Nanovfszky György: Minek a ménkű sok nyelv?

Jó, hát valamivel később próbálkoztam még azzal is, hogy „Mi volas grandan glason da viskio”, de biztosan rosszul mondhattam valamit, mert whisky helyett pálinkát kaptam; hiába, no, nem könnyű az újságíró élete… Látogatásom célja egyébként egy hír, miszerint december 15-én emlékeznek világszerte Zamenhofnak, az eszperantó nyelv megalkotójának a születésnapjára. A 154 évvel ezelőtt született Doktoro Esperanto – így írta alá korszakalkotó művét – 28 éves korában, 1887-ben adta ki a Nemzetközi nyelv című munkáját, amelyben közzétette az eszperantó rendszerét és nyelvtanát. Azóta eltelt vagy 126 év, közben ez a mesterséges nyelv hol jobban, hol rosszabbul szerepelt. Mi a helyzet manapság Eszperantóországban, lesz-e valaha is világnyelv, ahogy azt alkotója megálmodta?

– Hogy miért is nem világnyelv az eszperantó, annak az egyik leglényegesebb oka, hogy ugyebár nincs Eszperantóország, vagyis nincs mögötte se nemzet, se hatalom, se pénz, a nagy nyelvek országai pedig soha nem támogatták. Miért is tennék?! Bár, mivel a Föld mintegy 115 országában beszélik, azért létezik egy mondás: Eszperantóországban soha nem megy le a nap (En Esperantio la suno neniam subiras), vagyis a világon mindenütt találni eszperantóul tudó embereket.

– De hát nem pont az volt Zamenhof zseniális ötlete, hogy legyen egy olyan nyelv, amelyet mindenki elsajátíthat második nyelvként, s így megszűnne ez a Földet körülölelő bábeli zűrzavar?
– De, pontosan ezt remélte. Az esperanto szó egyébként reménykedőt jelent. A világ nagyjából kétszáz országában 6500–6800 nyelv, nyelvjárás létezik. Hogyan lehet, és főleg mibe kerül ezeken keresztbe-kasul kommunikálni? Bár az ENSZ hivatalos nyelvei között „csak” hat szerepel – az angol, a francia, a spanyol, az orosz, a kínai és az arab –, de már az Európai Unió 27 tagországa 24 hivatalos nyelvet tart nyilván és használ intenzíven, ami azt jelenti, hogy minden felszólalást, minden iratot 24 nyelvre tolmácsolnak, fordítanak. Ehelyett, remélte Zamenhof, elég lesz mindenkinek a sajátján kívül egyetlen nyelvet megtanulnia, és máris megszűnik a Földet elborító hangzavar, a kakofónia. Amit egyébként eszperantóul így mondanak: cacofonia. Ez egyébként ennek a műnyelvnek a behozhatatlan előnye: a világ legismertebb nyelveiből veszi át szókincsét, ráadásul egy igen egyszerű nyelvtani szerkezettel. Az eszperantó nyelvtana mindössze 16 szabályból áll, olyasmikből, hogy például a főnevek o-ra végződnek, a melléknevek a-ra, ráadásul nincsenek kivételek, amelyek az összes többi nyelvben pedig szép számmal előfordulnak. Ezért aztán ráérősen is három hónap alatt, nyelvvizsgaszinten megtanulható.

– Mi izgatta Zamenhofot, hogy feltalálja az eszperantót?
– Hát például az, hogy a lengyelországi Białystokban, ahol született, fél tucat nemzetiség élt együtt, s gondolom, némi zűr akadhatott a társasági életben. Ami egyébként őt valószínűleg nem érintette, hiszen lengyel születésű, zsidó származású, orosz anyanyelvű volt, de igen gyorsan elsajátította a németet, az ógörögöt, a latint, az angolt, egy kicsit a franciát, az olaszt, a spanyolt, hogy a litvánt ki ne felejtsem…

– Ebből egyenesen következik, hogy feltétlen szüksége lett egy még újabb, senki által nem beszélt nyelvre…
– Nem, ebből az következik, hogy felismerte: Białystokban a különböző embercsoportok nem mindig férnek meg jól egymással, és úgy találta, hogy ezek a viszályok és félreértések a közös nyelv hiányából fakadnak.

– Így hát az eszperantó lett az első világnyelv?
– Korántsem. És még csak az első mesterséges nyelv sem, hiszen évszázadok óta sokakat foglalkoztatott egy új nyelv megalkotásának a gondolata. Hinné, hogy csaknem 900 különböző nyelvtervezet létezik? Ezek szerzői között olyan kiemelkedő tudósok is megtalálhatók, mint az angol Roger Bacon, a francia Descartes, a cseh Comenius, a német Leibniz vagy a magyar Bolyai János. Amúgy pedig a nagy nyelvek is igyekeztek világnyelvvé válni. Évszázadokig tartott a latin hegemó-niája, hasonlóan évszázadokig a diplomácia nyelvének a francia számított, aztán előretört a német, hogy a számukra vesztes háborúk után bejöjjön az orosz, a kínai, a spanyol és az olajdollárok miatt az arab. És persze mindvégig ott volt az angol, amely helyett mi a szocialista világ nyelvét, az oroszt erőltettük, s jól megtanultuk, hogy az angol a gaz kapitalisták nyelve, s legfeljebb csak addig létezik, amíg haldoklik az imperializmus…

