Idegenben, otthonosan - tanuljunk Bécsben!

– Csak óvatosan igyatok, holnap korán kelünk! Hajnali tízkor indulunk felfedezni a várost, vár rátok egy csomó feladat, és este megint buli lesz, addig ki kell tartanotok – próbálják túlkiabálni a szervezők a teremben uralkodó zsivajt. A magyaroknak szóló kétnapos gólyaavatón csak kiváltságosak vehetnek részt – minket is épphogy be tudott csempészni Fanni és Niki.

A két lányt ma reggel ismerjük meg – ők az idegenvezetőink ebben a Budapest méretű városban, amit most nem turistaként fedezünk fel. Egészen más szemmel nézünk rá: egyetemistaként. Méghozzá magyar hallgatóként. Mégsem érezzük kívülállónak magunkat – és nem csak a lányok helyismerete és magabiztossága miatt. Több ezer fiatal honfitársunk döntött úgy az utóbbi években, hogy a magyarországi helyett az osztrák felsőoktatást választja.

Pimper Fanni és Szőts Niki Tapolcáról érkezett Bécsbe. Már a gimnáziumban ismerték egymást, és bár Fanni egy évvel hamarabb végezte el a középiskolát, bécsi tanulmányaikat egyszerre kezdték el. Még a lakbéren is osztozkodnak.
– Otthon kezdtem az egyetemet, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam nemzetközi gazdálkodást – vág bele történetébe Fanni. – Nagyon szerettem a csoporttársaimat, az ottani légkört, de zavart, hogy anyagilag a szüleimre kellett támaszkodnom. Az iskolával párhuzamosan nem tudtam dolgozni, a szigorú egyetemi elvárások mellett a sok tanulás sem hozta meg a várt eredményt, ráadásul az a borzasztó bürokrácia… Úgy éreztem, nem jutok egyről a kettőre, nem láttam a tanulmányaim végét, és azt sem tudtam, azután hova tovább.

Végül a bécsi karácsonyi vásáron egy régi ismerőssel való találkozás döntötte el a lány sorsát, az Ausztriába szakadt honfitárs csak felsőfokban tudott beszélni az itteni diákéletről. Az emelkedett hangulat pedig nem párolgott el azonnal: Fanni azzal az elhatározással tért haza, hogy Bécsben szerez diplomát. Lakótársa, Niki meg sem próbált itthon továbbtanulni – habár kósza ötletként gondolt a Rendőrtiszti Főiskolára –, szeme előtt valamelyik külföldi egyetem képe lebegett. Már az érettségin sem izgult olyan nagyon, mint osztálytársai, a biztos nyelvtudása megvolt, tudta, innentől már csak rajta múlik, hogy áll helyt Bécsben.

Egy szerencsés találkozás hozta össze a két lányt: a Budapestről Tapolcára tartó távolsági buszról már lakótársként szálltak le. Ennek már több mint egy éve. A lányok könnyen megszokták a határon túli életet. Büszkén és otthonosan vezetnek végig a közgazdasági egyetem épületei között – ők már itt vannak otthon. Kicsit azért még bizonytalanok, a campus számukra is új, hiszen alig pár hónapja adták át. – Eddig a város más részében tartották az óráinkat, és bár nem volt rossz ott sem, azért itt mégis más.

Megértem őket, az épületek még az építészet terén igencsak laikus nézelődőt is magukkal ragadják (meg sem lepődünk, hogy az egyetem területén belül térképpel sétálgató turistákat is látunk). Van itt minden, amire egy egyetemistának szüksége lehet: élelmiszerbolt, kávézók minden épületben, menza, könyvtárak. Nyáron pedig a diákbarát park szolgáltatja a fesztiválhangulatot.

