Ne hagyja, hogy kiégjen!

Kiss Viktória szociális munkásként dolgozott a múlt év végéig. Hat esztendő szolgálat után úgy határozott, hogy „békésebb” foglalkozás után néz:

– Ma már azt mondom, az első gyakorlati órán kellett volna menekülőre fognom, amikor a szakmai vezető közölte: ne is reménykedjünk abban, hogy bárkit sikerül megmentenünk. Ő a hajléktalanellátásban dolgozott, de én gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, így azt gondoltam, mindez rám nem vonatkozik. Mint ahogyan abban is biztos voltam, hogy soha nem leszek olyan, mint a többi kolléga, akik láncdohányosok voltak, alig aludtak és érthetetlen közöny áradt belőlük.

Mindenben a maximumot akartam nyújtani. Jöttek a szakmai sikerek, úgy éreztem, ezt a munkát nekem találták ki. Aztán ahogy múlt az idő, már át-átengedtem ügyeket a kollégáknak, lassacskán nem hozott lázba semmi, sőt határozottan idegesített egy-egy eset. Észrevettem, hogy én is sorban szívom a cigarettákat, ugyanabban a viseltes pulóverben járok dolgozni nap mint nap. Sikerélmény? Tudtam, ha ma segítek elhelyezni egy anyukát az anyaotthonban, holnap esetleg már újra otthon lesz a brutális férje mellett. Végtelenül fáradtnak éreztem magam és alkalmatlannak a pályára, s ebben csak megerősített az anyagi és erkölcsi elismerés hiánya.

Halász Edit pszichológus szerint Viktória esete jól mutatja a kiégés-szindróma lényegét: a folyamatos érzelmi megterhelés miatt kialakuló általános kimerülést, ami a reménytelenség érzésével párosul.

– Alapvetően három tünete van: az érzelmi kimerülés, a kapcsolatok elszemélytelenedése, a teljesítmény csökkenése az élet egyéb területein. Mindezek mellett fizikai panaszok is megfigyelhetők, mint például krónikus fáradtság, gyengeség.
A kiégés hosszú folyamat, több szakaszból áll, s az egyes szakaszok között nincs éles határ. Eleinte – mint Viktória esetében is – nagy a lelkesedés a szakmáért, a segítő úgy érzi, egyedül is megold mindent. Később már együttműködik a kollégáival, támaszkodik mások ötleteire is. Aztán a kiábrándulás fázisában megcsappan az érdeklődés a segítséget várók problémája iránt. A frusztráció szakaszában a negatív tapasztalatok kerülnek előtérbe, a segítő megkérdőjelezi munkájának értelmét. Az apátia idején pedig a hangulat a segítő és védence között kifejezetten ellenségessé lehet, a szakmai munka egyszerű rutinná válik.

A kiégést elsősorban a munkahely támogatásával lehetne megakadályozni. E célt szolgálhatják az esetmegbeszélések, szakmai és kommunikációs tréningek, a pozitív visszajelzések a főnököktől és a kollégáktól. A szakember figyelmeztet: az elmúlt években a kiégésszindróma más területeken dolgozóknál is megjelent, aminek oka elsősorban a túlzott megfelelési kényszer és az állandó stressz.