Egy mancsaft jelenti a Balatonról

A viccesnek szánt útravaló korántsem vicc: a vitorlázás mindig is az elegáns – értsd: gazdag – urak és hölgyek sportja volt. És az is maradt. Közben akadt némi szünet, amikor is a munkásság és a vele szövetséges dolgozó parasztság is hajóra szállhatott – amit leginkább a szakszervezetek, a gyárak, a hivatalok és a minisztériumok birtokába került vitorlásokon tehettek –, ám erről majd később. Először ismerkedjünk meg témánk helyszínével és tárgyaival.

A helyszín – mi más? – Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton leend. A riport tárgya, pontosabban tárgyai pedig vannak úgy 5–15 ezernyien: ennyi vitorlás található jelenleg a tavon. A meglehetős szórás azt jelzi, hogy még a szakemberek sem tudják, mennyi hajó úszkál Balatonkenese és Keszthely között.

Mielőtt azonban kifutnánk a nyílt vízre, révedjünk el egy kicsit a múltban, merthogy hajóstörténetünk komoly és daliás időkre tekint vissza. Az Árpád-háziak közül Kálmán és IV. Béla kiemelkedően sokat tett a hadiflotta létrehozásáért, Nagy Lajos tengerészei pedig 1358-ban vereséget mértek a kor legerősebb tengeri hatalmát jelentő Velencére is! A balatoni vitorlázást érdekes módon egy gőzhajó indította be: Széchenyi legendás Kisfaludyja, amely egy oldalkerekes gőzös és egy kétárbocos vitorlás keresztezése volt. 1867-ben létrejött a Balaton-Füredi Yacht Egylet, az ország első vitorlásklubja. Az alapszabály szerint a legkisebb hajó 25 tonnás lehetett, a klubba csak a főúri, főnemesi osztály tagjai léphettek – ugye, mondtam…

Aki néhány évre, netán évtizedre kihagyta nyári programjai közül a Balatont, rá sem ismerne a mai tópartra. Ahogy e sorok írója is csak bámult, amit egykori kedvenc helyein: Balatonföldvár, Siófok vagy Aliga kikötőiben tapasztalt. Hogy mindjárt a földvári mólóval kezdjük, ahol egykor, némi túlzással, egyedül a kikötőőr szurkos faladikja búslakodott, mára a tó legnagyobb kikötője lett: 400 vitorlásnak ad helyet, no meg áramot, vizet, tusolót, mosdót, ahogy azt bárhol a világon tapasztalhatjuk. A földvári kikötőben sétálva pont úgy érezhetjük magunkat, mintha az Adrián lennénk; jó, hát ha nem is mindjárt Sukošanban, ahol 1700 jachtférőhely található, és csevapcsicsa, és pljeskavica sem kapható, de az egykor Balaton-szerte híres Marika büfé utódja ma is itt áll, és a sült kolbásza is a régi ízeket idézi…

– Alaposan megnőttek a kikötők meg a hajók is – mondom Ruják Istvánnak, aki nemcsak a Vitorlás Szövetség kommunikációját vitte/viszi, hanem maga is gyakorlott vitorlázó, oktató, versenybíró, charterhajókat vezet az Adrián, számos szakkönyv szerzője, vagyis ő az, aki mindent tud a vitorlás életmódról. – Hol vannak már a rozoga Kalózok, a kis Finn dingik, akkora hajók feszítenek egymás mellett, hogy simán tagok lehetnének még az egykori Füredi Yacht Egyletben is…

– Ez igaz, de a hajók méretével nem növekedett arányosan a kapitányok tudása. Ma már 30, esetleg 40 ezren is vitorláznak, a tehetős vesz egy hajót, uram bocsá’, vesz hozzá egy vezetői engedélyt is, aztán nekivág a tónak. Jó esetben csak kiröhögik, rosszabb esetben összetöri magát, másokat. Nem fogja elhinni, de előfordult, méghozzá a Kékszalagon, a tó legrangosabb versenyén, hogy viharba került a mezőny, és az egyik versenyző mentőmotorost kért. Odamegyek, kérdem, mi a baj? Ki akarok állni – mondta az ijedt kapitány. Hát állj ki, válaszoltam, húzd le a vitorlát. Azt hogy kell? – kérdezte az illető… Egy másik, fiáért aggódó anyuka meg azt kifogásolta, hogy a sötétben a gyerek nem tudta, hol a part, merthogy nincsenek a tóban kivilágított várostáblák… Ez persze az egyik véglet, a másik pedig, hogy egyre többen és egyre komolyabban versenyeznek. A már említett Kékszalag idei futama éppen a jövő héten indul – ez a legnagyobb hagyományokkal rendelkező verseny, először 1934-ben rendezték, a táv 160 kilométer –, akár 600 hajót is neveznek, fedélzetükön kétezer résztvevővel. Nagy a tét: tavaly a Fifty-Fifty névre hallgató, kéttestű katamaránnak sikerült megdöntenie a Nemere II. cirkáló 57 éve: 1955-ben felállított, 10 óra 40 perces rekordját 5 perc 45 másodperccel. A nagy kérdés: lesz-e az idén is rekorddöntés?

A kikötőket járva láthatunk eldugott kicsiket és zajos nagyokat. Csopakon például a ’70-es évek eleje óta várja az EGIS gyógyszergyár dolgozóit egy kis búvóhely, a kis szigettel is védett öbölben egykor a veszprémvölgyi apácák fürdőztek. A mólóhoz kötve ma is ott pihen a híres Scutamil nevű 50-es cirkáló, amely sokáig legyőzhetetlen volt a vízen, ahogy a Scutamil nevű gyógyszer is a mozgásszervi betegségekre ajánlott medicinák között.

