Piros bogyószőnyeg

Lombhullató, félig örökzöld és örökzöld cserjék tartoznak a madárbirsek népes táborába, melyek lombjukkal, apró virágaikkal és terméseikkel díszítenek. Egyik közkedvelt változatuk az apró levelű madárbirs (Cotoneaster microphyllus), ami alacsony (legföljebb egy méterre növő), sűrűn ágas, elfekvő vagy szélesen elterülő örökzöld bokor. Védett kertrészben, napon vagy félárnyékban érzi jól magát (teljes árnyékban elpusztul). A nagy szárazságot nehezen viseli, ilyenkor öntözni kell, az erősebb fagyok ellen pedig (lomb)takarással védeni. Fenyők elé ültetve vagy cserjecsoport tagjaként egyaránt mutatós.

A szőnyegmadárbirset (Cotoneaster dammeri) kifejezetten talajtakarás céljára nemesítették. Földre hajló ágai szőnyegszerűen fedik a talajt, fénylő leveleivel és gazdagon termő piros bogyóival díszít. Törpe változata (az Eichholz) legföljebb 40 centire nő, apró levelei különleges kékeszöld színűek. Mutatós talajtakaró, de magánosan vagy kis csoportokban kőedénybe, illetve sírokra is ültethető.

A Cotoneaster salicifolius néven futó madárbirsnek sajnos mindmáig nincs magyar neve, pedig megérdemelné. Gyorsan növő változat, szélesen elterülő, 50-60 centi magas ágrendszere különleges hullámzó felületet ad. Ősszel gazdagon hozza hosszú kocsányon csüngő korallpiros terméseit. Beszerezhető törpe (30 centi magas) változata is, ami a sziklakertbe (is) ültethető, csakúgy, mint a mindössze 20 centire növő havasi madárbirs (Cotoneaster congestus).

A sokoldalúan fölhasználható kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis) arról is felismerhető, hogy fényes sötétzöld levelei késő ősszel vörösre váltanak. Ez a fél méterre növő, kecses ágrendszerű, szétterülő cserje rézsű megkötésére, valamint talajtakarónak egyaránt jó – egyetlen hátránya, hogy lombhullató.