Mivel itt némileg más a tanévi beosztás rendje, még csak az első vizsgahetet zárják a szorgos diákok, ezért beleshetünk egy hatalmas, üres előadóba. – Á, ez kicsinek számít a többihez képest – legyintenek a lányok –, ezért is van nyitva. Az igazán nagyokba nem lehetne csak így ki-be járkálni. – Kell is a hely, idén körülbelül háromezren kezdtek itt közgazdasági tanulmányaikba. Jöttek a szélrózsa minden tájáról, nemcsak Európa minden csücskéből, de Ázsiából, Afrikából, Amerikából is – talán csak ausztrálokkal nem találkoztak még a lányok. Az államilag támogatott nyolc félévet azonban nem fejezik be mindannyian. Legalábbis egyszerre biztosan nem. Mert bár felvételi nincs, annak, aki itt akar tanulni, mindenekelőtt négy vizsgát kell letennie. Hogy melyikkel kezdi, melyikkel zárja, a diákon múlik. Fanni és Niki nem húzta az időt, amint lehetett, mindketten kipipálták a matek-statisztika, Európai Unió és jog, vállalatgazdálkodás és közgazdaságtan feladatsorait.

Ugyanez a rugalmasság jellemző az egyetemi félévre: mindenki olyan tempóban tanul, ahogy neki kényelmes. Aki akarta, már szeptemberben elvégezhetett pár kurzust, tudásáról pedig most, októberben, az „igazi” tanítás előtt számot adhat. Így felszabadul pár hete, pihenhet, utazhat, de akár dolgozhat is. Elnézve az egyetem forgalmát, nem kevesen éltek a lehetőséggel.

– Ha összehasonlítom a magyar és az osztrák felsőoktatást, e rugalmasságnak köszönhetően egyértelműen az utóbbi felé húz a szívem – osztja meg tapasztalatait Fanni. – Viszont ami az előnye, az egyszerre a hátránya is. Itt nincsenek az otthoni értelemben ismert évfolyamok, nincsenek állandó arcok az órákon, előadásokon. Ha mégis, az is csak a kisebb szemináriumokra jellemző. Ez például hiányzik. Nem mindig olyan egyszerű megtalálni a felsőbb évfolyamtársakat, akik már elvégezték az adott tárgyat, így segíteni sem tudnak.

Még jó, hogy rátaláltak a Magyar Diákok Egyesületére (MDE), amely az összes bécsi egyetem magyar diákjának nyújt segítséget. Legyen szó tanulásról, munkakeresésről, tömegközlekedési problémákról, albérletről vagy kollégiumról. Eleinte a lányok is csak emiatt vették fel velük a kapcsolatot, később azonban barátokra leltek az egyesületnél, ma pedig már ők is szívesen kalauzolják az eltévedt diákokat.

Otthonosan mozognak a bürokrácia területén is, igaz, ez nem nagy feladat – a magyar felsőoktatásban szocializálódott diáknak az osztrák ügyintézés maga a megtestesült Kánaán. Nincs órákon át tartó sorban állás, heteken át húzódó ügyintézés, többévnyi diákigazolvány-igénylés. Elég csak egy jól működő masina, na meg az évente mindössze 17,5 eurónyi hallgatói díj, és percek alatt kész a diákigazolvány, pillanatok kellenek az iskolalátogatási igazoláshoz és egyéb papírok igényléséhez. És ha mégis beüt a krach: a profi ügyintéző gyorsan és készségesen segít a bajba jutott diákon.
Bár az egyetem épületeit napestig elnézegetnénk, a kollégium felé vesszük az irányt. Az is új, az is modern, és az is éppen annyira nemzetközi, hogy találjunk benne legalább egy magyar testvérpárt. Meidl Matyi és Marci egészen Pápáról utazott idáig, hogy közgazdaságtant tanuljon. Az ikerpár lassan egy hónapja költözött be a frissen emelt falak közé. Bár a kollégium szép is, új is, akadnak vele problémák, mesélik. Külső megfigyelőként, ha agyonlőnek, se találok semmi kivetnivalót az épületben, kérem, avassanak hát be.

– Például csak négy mosógép és szárító van mind a kétszáz bennlakóra, ráadásul a szárítógépek nem is működnek. Aztán itt van a konditerem, nem éppen felszerelt. De megemlíthetnénk a redőnyöket, az egyik épületben csak nemrég kerültek a helyükre, pedig a diákok már pár hete beköltöztek. – De, hála az égnek, mára már mindenhová jutott az elektromosan működő sötítétőrendszerből…Na de ne legyünk ilyen könyörtelenek a hanyag osztrák kivitelezőkkel, minden más klappol a kollégiumban. Nincs például mogorva portás, azt látnak vendégül a diá¬kok, akit akarnak és addig, ameddig csak jólesik. Van viszont rengeteg buli, minden napra jut belőle, a húszéves ikrek pedig lassan el is fáradnak a nagy mulatozásban. Meg most amúgy is a tanulásra kell koncentrálniuk, nemsokára jönnek a vizsgák! És ugyebár még a mosással is nekik kell törődni…