Vele ellentétben Füred nemcsak az egyik legrégebbi, de az egyik legélettelibb kikötő. (Aki vitorlást szeretne bérelni, és nyugodt éjszakára vágyik, messze kerülje el a jachtklubot!) Böröcz István igazgatja a 186 hajót befogadó kikötőt, most alig van szabad perce.

– Június végétől július 21-ig a fiatal vitorlázók, a Laser osztály tartotta itt világ- és Európa-bajnokságát. Ötven országból 400 fiú és 200 lány érkezett, s ahogy elmentek, indul a Kékszalag.

Amúgy szinte nincs hétvége, hogy valahol ne lenne valamilyen verseny. Fűzfőn éppen a Rumcájsz-kupa zajlik, Kenesén a borregatta indult; a balatoni vitorlázók nagy kedvvel vesznek részt ezeken a küzdelmeken. Persze nem mindenki. A többség csak hajókázik, kimegy a tó közepére fürdeni, s alig várja az estét, amikor be lehet ülni valami kisebb-nagyobb kocsmába, bárba.

Füreden járva nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a minap leváltották a Vitorlás Szövetség eddigi elnökét, Gál András Leventét, s helyére, meggyőző fölénnyel, Kollár Lajos érsebészprofesszort választották. Mindez azt jelenti, hogy a politika ide is betette a lábát, lévén Gál fideszes kötődésű elnök volt. Leváltásának köszönhetően máris visszaléptek az ugyancsak kormány közeli szponzorok. Amúgy elég mulatságos, nem? Mármint, hogy a Balatonon is jó tudni, hogy jobbról vagy balról fúj-e a szél…

(Ami azt illeti, abban a bizonyos átkosban, a vállalati/minisztériumi busszal érkezők együtt hajóztak, együtt bográcsoztak, együtt aludtak az emeletes ágyakon az esetenként koedukált szállásokon… A mai vitorlázók nem bratyiznak a régiekkel, nem is igen ismerkednek velük, nem használnak bográcsot, és nem tudják estefelé eldúdolni még a Dunnyuskát sem…)
Ha már a tudósító elrévedt a múltba, említsünk meg egy kivételes helyszínt, a „kádári elnyomatás” emblematikus helyét, az aligai pártüdülőt. Hírek szerint az évtizedek óta tartó dögrovás után, végre megérkezett a reménybeli megmentő, aki 75 milliárd(!) forintért kíván ezen a partszakaszon egy ötcsillagos komplexumot létrehozni. Mindez azonban nem zavarja a kikötőt, amely az egykor benne álldogáló rendőrmotorcsónak helyett 186 kisebb-nagyobb vitorlásnak ad helyet.

Írtuk már: a vitorlázás drága mulatság. A legkisebb, gyerekeknek való Optimist egymillióba kerül, egy kicsit nagyobb ára 4-5 millió, a többség azonban 20-30 millió forint között költ hajóra. Egy középosztálybeli Bavaria úgy 30 milliót kóstál. Felső határ nincs, aki megteheti, akár 100–300 millióért is vásárolhat magának vitorlást, de, még egyszer: felső határ nincs.
És akkor még „csak” megvettük a hajót! Viszont valahol kikötni is kell, ez a Balatonon, az idén 500–800 ezer forintba kerül évente. Amihez hozzászámítanak minden mást, a hajó kivételét és berakását, a téli tárolást.

És mentsen meg mindenkit a javítástól a hajósok valamelyik védőszentje: Szent Miklós, Szent Kristóf vagy Nepomuki Szent János; belőlük is több akad… Egy olcsóbb vitorla varratása 15-30 ezer forint négyzetméterenként, a hajótest apróbb sérüléseinek javításáért akár százezreket kérnek, egy közepes méretű hajó átfestése pedig akár másfél millió is lehet.
És akkor még nem ettünk egy falatot sem, nem ittunk egy pofa sört sem, mi több, még meg sem érkeztünk autónkkal a kikötőbe. (A parkolásért persze külön pénzt kérnek.)

Érdemes tehát megfontolni: inkább fektessük be azt a pénzt, amiből vitorlást vennénk. Ha van 30 milliója, és a kamatokból sikerül úgy 10 százalék körül kivenni, akkor a kamat évi 3 millió lesz. Egy hétre egy családnak is megfelelő hajó bérlése 300 ezer körül van, vagyis a hárommillióból éppen tíz hetet vitorlázhat. Ha 5 százalékot kap, az is elég öt hétre. És mennyit is tud vitorlázni egy évben? Két, esetleg három hetet?

De ha már vitorlázó lettünk, tanuljunk meg vitorlásul is. A főleg külföldről érkezett szakkifejezések használata nem feltétlen idegenmajmolás, hanem mert rövidebben és gyorsabban kimondhatóak. Például, amikor krajcolunk, akkor azt úgy kellene mondani, hogy széllel szemben, negyedszéllel vitorlázunk, csapást váltunk… Ehelyett elég: krajcoljunk. És ha azt hallod, hogy reffeld meg a spinakkert, akkor tudd, hogy kurtítani kell az erős szél miatt a hátszélvitorlát.
Kedvencem a Mannschaft, magyarul: mancsaft. Az illető kötelmeit rögzítő szabályzat szerint: „A mancsaft fellelhető a kikötőkben, a hajó körül, továbbá rendszeresen látogatást tesz a kocsmákban, hogy biztosítani tudja a kapitány kifogástalan ellátását. A jó mancsaft szorgalmas, fáradhatatlan, erős, villámgyors és gondolatolvasó. A Kapitány szemvillanásából tudja, hogy mikor kell sört nyitni, ezután tölt a kapitánynak, és hangosan figyelmezteti, ha a vitorlás éppen egy hajó alá készül becsúszni…”
Az önök mancsaftja: Szücs Gábor