– Ön hogyan talált rá az eszperantóra?
– Kissé körülményes módon, ugyanis hátrányos helyzetű családba születtem. A papám orvosprofesszor volt, beszélt románul, németül, latinul, a mamám pedig tanárként felvette a törököt, de tudott franciául és németül. Jómagam az iskolában a franciával kezdtem, aztán ötödikben engem is elért az orosz, később a latin és az angol következett. Ez így együtt sok volt; barátommal, akit azóta Nobel-díjra is javasoltak, azon tűnődtünk, hogy minek ennyi nyelvóra, amikor elég volna egyféle. Igyekeztünk is kitalálni egy új nyelvet, de ahogy utánanéztünk a dolgoknak, kiderült, hogy ilyesmivel próbálkozott már egy bizonyos Zamenhof nevezetű is… Ekkor voltunk 15 évesek, 1957-et írtunk, kerestünk egy eszperantó tanfolyamot, beiratkoztunk – így kezdődött.

– Szellemes kérdés következik: és hogyan folytatódott?
– Akkoriban, vagyis 1957-ben az a vicc járta a városban, hogy „Harmadik emeleti lakásomat elcserélném. Megtekinthető a földszinten.” Ami a forradalomban szétlőtt, romba dőlt házakban élők keserű vicce volt. Nos, mi is ilyen kilőttek voltunk; engem a többi hasonló sorsú gyerekkel együtt kivittek Lengyelországba. Tehát megtanultam lengyelül. Latinból meg érettségiztem. Akkor már négy felsőfokú nyelvvizsgám volt, így idegenvezetőnek csaptam fel: oroszul, angolul, lengyelül és eszperantó ul vezettem csoportokat. Az egyetemen orosz ösztöndíjat kaptam, kijutottam az akkor tán legjobb szovjet egyetemre, az IMO-ra (Nemzetközi Kapcsolatok Intézete), ahol 52 nyelvet tanítottak. Tűnődtem, melyiket válasszam. Olyat akartam, amit legalább százmillióan beszélnek, tehát a haussza vagy a laot kiesett, további feltétel volt, hogy ne hieroglifával írjon, hanem latin betűkkel, így aztán indonézül tanultam. Ez persze nem jött rosszul, amikor a külügyben Szingapúrba kerestek nagykövetet, mégpedig olyat, aki beszéli a nyelvet. S mivel ott a malájt is beszélik, ami szinte azonos az indonézzel, rám esett a választás. Igaz, volt már addig némi külügyi gyakorlatom, hiszen 2001-től én voltam a moszkvai magyar nagykövet, ráadásul megkaptam a nem sokkal korábban függetlenné vált öt kisebb szovjet köztársaság nagyköveti címét is.

– Visszatérve az eszperantóra, megtenné nekem, hogy lefordítja, mondjuk, Petőfitől a Szeptember végén elejét? „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldell a nyárfa az ablak előtt, / De látod amottan a téli világot? / Már hó takará el a bérci tetőt.”
– Kérem. Floradas ankorauˇ la floroj en valo / Kaj verdas ankorauˇ la poplo cˆe l’ pont’, / Sed vidu, jam tie la vintra vualo, / La negˆo ekkovris la supron de l’ font’.

– Ez szép volt! Az utolsó sorban kizárásos alapon, gondolom, a supron lenne a bérci.
– Valójában tetőt jelent.

– Na de magyarban van a bércen kívül ugyebár a hegy, a csúcs, a hegycsúcs, a hegygerinc, a magaslat, a domb, a halom, az orom, a bucka, a kiemelkedés, a földhát és még a csuda tudja, mi minden. Vannak ezek az eszperantóban is?
– Természetesen. Írja? Sorolom…

– Köszönöm, inkább elhiszem.
– Amúgy jó, hogy Petőfit említi: az összes versét lefordították kínaira is. És tudja, hogyan? Egy korábbi eszperantó fordításból.

– Feladom, mi több: elismerem az eszperantó nagyszerűségét. Mielőtt megkérdezném, hol indul legközelebb tanfolyam, arra lennék kíváncsi, hogy akkor ön most pontosan hány nyelven beszél?
– Hat nyelvből van felsőfokú vizsgám, ezek az angol, a francia, az orosz, a lengyel, az indonéz és az eszperantó. Évekig dolgoztam Genfben, Bécsben, így hát beszélek olaszul, spanyolul és németül is. Ugye, az iskolából őrizgetem még a latint, a doktorimat az arab nyelvek indonéz hatásairól írtam, és én vagyok a Finnugor Világkongresszus alelnöke, vagyis hallottam már obi ugorul, manysiul… Ja, hogy ki ne hagyjam, ráadásul magyarul is tudok…

– Már csak azt mondja meg: minek ez a ménkű sok nyelv, ha egyszer tud eszperantóul?
– Amíg világnyelv lesz, valahogy csak meg kell értetnie magát az embernek…