kedvező és kedvezőtlen részletek alapján mérlegeli. Őszinte párbeszédre van szükség saját magunkkal. Nemcsak a döntés hozadékát kell pontosan látni, hanem a veszélyeket is. Ha a mérleg pozitív irányba billen, akkor érdemes továbblépni. Amennyiben exhibicionizmusom, egoizmusom, mások elé kitett életem nekem megfelel, akkor annak következményeit is muszáj elfogadnom.

– A külvilág azonban kíméletlen, elég elolvasni az internetes bejegyzéseket. Mi volt a legdurvább?
– Amikor nem volt internet, az utcán is tettek rám megjegyzéseket. Hogy másoknak megfeleljek, nem viselkedtem másként, hanem vállaltam az öltözködésemet, a beszédhangomat, a gesztikulációimat – nem is veszítettem el önmagamat. Egyébként pedig nem gondolnám, hogy a bántásokat rangsorolni kellene, így nem tudok önnek ilyeneket mondani. A mostani közbeszéd, a nyelvhasználat annyira túlburjánzó, hogy nem a megfogalmazással van baj, hanem a negatív energiák áramoltatásával.

– Őszintesége kamatozik a szakmájában? Az átváltoztatásra jelentkezők is merik kritikusan szemlélni a helyzetüket?
– Megdöbbentő volt tapasztalni a műsor kapcsán, milyen sok embernek problémája, hogy őszintén szembesüljön a testével, az arcával, a személyiségével. De nemcsak saját magukra érvényes ez, hanem élethelyzeteikre is. Nem lépnek ki, nem mernek kilépni bizonyos szituációkból, kapcsolataikból. S mindez visszatükröződik a megjelenésükön. Hogy kizökkenjenek a megszokott nézőpontból, ahhoz külső segítségre van szükségük. Azt se felejtsük el, egyre nagyobb a nyomás rajtunk, hogyan nézünk ki. Elárasztanak bennünket a hazug termékreklámok, melyek örök fiatalságot ígérnek.

– És a zsírleszívás, botoxkezelés nem hazugság?
– Az ember az első pillanattól kezdve befolyásolta a természetet. Hogy éppen hol tartunk ebben, az az adott civilizáció helyzetét mutatja. Szerintem mindennél az arányérzék a fontos. Ha valaki rászánja magát a változásra, az őszinte elszántságon túl a komfortérzés, a megnyugvás, a harmónia elérése a legfőbb cél. Amennyiben attól jobban érzi magát, hogy nagyobb lesz a melle, semmi kivetnivalót nem találok a mellplasztikában. Aki pedig nem képes saját magával békébe kerülni, annál teljesen mindegy, mit csinálnak vele. De ön téved, ha azt gondolja, hogy doktor Frankenstein módjára új lényeket faragok a műsorom szereplőiből. Nekik kell három dolgot meghatározniuk, amin változtatni szeretnének. Én „csak” fogom a kezüket. Akkor végeztem jól a dolgom, ha a végére összhangba kerülnek saját magukkal.

– Milyen szemmel jár az utcán? Mindenkit át tudna alakítani?
– Szeretem megfigyelni az embereket, de nincs semmiféle küldetéstudatom, hogy aki elém kerül, azt azonnal meg akarom változtatni. Amint mondtam, a döntés nem az én kezemben van. Én csak annak segítek, akinek szüksége van rám. Akkor sikerül jól a műsor, ha szereplője képes saját határait átlépni és nem keres kibúvókat. Adott esetben egy új frizura, egy élénk színű ruha is csodát tehet.

– Szalont nyitott Budapest szívében. Ilyen jól megy?
– Vállalkozásom nem feltétlenül arról szól, hogy profi csapatommal népmesei környezetben varázsütésre rút kiskacsából szépséges hattyúvá változtatom a jelentkezőket. Kényeztetésre, törődésre egyre nagyobb igény van, legalábbis erre következtethetek abból, hogy fél évre betelt az előjegyzési naptárunk. Szolgáltatásainkkal barátnők lepik meg egymást, férj fizeti be a feleségét, anyuka hozza magával a lányát.

– Műsorai végeztével követi a páciensei sorsát?
– Folyamatosan hírt adnak magukról az egyik közösségi oldalon. Hogy sikerül-e a későbbiekben megőrizniük a formájukat, az ízlésvilágukat, az kizárólag rajtuk múlik. Nyilván nagy a bűnbeesés, a visszacsúszás esélye, de vasakarattal elkerülhető.

– Mit alakítana át saját magán?
– Azt kell mondjam, béke van a lelkemben. Egy jelentős életmódváltás következtében másfél éve a testsúlyommal sincs probléma, kordában tudom tartani a kilóimat. Régen zavart, hogy göndör a hajam, nagy az orrom, mára ez sem érdekel. Talán a fogyás következtében kitágult bőrömet korrigáltatom… De itt hagyjuk is abba, mert a végén még több változtatnivalót találok a testemen.