Álmodjunk családot!

Megszeppenve játszanak a gyerekek a könyvtár rejtett szegletében. Nem mindegyik csöppség oldódik könnyen, szorítják édesanyjuk kezét, de félszemmel a társaikat figyelik, majd „varázsütésre” ők is csatlakoznak hozzájuk. Az Álmom a család elnevezésű programsorozat megnyitóján vagyunk Kerekegyházán. A különleges alkalom a Falugondnokok Duna–Tisza Közi Egyesületének köszönhető, ugyanis a civil szervezet egy uniós pályázat jóvoltából a térség több településén szervez ingyenes tanfolyamokat, tréningeket, előadásokat és tanácsadásokat. A közösségépítő együttléteken kisgyermekes szülők, családalapítás előtt állók és párkapcsolati kérdések iránt érdeklődő fiatalok vehetnek részt.

– Hogy milyen az ideális család? – kérdez vissza Berente Jánosné Orsi, majd hosszan elgondolkodik a válaszon. – Szerintem legfontosabb az anyagi biztonság megteremtése, különösen ott, ahol több gyermeket nevelnek. Nekünk két fiunk és egy kislányunk van. Valamikor ennyit is terveztünk, de a második születése után meggondoltuk magunkat. Elhelyezkedtem, óvónőképzőbe jártam – és ismét várandós lettem. Lassan újra munkába kellene állnom, ami egy kisvárosban nem könnyű. Kerekegyházán most épül az új óvoda, reménykedem abban, hogy oda felvesznek.

Lázárné Szabó Kata általában már hajnalban talpon van, hogy útnak indíthassa a családját, férjén kívül a tizenhárom-, nyolc- és hatéves fiúkat. Nem könnyű fejben tartani a srácok napirendjét, ezen rendezvény után máris megy értük az iskolába, egyiküket fogszabályzásra, másikukat logopédiai foglalkozásra fuvarozza a közeli Kecskemétre. Visszatérve Kerekegyházára szervizbe viszi az autót, majd beugrik a varrónőhöz ruhát próbálni a hétvégi óvodabálra. Reggel óta nem volt otthon, de a tennivalók megvárják.

– Hiába a férfitöbbség, én vagyok a főnök! – neveti el magát a hölgy. – Amikor családot alapít az ember, csupa szépre és jóra vágyik. Nekem is ez volt az álmom. Meg három gyerek. Néha versenyt futok az idővel, de összességében elmondhatom, hogy harmóniában élünk. De hadd mutassak be magának valakit... Gabi, ti hányan is vagytok összesen?
– Nyolcan – válaszol Kata kérdésére Kövecsesné Szanda Gabriella, majd felém fordulva folytatja mondandóját. – Férjemmel együtt öt lányt és egy fiút nevelünk. Tizenhét, tizenöt, tizenhárom (ikrek!), nyolc és három évesek. Napról napra komoly logisztikai feladatot kell teljesítenünk, hogy minden zökkenőmentes legyen. Négy nagyobb gyerekünk Kecskemétre jár gimnáziumba, illetve református iskolába, busszal közlekednek. A legkisebbek még óvodások. Nehezíti a dolgunkat, hogy mivel a párom személyszállítással foglalkozik, sokat van távol, én pedig a múlt hónapban vettem fel újra a védőnői munkámat. A gyerekek hatan hatfelé mennek. Rendszeresek az edzések, a táncpróbák, de eddig még mindig mindenhová időben odaértünk.

– Nálunk egyelőre nincs ennyi program – veszi vissza a szót Kata. – Már most is elevenek a gyerekeim, nem lesz baj, ha kicsivel nagyobb terhelést kapnak. Az lenne a gyanús, ha csöndben üldögélnének odahaza. Ami pedig az álomcsaládot illeti: nekem az a legfontosabb, hogy mindannyian egészségesek legyünk.

Ezt sokan mások is így gondolják. A háromgyerekes Czibula Renáta és Túri Tibor boldogságra törekszik, átlagos családnak tartják magukat, ahol olykor nehézségek is felbukkannak. Diglicsné Kerekes Rita a helyi keresztény óvodában dolgozik. Szüleiknél laknak, dédijük is velük él, így nem kell bébiszittert fogadniuk, ha majd bölcsődébe kerül a kislányuk.
– Sokak számára a biztos anyagiak, egy szép kertes ház és az egészség jelenti az álomcsaládot, de szerintem mindennek az alapja a szeretet – szögezi le a fiatalasszony, karján kisgyermekével. – Nálunk négy generáció ül együtt a vacsoraasztalnál. Amíg nincs meg mindenki, nem kezdjük el az étkezést. És utána sokáig beszélgetünk. Ilyenkor vagyok a legboldogabb!