Dédanyáink imádták, de a maiakra rá sem ismernének

Meglehet, eleink a maiakra talán már rá sem ismernének, hiszen az idők során több ezer új fajtáját nemesítették a kertészek, így virágszínben, -formában és a bokor méretében egyaránt sokféle változatban léteznek. És persze nemcsak kerti díszként, hanem cserepes növényként, illetve vágott virágként is találkozhatunk velük. (Edénybe ültetve különösen látványos dísze lehet az erkélyünknek, teraszunknak.)

A kerti változatok átlagos magassága 1-2 méter közötti, de kapható törpe növésű hortenzia is. Japánból került Európába, őshazájában erdei aljnövény. Ennek megfelelően kertünkben is a félárnyékban díszlik a legszebben. Ha a virágokat nyáron közvetlenül süti a nap, összezsugorodnak és idővel elfonnyadnak. (Kivéve a csapadékos Nyugat-Dunántúlt, amelynek párás környezetében jobban állják a napot.) Vízigényes, ügyeljünk tehát, hogy földje soha ne száradjon ki, emiatt nyáron célszerű mulccsal (fűkaszálékkal) takarni a töveit.

Legjobb, ha összegyűjtött eső- vagy lágy vízzel öntözzük.

A hortenzia a tápdús, jó vízáteresztő és kissé savanyú, üde talajokat kedveli, itt mutatkozik meg eredeti virágszíne teljes pompájában.

Jellegzetessége, hogy kitűnő talajjelző; meszes földben a kék virágszínű fajták virága lila vagy rózsaszín lesz. Az eredendően kék fajták pedig még kékebbek lesznek, ha földjüket – például hajtatásban – timsóval (alumíniumszulfáttal) kezelik. Ellenben a fehér fajták színe nem függ a talajban lévő ásványi sóktól.

A fiatal növények még erősen fagyérzékenyek, ezért azokat ősszel szedjük föl és teleltessük fagymentes helyen. Az idősebb bokrok már elviselik a nagyobb hidegeket is, de a 10-15 fokos lehűléseket nemigen bírják, ezért takarni kell a tövüket. A magas bokrú fajtákat célszerű minden év kora tavaszán gyengén visszametszeni, mert így több virágot hoznak júniustól egészen októberig.