Bringaverseny a bányában

Óvatosan leskelődöm a pincerendszer épp nyitott bejáratánál – sok errefelé a száguldozó bringás –, mikor kislány fut el mellettem, kezében éktelen hangos kereplő. „Szeretnéd kipróbálni? – néz rám. – Nagyon jól lehet vele szurkolni!” Inkább kihagyom, e helyett megkérdezem, valamelyik szülőjének szurkol? „Á, dehogy – legyint –, mindenkinek. Meg amúgy is jólesik, ha biztatnak.” Ő csak tudja, tizenhárom éves létére ez már a harmadik futama. Petra ugyanis kőkemény hegyi bringás, évek óta teker hegyről le és hegyre fel. Úgy tűnik, nem ijedős fajta, legalábbis a hepehupás magaslatok nem rémítik meg. Főleg, ha két kerék van alatta. „Általában van egy limit, hány éves kortól lehet nevezni a versenyre – tudom meg Fülöp Miklós főszervezőtől –, de néhány esetben kivételt teszünk.” Az ez évi a negyedik alkalom, hogy a mountain bike-osok csapata beveszi a kőbányai Merkapt Maraton Sportközpontot. A hatalmas területen az egyáltalán nem egysíkú útviszonyok kétségkívül legizgalmasabb szakasza a pincerendszer. A föld alatti szakaszon a járatok belmagassága változó, átlagosan két-két és fél méter, de van, ahol érdemes mélyre hajolni, mert csak 160 centi.

Ugyanígy a szélesség is változik: van, hol három, máshol nyolc méter, megint máshol nyolcvan centiméteren kell átpréselnie magát a bringásnak. Akik persze földfelszínen is próbára teszik gyorsaságukat, állóképességüket. Bár a tapasztaltabb, régóta versenyzők szerint a körülbelül két kilométer hosszú pálya nem tartozik a legnehezebb versenyrendszerek közé, mégis érdemes a futamok előtt körbetekerni párszor, nehogy defekt vagy nagy esés legyen a megmérettetés vége. Ebben segít a próbafutam is, ami más hegyi bringás versenyeknek nem része. És hogy hogyan lehet legjobban felkészülni a futamokra? „Sokat kell biciklizni! – avat be a titokba nevetve a próbafutam leggyorsabbja, Kakukk András. – Lehetőleg terepen, hegyekben, a budai hegységrendszer például kiváló gyakorlótér. Persze nem árt, ha az embernek van állóképessége és odafigyel a kanyarokban.” Nem is kell olyan komolyan venni, ahogy egy idősebb induló fogalmaz, az egész egy nagy játék. Lényeg, hogy jól érezzék magukat, együtt legyen a csapat, szurkoljanak egymásnak, aztán közösen ünnepeljenek. Mert a bringás közösség különösen összetartó csapat. Most, az augusztusi szombaton körülbelül kétszázan jöttek össze, hogy közösen tekerjenek egy jót, ünnepeljék a leggyorsabbat – aki szintidőn belül a legtöbb kört teszi meg a pályán –, és hogy közös szerelmüknek, a biciklizésnek hódoljanak.

„Azért kicsit izgulok – vallja be Petra –, bár nincs mitől. De most rohannom kell átöltözni, bocsi!” És már száguld is tovább. Legközelebb már két keréken látom suhanni.