Ford B-Max 1,4: sok jó ember elfér

Egyre átláthatatlanabb az autóipar. Minden évben kényszeresen újabb és újabb kategóriák látnak napvilágot, a legtöbb vásárló rég elvesztette a fonalat, de néha még az autós újságírók is meginganak, sőt a kereskedelmi vezetőknek is meg kell nézniük a sajtóanyagot. Hogy például tulajdonképpen mi is ez, amit a Ford B-Maxnak nevezett el. Merthogy réges-régen egy messzi-messzi galaxisban volt a Focus. Aztán lett mellé egyterűsített Focus, ez volt a C-Max. A B-Max pedig akkor egy egyterűsített Fiesta? Nem egészen, ugyanis semmi köze hozzá, önálló modell, mini-egyterű sok igazán jó embernek, akik, ugye, kis helyen is elférnek. Mert hogy a B-Maxban nincs olyan nagyon sok hely, de erről majd később.

Először is nézzük meg közelebbről. Elölről egész pofás, illik az aktuális Ford vonalba, de oldalról már nem olyan egyértelmű a helyzet: elég rövid és magas, ami sosem esztétikus kombináció. Hátulról szerintem kifejezetten ronda, az ajtósínt hiába próbálták elrejteni, ott éktelenkedik az amúgy sem túl szépre húzott lámpatest szélén.

A B-Max nevet akkor értjük meg, amikor kinyitjuk az ajtókat. A Ford ugyanis úgy érezte, hogy muszáj valami nagyot dobnia a az Opel Meriva zseniális (dehogyis) hátrafelé nyíló ajtajai után. Szóval ők a B-Maxra egy jól bevált tolóajtót tettek, s komoly mérnöki munka eredményeként eltávolították a B-oszlopokat. Így ha egyszerre nyitjuk az első és hátsó nyílászárót, tényleg meghökkentően néz ki, ráadásul az oldalütközéses védelme is megmaradt. Azért sajnálom csak őket, mert feleslegesen dolgoztak. A B-Max pont ugyanilyen lenne, ha volna neki B-oszlopa, fikarcnyival sem könnyebb a beszállás. A dolognak azon kívül, hogy mindenki megcsodálja, csak hátránya van. Először is a kihagyott B-oszlopot valójában nem hagyták ki, csak az ajtókba építették be. Ennek két folyománya van. Egyrészt a biztonsági övet az ülésre rögzítették, ami magasabb emberszabásúaknak kényelmetlen. Másrészt pedig baromi nehezek az ajtók. Egy gyerek, de még egy filigrán anyuka is nehezen tudja belülről a tolóajtót berántani, de az első ajtót is úgy kell becsapni, mint régen apám Wartburgján.

Belül modern a hangulat, a műszerfal kialakítása pont olyan, mint a többi új Fordé. Kicsit szét vannak szórva a hifi gombjai, de minden logikus, a menü is szépen működik. A kormányt nagyon szerettem: jó fogású, kellemesen vastag, s a rajta lévő gombok is könnyedén kezelhetőek. Hátul már nem ilyen rózsás a helyzet: széltében és hosszában is korlátozott a hely, olyannyira, hogy egy babahordozót csak úgy tudtam bepasszírozni, ha a saját ülésemet a kényelmesnél eggyel előrébb toltam. A csomagtartó kisebb, mint egy Focusé, de jól pakolható 320 litert kapunk, aminek dupla a feneke.

A tesztautóban a legolcsóbb, 90 lovas 1,4-es benzines szerénykedett, amitől mindenkit szeretnék megóvni. Alig 100 ezer forinttal drágábban ugyanis megkapjuk az év motorjának is választott egyliteres turbós benzinest, ami erősebb, nyomatékosabb, takarékosabb és nagyságrendekkel korszerűbb. A régi motor felett egyszerűen elszállt az idő és a környezetvédelmi szigor. Igaz, hogy csendes, de rettentően ingerszegény, és garantáltan élménymentes autózást tesz lehetővé. Ráadásul nem is mondható túlzottan takarékosnak: városban simán elkéri a 9 litert, de országúton is megeszi a hetet, ami bizony sok, és felidézi a régi, tizenlitereket zabáló Fiesták korát. A váltó a hosszú út ellenére pontos és finom darab, a futómű pedig az arany közép jegyében se nem billegős, se nem túl feszes.

A B-Max amúgy nem drága: 4 milliótól indul és a Titanium felszereltséggel 4,6-ért hazavihető. A konkurensek – az ix20 vagy a Meriva – is hasonló árban vannak. Nem is ez a bökkenő. Inkább az, hogy olyan családi autót kapunk, amelynél erőteljes kompromisszumokat kell kötnünk. Az ajtóval lehet menőzni, de mivel a mindennapokban elvérzik az ötlet, azért ez kevés. A B-Maxba sok jó ember belefér – de mi lesz a rossz gyerekekkel?