Repedés ellen disznózsír kell

Földművescsaládban született, kézenfekvő volt, hogy ez lesz az ő útja is. Pedig az erdészetbe is belekóstolt, elvégezte a szakközépiskolát. Nem az állatok leölésében leli örömét, szabadkozik, csak a természet egyensúlya érdekében venne puskát a kezébe.

– A legegyszerűbb zöldségeket termeljük, hagymát, krumplit, babot, azt visszük a piacra – kanyarodunk vissza a hétköznapokba. – A feleségemmel csináljuk, néha akad egy kis segítségünk. El is kel, mert szőlőnk is van. Muszáj, hogy az ember több lábon álljon, a mai világ kiszámíthatatlan. Az üzemanyag olyan drága, hogy – nem viccelek! – jövőre beszerzek egy szamarat. Fogattal járok majd a biopiacra, visszatérek az igavonáshoz – hangzik az egyszerre abszurd és reális elgondolás az 53 éves férfi szájából.

Volt idő, amikor 130 birka és 40 kecske népesítette be a családi birtokot. Tizenöt éve éppen pásztorkodott, amikor szinte magától életre kelt a kezében a bicska.

– Amíg pásztorkodtam, sokat olvastam, néztem, vizsgáltam a természetet. Aztán egyszer csak elkezdtem farigcsálni. Szinte észrevétlenül faragtam bele a pásztorbotomba egy-egy ember élettörténetét. Ez lett aztán az én életfám. Azóta bármit faragok, minden motívumnak története van. Eléggé komikus, de egyszer valaki azt mondta, hogy szerinte az egyik botba a Szent Korona-tant faragtam bele. Mondtam: hogy faragtam volna bele, amikor azt sem tudom, mi az?! Azóta se szívlelem, ha magyarázgatják a munkáimat – mondja mosolyogva.

Horváth Tamás a véletlennek köszönheti, hogy ma már fafaragóként is emlegetik. Egy ismerőse járt nála, és meglátta a gyönyörű faragványokat. Biztatni kezdte, hogy küldje el a botokat az Ajka Tárlatra. Húzódozott, mire az ismerős felkapott három botot, és benevezte a kiállításra. Aprólékosan kidolgozott alakzatok, a mondavilágból ismert történetek tarkítják a botok fejét. Horváth Tamás elnyerte a Népi Iparművész elismerést 2008-ban, ami már pénzjutalommal járt. A zsűritagok azt mondták, ennyire aprólékosan kifaragott pásztorbotokat még nem láttak. Elárulja, a tökéletes pásztorbot a somfa gyökeréből készül. Volt olyan év, hogy nem talált megfelelő alapanyagot. Pedig csákánnyal felszerelkezve indul beszerzőútjaira, megkapargatja a földet, tudni akarja, mi rejtőzik a mélyben. Érdekes, de az Alföldön nincsen somfa, azt a Bakonyból viszik az ország más pontjaira. A gyökér akkor tökéletes, ha legalább két évig szárad. Nemritkán azonnal nekiáll az anyagnak, mihelyst megtalálja. De faragás közben állandóan disznózsírral kell kenegetni, nehogy megrepedjen.

– A nagy elismerést követő évben már küldték a meghívót a tárlatra, akkor egy pásztorszobrot és egy botot is beküldtem – mesél a folytatásról Horváth Tamás. – Rá egy évre meg semmit se adtam, mert nem volt rá időm. Egyre többet kell ahhoz dolgozni, hogy az ember boldoguljon. A jövőben csak az önellátók tudnak megélni. Nem jó irányba mennek a dolgok, pedig a világ nem volna rossz. Csak az emberek teszik azzá – osztja meg filozófiája alapgondolatát Horváth Tamás. És hozzáteszi: egyre jobban fájnak az ízületei, a végtagjai, már nem sokáig bírja megművelni ilyen tempóban a földet.
– Akkor nem marad más, csak a faragás – tekint az égre. – Már használati tárgyakat is készítek. Ha nem jó az a világ, amiben élünk, megint teremthetünk magunknak egy másikat.