Mazda CX-5 2,2 CD175: a legnagyobb kompakt

A CX-5-ben debütáltak a Skyactiv benzin- és dízelmotorok, az új formanyelv és az alapjaiban újratervezett belső világ. Őt követi egyébként a napokban a kereskedésekbe került új 6-os, és hamarosan a 3-as is megújul. Az offenzíva tehát kiteljesedni látszik, de tudni kell, hogy a Mazda a túlélésért küzd. Kis, önálló gyártóként kell ádáz küzdelemben megharcolnia a sokmárkás mamutokkal. Mindent meg is tesznek tehát, ami tőlük telik, ennek a mértékegysége pedig az, hogy mennyire jó autót képesek gyártani. Lássuk tehát a CX-5-öt.

Formára nekem nagyon bejön. Ez a szegmens nem arról szól, hogy terepjárót akar a vevő, hanem hogy egy Golf-méretnél nagyobb autót, amivel havazásban is fel lehet gurulni a garázsfelhajtón. A Mazda pedig jó érzékkel nem terepjárót tervezett, hanem ilyet. A CX-5 tulajdonképpen olyan, mint egy kompakt, amit minden irányból felfújtak. 20%-os kicsinyítésben simán elmenne az új 3-as Mazdának, s valószínűleg nem is tévedek nagyot, ha azt mondom, ilyen is lesz majd, mikor 2013 vége felé megpillantjuk. A kasztni gyönyörű, egyértelműen Mazda, de minden szempontból kifinomultabb az eddigi formanyelvnél. A hullámzó vonalak elegáns nagyvadat rejtenek, kevés agresszióval, de bármikor ugrása kész tekintettel. Sehol nincs túljátszva, oldalról és hátulról kifejezetten visszafogottnak tűnik.

Benn feketében tud egy kicsit unalmas lenni, de világos kárpittal nagyon hangulatos. Az meg, hogy nem olyan flancos, mint jónéhány konkurens, lehet, hogy nem is hátrány. Az anyagok és az összeszerelés pedig mindent felülír, nagyon minőségi autó benyomását kelti a CX-5. A központi érintős képernyő időnként vacakolt és nem reagált idejében a dolgokra, s nem ez volt az egyetlen bosszantó hiba. Az alacsony guminyomásra figyelmeztető felirat a tökéletes értékek beállítása után is felvillant minden indulásnál, valós ok nélkül.

Egyébként meg borzasztó kényelmes autó a Mazda kompakt SUV-ja, tulajdonképpen észrevétlenül telnek benne az órák. És hogy milyen vezetni? Legalább olyan jó, mint a többi Mazdát. Merthogy a BMW után közvetlenül szerintem a Mazda adja a legtöbb vezetési élményt. A feláras autamatikus összkerékhajtás észrevétlenül osztogatja a nyomatékot, csak annyit vesz belőle észre az ember, hogy mindenütt könnyen el tud menni és kanyarban nagy sebességnél sem kezd sodródni a kocsi. Az erősebbik 2,2-es dízel 175 lovas, őszintén szólva nem éreztem sokkal erősebbnek, mint a gyengébbik 150 lovas verziót.
Az automata váltó viszont méltatlan egy ilyen előremutató konstrukcióba. Már a választó kar is a régimódi labirintus-kulisszás, és működés közben sem hazudtolja meg a kinézetét. Hagyományos működésű – tehát nem duplakuplungos –, ráadásul az egyes fokozatokat is csak szép kényelmesen pakolgatja. Valahogy nem illik az autó karakteréhez. De nem baj, mert a manuális csodálatosan precíz szerkezet, azzal tessék kérni a CX-5-öt a pénztárnál.

Amivel elégedetlen voltam, az a fogyasztás. Ráadásul a CX-5-re még azt sem lehet mondani, hogy nehéz lenne – alig 1,5 tonna –, tehát adott lenne a spórolási hajlam. Ehhez képest városban majdnem 10 litert, autópályán 130-nál is 8-at fogyasztott. Ez már csak azért is meglepő, mert a kisebb teljesítményű dízel hat alatt evett még úgy is, hogy nyomtam neki.
A 25 lóerő felára nem éri meg szerintem, ráadásul azt csak a legmagasabb Revolution felszereltséggel adják és tízmillió a listaára. Ellenben a jóval takarékosabb 150 lovas dízel már 8 millió környékén elvihető és majdnem ugyanolyan jól megy. S állítólag a benzines motorok is takarékosabbak az átlagnál, ezt se vessék el, ha Mazda SUV vásárláson gondolkodnak.

A CX-5 nem terepjáró, inkább olyan mint egy nagy és kényelmes, emelt hasmagasságú kombi. El lehet vele menni kirándulni, síelni, nem akadály, ha egy hegy tetején lakunk. Ha nem erőltetjük a terepezést, akkor pedig kizárt, hogy csalódjunk.