Kemény Krisztina: Böbe-féle puncsos

Egy receptújságban bukkantam rá. Azon nyomban megtetszett, pedig nem az én műfajomnak számított: se könnyen elkészíthető, se gyors, se reform. Ráadásul még csak flancos sem volt. Egy olvasó küldte be, látszott, hogy ezerszer kipróbált recept. Igazi házi sütemény, hagyományos, macerás. És puncsos. Tudtam, hogy édesszájú anyukámnak a puncsos a kedvence. Gondoltam, meglepem vele. Rászántam hát másfél napot és elkészítettem a következő családi összejövetelre. A terv bejött, a Böbe-féle puncsos óriási sikert aratott.

Család-otthonKemény Krisztina2015. 03. 08. vasárnap2015. 03. 08.
Kemény Krisztina: Böbe-féle puncsos

A kifogásokra már nem emlékszem, csak arra, ahogy néhány hónappal később megkérdezte: nem készíteném-e el újra, hogy a névnapján vihessen belőle egy tálcával a munkahelyére. Bizonyára kifejtettem, milyen nagy felfordulással jár, talán azt is emlegettem, hogy sok a munkám. „Akkor ne bajlódj vele, kislányom, csak másold le a receptet, majd én megcsinálom” – mondta. Szemernyi harag vagy megbántódás nem volt a hangjában, sem a tekintetében.

Jó néhány év telt el, de a történet nem hagyta nyugodni a lelkiismeretem. Egy mappában találtam rá a régi receptre. Összeírtam a hozzávalókat, bevásároltam, aztán egy teljes napon át mértem, gyúrtam, kevertem, gőzöltem, kentem – időnként el-elmélázva, de immár ügyesen. És a legfontosabb hozzávalókkal: szívvel – és egyre könnyebb lélekkel. A névnap hajnalán aztán felszeleteltem a meglepetést, tálcára tettem, majd elindultam vele anyukám munkahelyére, szülőfalum általános iskolájához. Vajon időben érkeztem? Épp akkor csöngettek ki az első szünetre. Egy darabig néztem az épületet, végül erőt vettem magamon és beléptem. A tanáriban egy perc alatt körém sereglett mindenki. Nem volt könnyű megszólalni. Remegő hangon meséltem el a történetet, majd átadtam a tálcát.

Aztán kimentem édesanyám sírjához a temetőbe…

Ezek is érdekelhetnek