A kollégiumi lakhatásért egyébként fejenként 3–400 eurót fizetnek havonta. Ennyiért albérletet is találhatnak, igaz, csak nehezen, nagy szerencse kell hozzá. A lányoknak volt, fejenként körülbelül ők is ennyiből ússzák meg, hogy Bécsben élnek. Ez a legolcsóbb megoldás, a határ pedig a csillagos ég. Nem csak a kiadó lakások terén! A közgazdasági egyetem mellett most épülő luxushotelben például 1000 euró körül lesz a havidíj, tudjuk meg a lányoktól.

Niki munkahelye felé vesszük az irányt. A művelet nem egyszerű, mert bár a lányok ismerik Bécset, mint a tenyerüket, most, hogy felajánlottuk az autós fuvart, bajban vannak.

– Soha nem közlekedünk kocsival, taxival, a tömegközlekedés tökéletesen megfelelő. Pontos, tiszta, behálózza az egész várost, nincs olyan pont, ahová ne jutnánk el gyorsan és egyszerűen – dicsekszik Fanni.

– Ráadásul a bérlet ára is baráti: diákoknak öt hónapra, az összes tömegközlekedési eszközre 70–80 euró körül taksál. Csupán bejelentett bécsi lakcím kell hozzá – egészíti ki barátnőjét Niki.

Időközben megérkezünk célunkhoz, egy belvárosi étteremhez. Mindkét lány a vendéglátásban helyezkedett el. Az első évben a rendezvényszervezés világa szippantotta be őket. Mindketten lelkesek, amikor előző munkahelyük kerül szóba. Egymás szavába vágva mesélik a különböző rendezvényeket.

– Soha nem akadt két ugyanolyan alkalom. A legizgalmasabb talán az volt, amikor az ország egyik leggazdagabb emberének gálaestjén vettünk részt.

Nem kellett megszakadniuk, még megerőltetniük sem magukat, sőt jól is fizetett – egyetlen baja a kiszámíthatatlansága volt. Igaz, a lányok osztották be idejüket, mikor mennek besegíteni, egy-egy alkalom azonban éjszakába nyúlt, így a pihenésre nem jutott elég idő. Fájó szívvel tehát, de váltottak.

Most sem dolgoznak többet heti öt–tíz óránál, akkor mennek, amikor nekik kényelmes. És ami a legfontosabb: megélnek belőle.

– Jó, hogy nem kell a szüleinkre támaszkodnunk anyagilag – mesélik a lányok. – Ki tudjuk fizetni az albérletet, éhesek sem maradunk soha, és még szórakozásra is jut némi pénz. Persze nagyon egyszerű lenne többet költeni, élelmiszerből például a pékáru és a húsok drágábbak, mint otthon. Az alkohol is többe kerül, meg úgy általában a szolgáltatások, fodrász, kozmetikus, ilyenek. De meg lehet élni ennyiből, csak be kell osztanunk, amit megkeresünk. Otthon ennyi diákmunkából lehetetlen lenne fenntartani magunkat.

Drága a szórakozás, éppen ezért milyen jó, hogy az MDE gondoskodik a bulikról is! A gólyaavatón is rendkívül bőkezűen osztogatják a jókedvet, az eleinte félénk elsőévesek hamar feloldódni látszanak. Percek alatt írják meg a csapatindulót, festik meg az őket jelképező állatokat. Ők lesznek azok, akik pár év múlva már osztrák diplomát tarthatnak a kezükben – Fanni és Niki tapasztalatai szerint pedig előnnyel indulnak majd a szakmunkásokhoz képest kevesebb diplomással rendelkező országban.

Hogy Ausztriában vagy Magyarországon kamatoztatják-e tudásukat, még nem tudják a lányok. Niki nem zárja ki a hazatérés lehetőségét, Fanni más országban is szívesen tanulna még. Bárhogy legyen is, nem kell aggódnunk értük: aki egyetemistaként helytáll egy idegen ország idegen fővárosában, más akadályokon is könnyen átverekszi magát.