Mit üzennek az illatok?

 Milyen illatokat érez? Nehéz megfogalmazni, ugye? Nincs ezzel egyedül: az illatok meghatározására ugyanis kevés szavunk létezik. Pedig érzékelni körülbelül tízezer szagot tudunk – a nők kicsit többet, mint a férfiak. Ám az élővilágban ezzel még a gyengébb nem képviselői sem büszkélkedhetnek különösebben: a kutyák az ember érzékelte illattöménységnek a századrészét is megérzik – hacsak nem gyümölcsillatokról van szó, azok ugyanis hidegen hagyják őket. Nem jobbak a receptoraik, csak sokkal több van nekik: míg az ember tízmillió, addig a kutya egymilliárd szaglóideg-végződéssel rendelkezik.

Persze az állatvilágban nagy szükség is van e képességre: a létfenntartásuk függ tőle. De azért a szaglás szerepét az embereknél se becsüljük le. Nélküle például alig éreznénk az ízeket, mivel ízérzékelésünk kilencven százalékban a szaglásból ered, ráadásul a zavara dep¬resszióhoz vezethet. Sőt egyes kutatók szerint az egyik legrettegettebb időskori betegség, az Alzheimer-kór is a szaglószerv meghibásodásával állhat összefüggésben. Tény, hogy a szaglás segíti emlékezetünket. Önnel is előfordult már, hogy megcsapta orrát a kelt kalács illata, s erről eszébe jutott egy réges-régi konyha? Lélegezzünk hát bátran az orron át, annál is inkább, mert kimutatták: az agyunk ekkor éberebben működik. Ha például füst- vagy gázszagot érzékelünk, már hagyunk is csapot-papot és cselekszünk. S ki harapna bele egy látványra gusztusos, ám rossz szagú pulykamellbe? Bizony, a kellemetlen szagok felismerése fontos jel lehet vészhelyzetekben.
Lám-lám, nem is olyan egyértelmű, hogy melyik az ember legnélkülözhetetlenebb érzékszerve. Azért kétségtelen, hogy felegyenesedésünk óta a szaglásnak az eredetinél kisebb szerep jut. Annál is inkább, mert a szaganyagok a levegőnél nehezebbek. Így aki kíváncsi valamely társaságban érzékelhető szagmennyiségre, legjobb, ha négykézlábra ereszkedik.

Ám ahhoz nem kell ilyen mélyre süllyedni, hogy valaki megérezze a saját természetes testszagát. Elég, ha beleszimatol a tenyerébe. Nos, ezt próbálják manipulálni az emberek a parfümökön keresztül immár több ezer éve. De ki tudja, jól teszik-e? A természetes illat ugyanis nagy segítség lehet a megfelelő partner fellelésében. Az állatok nem kertelnek e téren: ki ne látta volna már, amint egymás intim testrészeit szagolgatják? Próbálna meg valaki ilyen módszerrel ismerkedni – bár tulajdonképpen mindenki ezt teszi: a szagok tudat alatt befolyásolják a viselkedésünket, hatással vannak kapcsolatainkra, megmagyarázhatatlan vonzalmak vagy ellenszenvek eredhetnek belőle. Nem mindegy hát, milyen az illatunk – a parfümipar erre épül.

De honnan is indult? Majdhogynem az ősembertől, hisz már ő is égetett illatszerzés céljából gumifát és gyantás fenyőket. Ha pedig valakinek eszébe jutna illatos történelemkönyvet készíteni, abban az ókori Egyiptomnak minden bizonnyal tömjén- és mirhaillata volna. Igaz, az utóbbit leginkább a halottakon és betegeken használták balzsamozásra, illetve sebgyógyításra. De magukat is illatosítottak virágokkal, melyeket olajba áztattak és átszűrtek. A görögök a padlóra és a falakra is locsoltak belőle, a rómaiak pedig a ruhájukra és a fürdőbe. A kora középkor már jázminillatú volna, az arabok ekkor találták fel a desztillálást, s terjedt el a köszönés: Jázminillatú reggelt! Az illatos növényt ugyanis hajnalban gyűjtik, évente sokat is exportálnak belőle. ¬Európa csak a XVI. századtól kerül fel az illattérképre, ám ott hamar központi helyet szerez: hamarosan Grasse, a délfrancia kisváros lesz a világ illatközpontja. Innen ontja aztán a XVIII–XIX. század a levendula-, ibolya- és rózsaillatot.

A parfümöket azóta használják hölgyek és urak – s ami a mai fülnek furcsa: ugyanazokat. Mert csak a XX. században válnak szét a termékek női és férfiillatokra, melyek ma már többek akarnak lenni puszta illatélménynél: életstílust ígérnek, nyílt és rejtett üzeneteket közvetítenek. Így mindenki kedve, szándéka és pénztárcája szerint fedheti el teste eredeti-őszinte üzeneteit. Mert a mesterséges illatokkal ma már bártan lehet játszani. Csupán az a kérdés: érdemes-e?

Hódító recept
Mit gondolnak, mivel találkozik máris a turista, aki ellátogat az illatok fővárosának tartott délfrancia Grasse városába, mely hegyre kapaszkodó, középkori, teraszos utcácskáival, tömérdek, színes virágával leginkább olyan, mint egy finoman megmunkált, púderszínű piperedobozka? Nem fogják kitalálni, hogy a legrégebbi parfüméria bemutatóüzemében elsőként mit veszünk észre: a Magyar vizet. Hát ez? – kérdezem, mire kiderül, hogy magyar látogatóként büszkén húzhatom ki magam: a Magyar víz (Eau de la Hongrie) az első alkoholbázisú európai parfüm. S hogy miért magyar? Mert egy magyar királyné, Piast Erzsébet (1305–1380) parancsára készült. S már mesélik is a legendát: a királyné nem volt szép, ám ezzel az illattal mégis sikeresen hódította meg a férfiak szívét. Kíváncsiak a receptre? Íme: friss rozmaringot és kakukkfüvet erős borpárlattal kell desztillálni – ez az ősi verzió. Később levendulát, mentát, zsályát, majoránnát, narancsolajat és citromot is kevertek hozzá.

Hogyan válasszunk?
Legyen magával ragadó, dinamikus? Vagy rafinált és extravagáns? Netán friss, érzéki és orientális? Optimista, kifinomult, intuitív vagy szenvedélyes? A parfümök leírása alapján nehéz a választás. Ráadásul egy-egy illat hatása minden bőrön más és más. Némi támpontot adhatnak az illatcsaládok, melyekbe a parfümöket sorolják:
- Fás: kifinomult, elegáns.
- Citrusos: hűvös, friss.
- Keleties: egzotikus, érzéki.
- Virágos: romantikus, finom, nőies.