Min nevettünk? - Férj-ficánkoltatás: a kísérlet - majdnem mindig - sikerült

Olvastam felhívásukat a Szabad Földben, és úgy gondoltam, hogy megosztok önökkel egy vidám, mosolyogtató történetet. Hetvenéves özvegyasszony vagyok, aki a nyugdíjasklubban talált vigaszt. Ott egymást szórakoztatva sok-sok derűs esetet beszélünk meg. Amiről most írok, az velem esett meg.

Negyven évvel ezelőtt még gyakran forgattam a Ramóna, Júlia, Tiffany példányait. Egyik késő délután a következőket olvastam: „És a nő a férfit átölelve nyelvével körbecirógatta a férfi mellbimbóját, és a férfi ficánkolt a karjában, mint egy halacska.”

Este, amikor lefeküdtem a párom karjába, rögtön eszembe jutott az idézet. A vállát megsimogattam, és a tárgyra tértem. Kíváncsi voltam, hogy az én férjem is úgy ficánkol-e, mint a férfi a regényben. A dolog működött, magam is elcsodálkoztam, ahogy felélénkült.

Egyszer csak nagy komolyan megkérdezte:

– Ezt kitől tanultad?

– Könyvből olvastam – válaszoltam neki, és előkerestem, ami megnyugtatta.

Másnap a munkám végeztével kicsit leültem megpihenni, mire a párom megkérdezte: – Miért nem olvasol?

Gondoltam, ez felhívás keringőre – szorgalmasan olvastam hát tovább. Este, amikor lefeküdtünk, majdnem a legelső kérdés az volt: – Ma mit olvastál?

Elmeséltem, s a sok új dolog vidámságot és huncutságot vitt az életünkbe. Egyik este azonban az elolvasott eseményt nem sikerült átvinni az életbe. A próbálkozások olyan eredménnyel jártak, hogy három hétig húztam a lábam, sántítottam.

A párommal, ha csak egymásra néztünk, nem állhattuk meg nevetés nélkül. Csak mi ketten tudtuk, hogy min nevetünk…