Az én képernyőm: A legfontosabb történet

Lám, a tévécsatornák nem is feledkeznek meg erről az eseményről, s ezekben a napokban ontják ránk a bibliai témájú filmeket. Még sok is a jóból. Mert sajnos ez a műfaj nagyon vékony jégen jár.

Különösen az evangélium témáját választók. Egy mindenki által ismert történetet – amely sokunk szerint a világ legfontosabb története – kell úgy feldolgozni, hogy ne legyen sem felületes, sem szájbarágó, hű maradjon a Szentíráshoz, de ne érje be annak csupán képi megjelenítésével. Fogadja el és szeresse a vallásos keresztény, de kösse le a vallástalan nézőt is. Próbálja meg bemutatni Jézus Krisztus evilági működését, de ne legyen földhöz ragadt, ne legyen patetikus, de ne nélkülözze a szenvedélyt sem…

Legyen olyan, mint például a Máté-passió Bachtól. Jó, azért ezt túlzás elvárni egy filmtől, hiszen ez a zeneirodalom egyik csúcsa. (Mondjuk: a Himalája.) De akkor legalább legyen olyan színvonalú, mint a Jézus Krisztus Szupersztár Andrew Lloyd Webbertől. Nemigen sikerül, vagy csak nagyon ritkán. Mert remek a Ben Hur vagy Zeffirelli filmje, ami talán a legelfogadottabb Jézus-film – rendkívül hatásos, abszolút profi munka mindkettő. De az a plusz szikra, amitől a nagyon jó film katarzist kiváltóvá lesz, számomra mindkettőből hiányzik. Viszont megvan két különös filmben.

Az egyik Pasolini Máté evangéliuma. Ebben az 1964-ben készült, lázasan lüktető, sodró műben van egy jelenet, amit soha nem tudok elfelejteni. Amikor Júdás ráébred, mit tett, az önvádtól félőrülten rohan az erdőbe, hogy a fát keresse, amire felköti magát.

A másik óriási hatású film a legvitatottabb feldolgozás: Mel Gibsontól A passió. Tíz éve láttam először moziban, akkor végigkönnyeztem. Ez az a film, ami a lehető legdurvább, legnaturalistább módon megmutatja, hogy a Megváltó szenvedései mennyire valóságosak voltak, hogy a festmények éteri, légies alakja egykor földi ember is volt, akit ebben a mivoltában kínoztak, bántalmaztak, majd kivégeztek. A fantasztikus színészek, a rendkívüli színvilág fényképezése és a forgatáshoz kapcsolódó történetek – például az, hogy a főszerepet alakító Jim Caviezelbe villám csapott, amikor a kereszten függött – mind hozzájárultak a hatáshoz. Ma sem tudnám megmondani, remekmű-e A passió vagy csak különösségében, durvaságában bombasztikus munka, de hogy a világon milliók nézték meg, az biztos. Érdekes, most, hogy nagypénteken éjjel adták az m1-en, amikor belenéztem, nem jött át. Ami a mozi sötétjében megrendített, az kényelmes, füles fotelemben ülve, a könyvektől, festményektől, családi képektől körített képernyőn inkább elborzasztott.

És volt még sokféle evangéliumfilm, köztük a rajzfilmtől kezdve a Szupersztárig minden. S bár nem ebbe a körbe tartozik, de örömmel néztem meg sokadik ismétlésre azt a kiváló Alfonso Cuarón sci-fit, Az ember gyermekét, amelyben ismét egy gyermek válthatja meg a világot. Azt a világot, amely nem tudta megbecsülni az első megváltást.