Valamennyi fogyókúrában eljönnek a holtpontok, amikor akár hetekre is megakad a súlycsökkenés. A szervezet ilyenkor az egyensúlyának fenntartására törekszik, ezért ellenáll a további kalóriaelvonásnak, s túlélésre rendezkedik be. A fogyás egyre nehezebb, ahogy közeledünk az ideális testsúlyunkhoz. Beleszólhat a folyamatba a hormonrendszer is: ha sokáig nem sikerült újra elindítani a súlycsökkenést, célszerű orvoshoz fordulni, mert a pajzsmirigy alulműködése is megbújhat a háttérben.
Nem szabad elkeseredni és feladni!
Ha továbbra is betartjuk a diétás étrendet, s mozgunk is legalább hetente háromszor 30 percet, akkor előbb-utóbb újra fogyatkoznak majd a kilók. Ekkor kell igazán figyelni az apró részletekre, például a csökkentett zsír- és szénhidráttartalmú táplálkozásra.
Gyakran ugyanis az vezet megtorpanáshoz, hogy tévesen mérjük fel, mennyit is eszünk valójában. Itt egy kis tészta, ott egy-egy sütemény, és szinte észre sem vesszük, ahogy a hizlaló ételek visszacsempésződnek az étrendünkbe. Érdemes étkezési naplót vezetni, hogy lássuk, mit és mennyit is eszünk, hol csapjuk be magunkat. Ha napi 1800 kcal-t fogyasztunk, akkor legyenek olyan napok, amikor csak 1500-at, másnap meg 2100-at. A heti átlagunk maradjon 1800 kcal, de cikcakkban tegyük meg az utat hétfőtől vasárnapig. (Ezzel cukorbetegek, kismamák ne kísérletezzenek!)
A mozgás mennyiségén és formáján is érdemes változtatni.
A szervezet hamar hozzászokik a monoton terheléshez, ezért vagy többet, vagy hatékonyabban kell sportolni. Ha eddig csak sétáltunk, akkor most vegyük sietősre a tempót, netán keressünk olyan terepet, ahol akad némi emelkedő. Átválthatunk a kerékpározásra, az úszásra, s ha bírjuk, a kocogásra. A váltogatott intenzitású edzések nagyon hatékonyak: a gyaloglásba többször is beiktathatunk 2-3 perc gyors haladást, s idővel növeljük a tempós szakaszok hosszát. Minden életkorban érdemes guggolással, fekvőtámasszal, felülésekkel fejleszteni az izomerőt is – persze mindenki a fizikai állapotához mérten, óvatosan fogjon hozzá.